A fény a jó cselekedeteket jelképezi
A hét végén megye szerte több településen szerveztek Márton-naphoz kötődő rendezvényt. Csákon már hagyományossá vált a lámpás felvonulás, a római-katolikus templomban szép számban gyűltek össze kicsik és nagyok az évről évre népszerűbb rendezvényre. Az ünnepi szentmise után, amelyet Filip Gyula plébános celebrált, aki a Szent Márton-nap fontosságáról prédikált a jelenlévő híveknek, a gyerekek a lámpásokkal kivonultak a templom udvarára, ahol a világító lampionok csodálatos látványt nyújtottak, és a jelenlévő gyerekek örömére égnek eresztették a színes lufikat is.
Temesságon szombaton délután a Kultúrházban gyülekeztek a gyerekek a meghirdetett Márton-napi rendezvényre. A nőszervezeti tagok irányítása alatt kézműves műhelyt működtettek és együtt készítették el az esti ünnepi szentmisére a lámpásokat és alkalomhoz illően együtt díszítették fel a termet. A kézműves műhelyeket Kanalas Gizella, Kapor Évi, a fiatalok közül Laura és Diana irányították. A gyerekek ft. Ciubotariu Simon plébános úrral együtt alkalomhoz illő énekeket tanultak, amit a zord idő ellenére a szép számban összegyűlt családoknak az ünnepi szentmisét követően egy körmenetben bemutattak. November 11-hez számos népszokás kapcsolódik, többek között a fáklyás felvonulás is. A plébános úr prédikációjából merítve, a fény a jó cselekedeteket jelképezi, és fontos, hogy minél több személyhez jusson el. A helyi RMDSZ-szervezet vezetőségének, Kapor Antonius alpolgármesternek köszönhetően ezt követően 19.00 órától a helyi Kultúrházban a rendezvény bállal folytatódott, ahol az egyházi nőszövetségi tagok finom süteménnyel várták a vendégeket.
Közösségért Díjak 2023
A Közösségért Díjak átadására egykori és mai közszemélyeknek, november 18-án (szombaton) 14.00 órától került sor a zsombolyai RMDSZ-székházban.
Közösségi munkájuk elismeréseként Közösségi Díjban részesült 12 személy. Posztumusz díjazottak: dr. Albert Ferenc, a nagycsanádi Fodor Ferenc, a csenei Molnár Rozália és a máriaföldi Enyed Attila.
Közösségért díjat vehetett át a pusztakeresztúri Tóth Ede, a szentandrási Kozma Erzsébet, a magyarmedvesi Szöllösy József, a temesrékási Heinrich Ildikó, a zsombolyai Rákoczi György, a gátaljai Sibinszky László, a lugosi Jámbor Imre és az óteleki Talpai Adél.
A rendezvény fő támogatója a Temes megyei RMDSZ-szervezet.
Sipos Ilona,
a Temes megyei RMDSZ ügyvezetője
Hozzászólások