A magyar és a holland nemzeti érdek ütközése – az EU új kapuja

Néhány napja véget ért az egyik legfontosabb uniós csúcstalálkozó, ahol az uniós tagállamok vezetői – köztük Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke és Klaus Iohannis, Románia államelnöke – képviselték hazájuk érdekeit. Megszületett a döntés a 2021–2027 közötti időszak uniós költségvetéséről, illetve a COVID-19 járvány utáni gazdasági újraindítás uniós forráslehetőségeiről. Most egy kevésbé látható, de a mélyben nagyon erőteljesen jelenlévő folyamatra hívom fel a figyelmet, amelyből könnyen levezethető a magyar nemzeti érdek és a holland nemzeti érdek erőteljes ütközése.

Sok törésvonal, érdekkülönbség jelentkezett a tagállamok között, ami normális jelenség, hiszen mindenki a saját nemzeti érdekét védi, s ezt a tárgyalóasztal mellett teheti meg, nem pedig fegyverekkel a kézben. Ez már önmagában is hatalmas előrelépés Európa számára, ha azt vesszük, hogy alig találunk olyan 50 évet, amikor béke honolt volna Európában. De itt is pontosítani szükséges: az Európai Unió, mint intézményrendszer és felület a békés megállapodásoknak kedvez, nem pedig a békét garantálja. Az elmúlt napok magyar–holland csörtéje is ezt igazolja vissza. De miért is fontos mindez számunkra, a kárpát-medencei magyarság számára (és nem csak Magyarország számára)? S hogyan jön a képbe Hollandia?

Az Európai Unió külső kereskedelme vámköteles, csak a tagállamok közötti kereskedelem vámmentes. Vagyis egy Kínából importált termék után az importőrnek vámot kell fizetnie. Ennek az összegnek a 75%-a a közös brüsszeli költségvetésbe kerül. De 25%-a annál a tagállamnál marad, mint ügyintézéssel kapcsolatos vagy adminisztrációs díj, ahol az importált termék belépett az EU területére. Mivel Hollandia, pontosabban Rotterdam az EU kapuja, az EU árukereskedelmének több mint 60%-a Rotterdam kikötőjébe érve lép az EU területére, így természetesen ez az összeg a holland költségvetést gyarapítja. Számokban kifejezve: 2017-ben 45,6 milliárd euró forgalmat bonyolított le a kikötő, az összeg 25%-a, azaz 11,4 milliárd euró a holland költségvetésbe jutott. Rotterdam helyzetét sem a németországi Hamburg kikötője, sem a francia Marseille, a belga Antwerpen vagy a spanyol Barcelona nem veszélyezteti.

Forrás: Port of Rotterdam, Top 20 European Ports 2017

https://www.portofrotterdam.com/en/files/top-20-europeanpng

Ami viszont nagyon is veszélyeztetheti, az a most épülő Tesszaloniki – Belgrád – Budapest vasútvonal. Ez jelentősen, akár egy út során 1–1,5 héttel is lerövidíti a Kína – Európa kereskedelmi útvonalat. Ezzel az új külkereskedelmi kapcsolattal Rotterdam elveszíti egyeduralkodó pozícióját, miközben a görög kikötő, a Balkán, a délvidéki magyarok által is lakott Bácska és a Szerémség, valamint Magyarország szerepe döntően felerősödik mind a térségben maradó euró-milliárdok, mind a logisztikai pozíciók miatt. S ahogyan Rotterdam is húzza magával a térség gazdaságát, úgy lehet számítani arra, hogy a vasútvonal mentén nem csak Szabadka és Újvidék, de a régió többi városa és munkavállaló lakossága is megtalálja jól fizető állását és számítását ebben az új folyamatban. Ez igaz a kereskedelem szempontjából fontos autópálya-kapcsolattal rendelkező Szeged, Arad, Temesvár, Déva, Szászsebes, Nagyszeben viszonylatokra is, hiszen az importtermékek Tesszalonikibe érkezését és vonatra való átrakását követően a Partium, Erdély és általában Románia felé való továbbítását az M5-M43-A1-es autópálya mentén lehet majd lebonyolítani.

Ezért mozgat meg Hollandia minden követ annak érdekében, hogy Magyarország minél kevesebb forráshoz jusson és alkalomadtán a politikai szégyenpadra lehessen ültetni a magyar nemzetet is (az elvont jogállamiság kérdése kiváló gumicsont ehhez). Ma már ott tartunk, hogy Budapest vezetésével a Visegrádi Négyek (Magyarország mellett Lengyelország, a Cseh Köztársaság és Szlovákia), valamint Horvátország, Szlovénia, sőt a ma még csak tagjelölt Szerbia is egy gazdasági érdekközösségbe tömörülve képes lehet megtörni bizonyos nyugat-európai egyeduralkodó pozíciókat. Németország ezt hallgatólagos figyelemmel kíséri, nem szól bele. Számára a Tesszaloniki – Belgrád – Budapest – München kereskedelmi útirány is megfelelő, mert az áru előbb ér majd Németországba, mint Hollandián keresztül.

Mindezek az új gazdasági lehetőségek magukban rejtik egy új, határokon átívelő magyar nemzeti gazdasági közösség létrejöttét is, ami így sokkal inkább a magunk erejének, ügyességének és leleményességének a függvénye, semmit a tőlünk távol lévő, de a mi sorsunkat is irányítani szándékozó nyugati hatalmak döntése.

Miklós Gábor,

Budapesti Corvinus Egyetem