A Csikyből San Franciscóba

Vannak emberek, akik egész életükben hajszolják álmaikat és valahol mindig elakadnak. Vagy útközben feladják. Vagy egészen egyszerűen „rossz lóra tesznek”. És vannak emberek, akiknek sikerül. Akik talán erre teremtettek. Az Arad megyei Simonyifalváról származó Bartha Ferenc az utóbbiak közé tartozik. 31 éves fejjel egy olyan életút áll mögötte, amiről más még csak álmodni sem mer. Ő mert nagyot álmodni; visszatekintve, talán még maga sem hiszi el, hol áll most és honnan indult.

A Csiky Gergely Főgimnázium egykori diákjaként egészen szokványosan indult pályafutása. Előbb a Nyugati Jelen napilapnál szerződtették le tördelőként, majd az aradi Szakál Metálnál dolgozott adatbázis kezelőként. Hogy hol van most? San Francisco, Kalifornia az otthona, immár másfél éve. Egy interneten megejtett beszélgetés alkalmával mesélt arról, hogyan is vetette olyan messzire a sors hazájától, családjától. Mint kiderült, elégedett és nem bánta meg. Elég kevés a valószínűsége, hogy a közeljövőben végleg hazatérjen.

A középiskola elvégzése után Aradon dolgozni kezdett, majd egyetemre is beiratkozott, automatizálás-informatika szakra. A főiskolát végül nem tudta befejezni, képtelen volt összeegyeztetni a munkát a tanulással.

Egy idő után úgy gondolta, lépnie kell, kilátástalannak érezte itthoni életét, ezért unokatestvérével – akinek volt néhány dániai kapcsolata – elkezdtek interneten munkalehetőségek után érdeklődni Dániában. Rövid időn belül talált egy iskolát, melynek jelentkezett multimédiás szakára. Egy Skype-os interjút követően körülbelül két hétre érkezett a válasz: mehetnek. Dániába érve persze egy egészen más világba csöppent. A legnehezebb volt megértetnie magát, hiszen – a dán nyelvet saját bevallása szerint hét év után sem volt képes megtanulni – csakis angolul tudott mindenkivel társalogni. Az itthon elsajátított nyelvtudás vajmi kevés volt ahhoz képest, amit kint elvártak tőle. Odense városában, kollégiumban laktak, közben pedig alkalmi diákmunkákat vállalt el. Mosogatott, újságot hordott, sofőrködött. Az így megkeresett pénzből ki tudta fizetni a kollégiumi díjakat és még a saját költségekre (élelmiszerre, ruházatra stb.) is maradt valami. Konkrétan hajnaltól estig dolgozott, iskolába járt. 

Másfél évet tartott az iskola, melynek elvégzése után még egy évig folytatta a sofőrködést. Aztán megelégelte, mert úgy érezte, nem azért ment ki Dániába, hogy egész életében ezt csinálja. Többre vágyott. Elköltözött Koppenhágába, egy volt odensei osztálytársához, majd egy nehéz, elmondása szerint igencsak depressziós időszak következett. Több hónapon keresztül ugyanis mást sem csinált, mint munkát keresett. Közben eldöntötte, megpróbálkozik egy másik iskolával is. Beiratkozott egy web-programozó szakra. A történet érdekesen alakult, az iskolába való beiratkozása előtt három nappal ugyanis volt egy állásinterjúja, ami sikeresen végződött. A sors úgy hozta, hogy az iskolakezdés napjára esett az első munkanapja is. Szerencséjére új főnökei megengedték, hogy a munkahelyével párhuzamosan iskolába is járhasson, így le is diplomázott. Munkahelyi tevékenységét egészen alapfokon kezdte a koppenhágai Tradeshift (IT business) nevű, hihetetlen gyorsasággal fejlődő és terjeszkedő technológiai vállalatnál. S csak hogy legyen némi fogalmuk az itthoniaknak arról – családja a mai napig nem tudja pontosan, mivel is foglalkozik –, hogy Ferenc milyen vállalat alapembere, álljon itt az a példa, hogy a World Startup Report még 2014-es jelentésében, melyben összeállította a techcégek listáját országok szerint, és a becsült értékük alapján rangsorolta az 50 legjobban teljesítő nemzetet, a dániai Tradeshift-et akkor mintegy 300 millió dollárra becsülték. Ferenc szerint a cég ma már ezt jelentősen túllépte, havonta dollárbilliókat forgat. Romániából és Magyarországból is vannak ügyfeleik.    

