A borosjenői meseország titkai

Borosjenőn, a közelmúltban Mészáros Dávid és felesége, Katalin otthonában megtartott egynapos művésztelepi kitérő alkalmával a vendégek legtöbbje meseországban érezte magát az arborétumszerű növényzet, a régi használati eszközök, bútorok jelenlétében. 

Most következő riportunkban a házaspárt az életük, a hivatásuk, az örökségük, a hagyományápolásban tanúsított példamutató magatartásuk indítékai felől faggatjuk.

Idült időhiányban szenved

Amint a házigazda, Dávid elmondta, itt született, édesapja félig borosjenői származású, mert nagyanyja Zimándújfaluról került ide. Édesanyja Szapáriligeten született, Kisjenőn is élt, majd összeházasodva az édesapjával, ezt a házat vásárolták meg. A 0,29 hektárnyi portán 650 tőke szőlőt művel, közte pölöskei muskotály, burgund, pinot noire, moldova, muskotály és rizling található. Dávid és felesége, Katalin fogtechnikusok, itthon jól felszerelt laboratóriumot működtetnek. A fiuk, Attila szintén fogtechnikus, aki porcelán technikára szakosodott Svájcban, Londonban, Németországban tökéletesítette tudását, Borosjenőn neki is különálló laboratóriuma van. A kisebbik fia, Dávid műépítész, a családjával Temesváron él. Idősebb Mészáros Dávid legnagyobb ellenfele az idő, amiből soha nincs számára elég, mert rengeteg dologgal szeretne foglalkozni. A nyitott szín alatt álló, Monarchia-beli, 800 literes szőlőprés nem családi hagyaték, Ménesről származik, 30 évig trágyában hevert. Ezzel együtt, a Resicabányán öntött vasnak semmi baja nem esett, manapság is rendszeresen használja szüretkor. Mivel a helybeli szőlődombon annyira elhatalmasodott a szőlőlopás, az ottani szőlejét eladta, mert ideje sem volt már megművelni. A szőlőfeldolgozáshoz szükséges minden kellékkel rendelkezik –egy részüket örökölte, sokat azonban maga szerzett be. A szőlőművelés úgy zajlik, hogy miközben a laboratóriumban a megrendelt fogakat készíti, kikapcsolódásként, amikor szükséges, bepermetezi, megkapálja, megkacsolja a szőlőt is. A képzőművészeket sárgadinnye-, meggy-, cseresznye-, kivi-, áfonya-, málna-, illetve ananászlikőrrel kínálta, mindet egy régi erdélyi receptkönyv szerint, természetes anyagokkal ízesítette. A maga készítette szilvapálinka mellett citromos alma-, körte-, valamint őszibarack pálinka járt körbe az asztalnál ülők között. Ebéd után a kertben termett borokat kínálgatták, különösképpen a pölöskei muskotály levét, aminek a 2010-es évjáratával a Mezőberényben szervezett borversenyen ezüstérmet nyert. Beismerte, hogy a portán annyi a munka, hogy egy embert egész nap lekötne. Ha a fogakat egy fél éjszaka és egy nap készíti, másnap egész nap a kertben dolgozhat, hogy utolérje magát a munkával. Mivel a telken mindig volt kenyérsütő kemence, három évvel ezelőtt, a saját elképzelése szerint, megépítette a kültéri kemencét, amiben minden félét sütöttek már. Az itthoni temérdek munkája mellett, Mészáros Dávidnak a borosjenői magyar kultúra szervezésére is jut ideje, mégpedig azért, mert ha az embereknek megígérte a Petőfi-estet, a Leiningen-estet vagy az október 6-i megemlékezést, azt mindenképp meg is szervezi, hiszen számítanak rá.

Együtt a régiségeivel, az övéivel

Mészáros Dávidnét, Dósa Katalint, a nyári konyhában Tündérligeti Anna segítségével végzett főzés közben zavartuk meg. A falat közel 200 éves kerámiatányérok díszítik, a polcon megmutatja nagyapjának a vizes korsóját, amiben a forrásvizet tartották, hogy a mezei munka közben ne melegedjen meg. Ugyancsak a nyári konyha sarkában épült a disznóvágáskor használatos katlan, benne a jókora üsttel. A régi bútorok Katalin családi hagyatékát képezik, a szüleitől származnak, igen körülményesen, vonattal hozták el őket. A családjának a vezetékneve Dósa, csakhogy régen Dózsának írták, ezért a rokonaival együtt, Dózsa György egyenes ágú leszármazottainak számítanak. A szülőfalujában, Makfalván állt a Dózsa-vár is. A 250 éves, szeg nélkül készített kanapén ülve mutatta be a muzeális értékű bútort, aminek felemelve az ülőkéjét, kihúzva az emberhosszúságú fiókját, két személy alhat benne. A Székelyföldön, gyermekkorában nagyon szeretett itt aludni. A kérdésre, hogy milyen a természet közepette, egy múzeumban élni, nevetve válaszolt: Dávidnak gyakran mondja, hogy elege van a múzeumból, mert a rengeteg munkája mellett nem tud elég időt fordítani a rendben tartására. Nagy szerencséje van Tündérligeti Annuskával, akinek a segítségére mindig számíthat. Megmutatta a több mint 100 éves, ellensúlyokkal működő faliórát, amelyik mellett felnőtt, a nagyszüleitől örökölte. Bármilyen sok munkát is igényel e tárgyaknak, bútoroknak a tisztán, rendben tartása, semennyi pénzért nem válna meg tőlük, mert ha a társaságukban lehunyja a szemét, újra otthon érzi magát, a hegyvidékes tájon, amiről azt hitte, soha nem tud elszakadni tőle. Ha nem lett volna ez a kicsi hegy – int a háztól nem messze emelkedő dombra –, soha nem szokta volna meg Borosjenőt.

A gyermekeinek sikerült átadni a múlt, a hagyományok tiszteletét, ismernek minden régiséget, tudják, kitől örökölték. Példának okáért, a falon lógó törölközőt az édesanyja szőtte az otthoni osztovátán, ami minden télen fel volt szerelve. Készültek rajta a szőttesek, amelyeket ha nem is használ, megvannak, bármikor kézbe veheti őket, általuk vele vannak a rég elhunyt szülők is.

A Mészáros házaspár rengeteg munkával, az örökölt hagyományokat, tárgyakat, bútorokat, emlékeket őrizve, a helybeli kultúrát szervezve példát mutat egy szórványtelepülésen történő közösségépítés, a megmaradás, a továbbélés, sőt a jövőépítés tekintetében is. Ehhez nincs szükség csodára, csak megfelelő alázatra, a vészesen fogyatkozó közösség iránti elkötelezettségre, áldozatkészségre.