Nagyálmos Ildikó

Szinte teljesen bizonyos vagyok benne, hogy néhai nagyszüleim nem értenék meg a mai fiatalok hétköznapi beszédét. Itthon természetesen a szép és míves anyanyelv csengő-bongó, szépen szóló szavait használják, ha néha be-becsúszik is egy-egy idegen, instán használt kifejezés, de amint kilépnek a virtuális térbe, vagy saját közösségükbe kerülnek, átváltanak egy másik nyelvre, ami a barátoknak, barinőknek szól.

Az utazás az egyik legnagyobb stressztényező, mégis alig várjuk, hogy idegen tájakat fedezzünk fel, kimozduljunk a megszokott környezetünkből, ismeretlen emberekkel barátkozzunk, belepillantsunk mások életébe, kultúrájába, szippantsunk egy nagyot a jóból.

Ismét eltelt egy év, a naptár szerint 2019-et írunk. Egy évvel idősebbek lettünk, keserűek és kiábrándultak is, s ha számadást kellene végeznünk, hogy mi történt velünk az elmúlt esztendőben, talán legyintenénk, hogy semmi különös.

Minden évben újraértékelem a karácsonyt. Legalábbis külső szemlélőként próbálom figyelni a körülöttem történő eseményeket, követem a közeliek és a virtuális barátok viszonyulásait az ünnephez, hiszen egy kép, egy idézet mindent elárul róluk.

Árpád – fiatal kora ellenére – zöldségtermesztéssel foglalkozik. Noha városon él, minden áldott nap hazamegy a családi birtokra, és reggeltől estig vet, ültet, kapál, gyomlál, begyűjt.

Romániában lassan mindent törvény szabályoz, hamarosan a vécén való helyes testtartást is törvénybe foglalják. Nem is a szabályokkal van bajom, hiszen ezek többsége nélkül még nagyobb lenne a káosz és a fejetlenség, hanem az értelmetlennek tűnő törvények aggasztanak.

A közmondások magukért beszélnek. Míg a magyarok úgy üdvözlik egymást, hogy ezer éve nem láttalak, addig a románok csak száz évet emlegetnek.

Mindennap futjuk a köreinket, szoktuk mondani, persze többnyire autóval. A futást gyakorta használjuk a rohanás szinonimájaként, de az én szótáramban pontosan azt jelenti, ami valójában.

Az iskolásoknak szánt házi feladat nem a szülőnek szól. Legtöbbször viszont nem maradhat ki belőle a szülő, hiszen vannak esetek, amikor a gyerek önállóan nem tudja ezeket elvégezni, segítségre van szüksége. 2016 óta miniszteri rendelet szabályozza, hogy otthon hány órát tölthetnek házi feladat megoldásával a nebulók, bár ezt azóta sem ültette gyakorlatba senki.

Szeretünk lokálpatrióták lenni, s akinek még a génjei is hordozzák azt a felsőbbrendűséget, miszerint – csak azért, mert székely – ő a legjobb, ebből következik, hogy amit tesz, előállít, annak minősége túlmutat mindenen.

Míg mi mécsessel, krizantémmal csendesen emlékezünk elhunyt szeretteinkre, Mexikóban díszes, színes ruhákban hangosan ünnepelnek halottak napján. Nem a félelemről szól az ünnep, hanem az újjászületésbe vetett hitről.

A nők többsége, valljuk be, szeret költekezni. Igaz, a legtöbb családban az anyára hárul a gyerekek ruháztatása, etetése, költségek fizetése, de mindenezek mellett magukra is imádnak költeni a nők: szeretik a szép ruhákat, cipőket, táskákat, kiegészítőket…

Nem kell ahhoz tanulmányokat olvasnunk, hogy megtudjuk, Románia elhanyagolja fiataljait. Márpedig erről szól a legújabb felmérés, amelyet a Világbank készített.

Csodálom az őszt, kiváltképp a napsütésest, amikor az ökörnyál összekuszálódik a levegőben, s a felkelő nap sugarai sietnek felszárítani az éjszakai harmatot.

A politikusoknak, egyházaknak és a civil aktivistáknak köszönhetően sikerült úgy összekuszálni a dolgokat, hogy immár a szavazópolgárok többségének fogalma nincs, hogy hét végén mire is kell leadnia voksát a népszavazáson.