„Hétfőtől Mikulásig dolgozom”

Koppenhágában Ferenc az ügyfélszolgálati osztályán kezdte a legkisebb fokozaton. Főnökei hamar felfigyeltek rá, mivel állandóan azon dolgozott, hogyan fejleszthetné a cégek és cégek közötti üzleti kapcsolatokat elősegítő vállalat részlegét, optimizálva annak tevékenységét. Egy év után előléptették globális ügyfélszolgálati vezetőnek (Head of Global Support). Az új, magasabb beosztással azonban nemcsak az anyagiak tekintetében változott meg az élete, hanem jelentősen nagyobb felelősség is szakadt a nyakába, hiszen ezúttal már saját csapatának útját egyengette, folyamatosan azon munkálkodva, hogyan fejlesztheti tovább részlegét. „Már alapból is nehéz külföldön valakiknek a főnöke lenni, hiszen egészen más kultúráról, mentalitásról, szabályokról beszélünk. Soha nem éreztem viszont hátrányát annak, hogy Romániából származom. Egyébként bárhova mentem, sosem magyarázkodtam, egyszerűen azt mondtam, magyar vagyok, ennyi.”

A vállalat fejlődése hihetetlen iramot diktált, majd a vezetők úgy döntöttek, itt az ideje, hogy San Franciscóban is terjeszkedjenek. Az ottani csapat felépítésének feladatát pedig – miközben a cég központját is áthelyezték oda – Ferenc kapta meg. Hétéves dániai élet után repülőre szállt, és irány Amerika! Másfél éve a San Franciscó-i részleg oszlopos tagja. Egy tekintélyes globális csapatért felelős, melynek egyik szárnya Koppenhágában, másik Amerikában működik, hamarosan pedig Kínában is fel fognak építeni egy csapatot. Várhatóan (körülbelül két hónap múlva) oda is Ferencet küldik. „Kellett jó három-négy hónap, amíg felfogtam, hogy én itt vagyok” – emlékszik vissza Ferenc, akinek fiatalkori álma volt Amerika. Maga sem tudja, miért. Talán mert mindig is vonzották a nagy, merész dolgok.

S hogy most hogy érzi magát? Élvezi. Az egészet. Még akkor is, ha rendszerint hajnalban kel – 5-kor már az otthoni számítógépe előtt ül és videokonferenciákat bonyolít Európával –, és általában este 8-kor hagyja el az irodáját. „Hétfőtől Mikulásig dolgozok” – mondja nevetve.

Sosem tudta megszokni a dániai éghajlatot, ami szerinte a legtöbb emberben depressziót ébreszt. San Franciscóban viszont pezseg az élet, sokat süt a nap, az emberek lazák és rugalmasak, nyitott felfogásúak és toleránsak. Ami az itthoniakról szerinte nem mondható el. Ferenc rengeteget utazik. Javarészt a munkája során ingázik Európa és Amerika között, de ebből kijut némi kirándulás, szórakozás is. És nem is kevés. Évente egyszer hazajön Romániába.

„Nagyon sok kitartás van mindezek mögött, hisz nem egyszer voltam úgy, hogy feladom. Aztán mégsem adtam fel. Visszanézve a kezdeti életemre, sosem gondoltam volna, hogy idáig eljutok”.

Ferenc úgy gondolja, aki követni szeretné példáját vagy külföldön szeretne szerencsét próbálni, mindenképp nyisson a változás felé és legyen rugalmas. Mert a dolgok rendszerint sosem történnek úgy, ahogy azt az ember itthon eltervezi. Másrészt meg kell tanulni beilleszkedni, ez a legfontosabb, másképp soha nem fogadják be az embert. És persze sosem szabad feladni!