„A szabadság mindennél fontosabb”

Arad – Az Aradi Magyar Napok sűrű – és színvonalas – programú rendezvénysorozatának csúcspontja az október 6-i koszorúzás, amelyet, immár hagyományosan, az október 5. esti ünnepi műsor előz meg.

2013-ban az aradi nagyszínházban bemutatott műsor, a nézők egyöntetű véleménye szerint, az egyik legjobb (többektől hallottam az előadás végén a színház előcsarnokában megtartott baráti koccintáson: az eddigi legjobb) volt. Pedig ezúttal szinte „önerőből” készült, az RMDSZ Arad Megyei Szervezete és az Aradi Kamaraszínház égisze alatt, Fekete Réka és Éder Enikő összeállításában, Tapasztó Ernő és Fekete Réka rendezésében.

Az Aradi gyertyák égnek – A Mi Tizenhármunk című, szinte kereken kétórás műsort Bognár Levente megyei RMDSZ-elnök, aradi alpolgármester rövid köszöntője vezette be, amelyben arról beszélt: az aradi vértanúk olyan örökséget hagytak ránk, amelyet folytatnunk kell eszméik és magyarságunk megőrzésével, mindennapi tetteinkben (olyanokkal is, hogy gyermekeinket magyar iskolába íratjuk), és üdvözölte az ünnepi műsor  résztvevőit, köztük Magyarország bukaresti katonai attaséját, az egyházak képviselőit, Király András oktatásügyi államtitkárt.

A színpad hátterében az október 6-án kivégzett tizenhármak portréit láthattuk (a zárómozzanat kivételével) az egész előadás alatt, elsőként pedig maga az agg (akkor 88 éves) Kossuth Lajos szólalt meg a Turinban (Torinó, Olaszország) 1890. szeptember 20-án készült recsegő-ropogó, nehezen érthető, Felner Károly és Barna Tivadar által készített fonográf-felvételen. (Az üzenet feliratozva is megjelent.)  Íme a (tudomásom szerint lapunkban eddig még nem közölt) hiányosan rekonstruálható szöveg (az eredeti, amelyet Kossuth a Szabadság-szobor felállítása alkalmából intézett az aradiakhoz, jóval hosszabb):

„A világ bírája, a történelem fog e kérdésre felelni.

Legyenek a szentemlékű vértanúk megáldottak poraikban, szellemeikben a hon szabadság Istenének legjobb áldásaival az örökké valóságon keresztűl; engem, ki nem borúlhatok le a magyar Golgota porába, engem October 6ka térdeimre borúlva fog hontalanságom remete lakában látni a mint az engem kitagadott Haza felé nyujtva agg karjaimat a hála hő érzelmével áldom a vértanúk szent emlékét hűségükért a Haza iránt, \'s a magasztos példáért, melyet az utódóknak adtanak; \'s buzgó imával kérem a magyarok Istenét hogy tegye diadalmassá a velőkig ható szózatot, mely Hungária ajkairól a magyar nemzethez zeng. Úgy legyen. Amen!” (Szövegátvétel a korabeli sajtóból – szerk. megj.)

Az „erős indítás” méltó folytatásaként közel harminc műsorszám elevenítette fel az aradi vértanúk emlékét. Elhangzott Vörösmarty Szózata (Molnos András Csaba temesvári színművész, illetve az Erkel Ferenc-megzenésítette, kevésbé ismert változat az Almási Gábor vezényelte kisiratosi Salbeck vegyeskórus előadásában), Ady és Arany János, Petőfi Sándor és Faludy György, Balogh József és Tóth Árpád, Tóth Kálmán és Juhász Gyula egy-egy, a vértanúkkal, a forradalommal kapcsolatos verse, részletek a vértanú tábornokok kivégzésük előtt írott búcsúleveleiből. (A leveleket a Kamaraszínház munkatársának tekinthető szegedi Balog József rendező, színész olvasta fel nagy beleérzéssel, a verseket az aradi Borsos Pál és Éder Enikő temesvári színésznő, Kászoni László, az aradi Filharmónia hegedűse – akinek alkalma volt lányával, a Bécsben tanuló énekesnő Annamáriával szerepelnie –, Kiss Attila temesvári színművész zenésítette meg.) Fellépett még egy kitűnő táncosokból álló békéscsabai trió (Farkas Tamás, Farkas Ágnes, Móricz Bence). A műsort nagyon hatásosan megkomponált, jó zenei aláfestésű jelenet zárta: Tóth Kálmán versére (Mikor az akasztófákat faragták) a vetítettképes háttérben a jelképes akasztófák jelentek meg, s közben ismétlődött a refrén: Mit faragsz ács itt, a késő éjjelen / Akasztófát faragok (a tábornok neve következik) függ majd ezen.

A közönség által nagyon melegen fogadott, vastapssal jutalmazott est a Himnusz eléneklésével zárult.