Dr. Hevesi József (1948–2015)

Dr. Hevesi József – Hevesi Mónár József – ma elköltözött az elíziumi mezőkre. Ahol bizonyára találkozik majd írásainak kedvenc hőseivel, az ágyai Mónár-előddel, akitől írói nevét kölcsönözte, dr. Olosz Lajossal, az erdélyi és magyar avantgárd jeles ügyvéd-költőjével, akinek alakját, életét, műveit rengetegszer idézte meg, Szabó Magda írónővel, akinek nem győzte hangoztatni ágyai származását (bár Jóska nem ott született, ősei révén odatartozónak tartotta magát, Ágyára, „a világ közepére”), a kiváló tévés személyiség, drámaíró Csép Sándorral (a református lelkész édesapja révén szintén ágyaival), no meg a simonyifalvi születésű egykori Szmola Simonyi Imre költővel, Czárán Gyulával és sok más jeles emberrel. Nagy érdeme volt abban, hogy Simonyifalván is megszervezték, több alkalommal, a Regionális Simonyi Napokat, hogy létrehozták, Simonyifalván, a Simonyiak Házát, és büszke volt arra, hogy alapító tagja a Szabó Magda Társaságnak, a Habsburg László Páneurópai Társaságnak.

Az orvosok között az író volt, az írók között az orvos, aki a marosvásárhelyi orvosi egyetem elvégzését követően mondhatni egyfolytában írt, szervezett, „nyüzsgött”. Sőt, már azelőtt is, diákkorában. Életrajzában, amelyet különböző kiadványokban megjelent írásai, később kötetei elé illesztett, nem felejtette le megemlíteni, hogy főiskolásként Korunk-díjat nyert, talán már moldovai orvosként, megnyerte az RTV honismereti díját. Többször említette szerény személyemmel kapcsolatban is, hogy „te írtál rólam először”, sőt, az aradi napilapban róla megjelent riportot (Körorvos a század vége felé, 1979) nagyra tartotta.

Magam is nagyra tartottam őt (bár egyik-másik írása, kötete kapcsán, mi tagadás, nem egyszer összezördültünk), mert tisztában voltam vele, hogy igazán értékes ember. Megjelent szinte mindenütt, ahol a magyar kultúra jegyében valamit szerveztek elérhető távolságban – és sok eseményről, ahová az újság nem jutott el, lelkiismeretesen beszámolt. Különös adottsága volt ahhoz, hogy mindenhová beférkőzzön, mindenkihez eljusson – ráadásul sok témáról meglepően nagy, alapos dokumentálódást feltételező tájékozottsággal írt.

Legutóbbi, 2014-ben az Irodalmi Jelen Könyvek kiadásában megjelent (Tegnapi üzenet című) kötetét, régebbi írásaiból, már súlyos betegen állította össze, és alig várta a megjelenését. „Ezt még szeretném megérni” – mondta.

A következőre, sajnos, már nincs mód...