Csodára várva

Annyiszor írtunk már a hazai kórházakban uralkodó lehetetlen, olykor borzalmas állapotokról, hogy talán már nem is lehet újat bemutatni a rendszerről.

Minduntalan ugyanazok a problémák merülnek fel: orvossághiány, elhanyagolt betegek, piszok, lerobbant épületek, fanyar mosolyú személyzet stb. Jól jönne már egy kis pozitívum is. Valami bíztató, hogy a dolgok jó irányban haladnak. De semmi jel erre. És ebbe nem lehet és nem is szabad belenyugodni. Erre gondoltam, amikor végigsétáltam aŞt. Cicio-Pop utcában található felnőtt fertőző betegek osztályának folyosóin. Szerencsére nem betegként. Még csak hozzátartozóként sem.

 

Az Arad Megyei Kórházhoz tartozó, a belváros egyik mellékutcájában működő osztály minden értelemben fertőző. Aki szerencsétlenségére járt már ott az elmúlt néhány évben, meggyőződhetett a körülményekről, melyek – túlzás nélkül – világháborús benyomást kelthetnek az emberben.

Az épületcsoport egy részét visszaigényelték, ezért már hosszú évek óta egyetlen komoly javítást sem végezhettek el rajta. Minimális simításokra kerül sor csupán, azt is adományokból, mert pénzt az államtól nem kaptak rá.

Látogatóként az ember attól fél, hogy valami a fejére esik, hogy elkap egy súlyos fertőzést, hogy a nyakába pottyan valami undorító ízeltlábú. A falak nedvesek, penészesek, a folyosókon hiányoznak az izzók, a bútorok kopottak, a csapok csepegnek, a fali csempékből időnként darabok potyognak a földre.

Dr. Alexandru Jivcovici osztályvezető-főorvos már több mint húsz éve dolgozik az osztályon és mintegy tíz éve koordinálja azt. Soha ilyen körülményeket nem élt még meg. Az épületcsoport egyik szárnyában a felnőtt AIDS-betegeket gondozzák, összesen pedig több mint negyven ágyuk van. Jelenleg nincs túl sok betegük. Csak azokat utalják be, akiket nagyon muszáj. Hisz még gyógyszerre sincs pénz. „Nem újdonság, hogy még a legszükségesebb orvosságokat sem tudjuk beszerezni. A körülmények olyanok, amilyenek. Tudomásom szerint a megyei kórház vezetőségének van néhány terve az osztályt illetően. Mert ilyen feltételek mellett nem működhetünk sokáig” – mondta lapunknak a főorvos, aki szerint az egyik terv az lenne, hogy összevonnák a megyei kórház I-es és II-es pediátriáját és az egyik felszabadult épületbe átköltöztetnék a fertőző osztályt. Egy másik elgondolás alapján a megyei kórház udvarára építenének egy új épületet a fertőzéses betegek számára. A nagy decentralizálás közepette (a megyei önkormányzat még nem vette át a megyei kórházat) azonban még senki nem tudja, mire számíthatnak. Legalábbis nagy a csönd ezen a téren.

A felnőtt fertőző osztály azonban már régóta nem felel meg az egészségügyi, higiéniai követelményeknek. Csoda, hogy a közegészségügyi hatóságok még engedélyezik működését. De ezen az alapon, jó pár kórházat bezárhatnának, hisz a vidéki iskolák egy részéhez hasonlóan ezek között is néhány visszaigényelt épületben működik, következésképp semmilyen komolyabb javítást nem lehet elvégezni rajta. A betegeket nem lehet kitenni az utcára, így marad minden a régiben.

Dr. Dragomir Ileana, az AIDS-betegek kezeléséért felelő orvos szerint mindezek mellett a személyzet hangulata is rossz. Hisz jelenleg mindenki arra vár, hogy kézbe kapja az alaposan lefaragott fizetését. „Most nagy a feszültség nálunk, mert még mindig nem tudjuk, pontosan miből és mennyit vágtak le. És akkor csodálkozunk, hogy szakembereink elhagyják az országot. Szerencsére nekünk egyelőre nincs komoly gondunk az AIDS-betegek gyógyszereivel, mivel az erre való keret – az adósságoktól és a decentralizációtól függetlenül – bizonyos kormányprogram keretében biztosított” – nyilatkozta az orvosnő, aki szerint Arad megyében jelenleg 132 AIDS-beteget tartanak nyilván. Ami aggasztó, hogy évente 10-12 esettel többet regisztrálnak. A megbetegedések zöme pedig szexuális úton terjedő fertőzés eredménye. Az osztályon jelenleg három súlyos AIDS-beteg fekszik, a többiek rendszeresen bejárnak a kezelésekre.

A fertőző osztály egyik nővére több mint húsz éve dolgozik a kórházban. „Természetesen mindenki a betegekről beszél. Arról soha nem esik szó, hogy mi, alkalmazottak, milyen körülmények között dolgozunk” – mondta a hölgy, miközben végigvezetett a kopott folyosókon, melyeket épp akkor mosta fel valami „lével” a takarítónő. „El tudja képzelni, hogy érzem magam, amikor sürgősséggel behoznak egy beteget, és meg kell mondjam neki, hogy nincsenek gyógyszereink? Olyan is volt, hogy a többi betegtől kellett kölcsönkérnünk pénzt, hogy gyógyszert vehessünk a súlyos állapotban beutalt társuk számára. Egy agyhártyagyulladásnál például nem lehet vacillálni” – panaszkodott a nővér, beismerve: ha adódna egy alkalom, ő sem gondolkozna sokat. Azonnal kiutazna külföldre dolgozni.

Sajnálatos, hogy az egészségügyi miniszter aradi látogatása során nem nézett be kicsit az említett kórtermekbe. A város és a megye gazdái ugyanis csak olyan helyekre vitték, ahol nem kellett penészes levegőt belélegezni.