Ha saját pénzen is, csak mozduljon valami…

Amikor legutóbb Erdős Bálint nagyszintyei polgármesterrel találkoztam, a szapáryligeti ravatalozó felújításán dolgozó embereket látogatta meg, akik a temetési szertartásra szolgáló nagytermen, a koporsó számára létesített kisebbik helyiségen az utolsó simításokat végezték. 

 munkálatok előrehaladtak az épület végéhez ragasztott, a halotti tor kellékeinek, illetve szerszámraktárnak készülő részen is. A 13-15 ezer lejes, önerőből történt beruházással készülő ravatalozóhoz később, ha pénz lesz, egy nagyméretű, cseréppel fedett teraszt is szeretnének építeni, hogy rossz idő estén is mindenki fedél alatt vehessen részt a temetési szertartáson.

Amikor az Ágyán, illetve Nagyszintyén építendő ravatalozók felől érdeklődtem, a polgármester gondterhelten vakarta a fejét, mivel mindkét helyen nulláról kell kezdeni a munkálatokat. 2-3 fajta típusravatalozó közül kell választaniuk, amelyek bármelyike közel 100 ezer lejbe kerül, de sem kápolnára, sem ravatalozóra nem hasonlít, hanem inkább konténerre. Egy hagyományos, kápolnaszerű ravatalozó megépítése valószínűleg 200 ezer lejbe is belekerülhet.

Tehát a két településen mindez közel 400 ezer lej befektetést igényelne, amire gondolni sem lehet, hiszen a községnek még mindig 600 ezer lejnyi, az előző vezetőségtől örökölt adóssága maradt, amit a Nagyszintyén és Ágyán megépített két sportpálya költségei is terhelnek. Szerencsére a hitelező vállalatok egyelőre nem perelik a községet. További pénzekre ígéretek vannak, biztos források azonban kevésbé. A pénzforrás felújítása, vagyis a községi legelők haszonbérére kötött szerződésnek a módosítása csak részben sikerült. Egyes tanácsosok ugyanis túlzottnak, immorálisnak tartották a határozattervezetben szereplő 300-350 lejes hektáronkénti bérleti díjat. Azzal együtt, hogy az egyik állattartó felajánlott hektáronként 200 lejt (később azonban meggondolta magát), a tanács hektáronként csupán 150 lejt szavazott meg. A kilátástalan helyzetben pozitívumnak számít, hogy a nehéz örökséget a helyhatósági választások után felálló új tanácsnak nem kell a nyakába vennie, ugyanis a mostani határozatba belefoglalták a legelők bérleti díjának évente történő újratárgyalását. A jelenlegi tanácstagokkal azonban semmi esély a méltányos bérleti díj megszavazására. Amiből Erdős Bálint arra következtetésre jutott: alaposan meg kell válogatni a helyhatósági választások után felálló új tanácsnak a tagjait, hogy ne 16-17 ember, hanem az egész község érdekeit képviseljék. Megérdeklődte ugyanis a környékbeli községekben a legelőkből származó bevételeket, amelyek Tőzmiske községben a pázsiton fészkelő madár-tojóhelyek megóvására benyújtott pályázati támogatással együtt hektáronként 170 euróra emelkednek, miközben az állattartók díjmentesen legeltetnek. Nagyzerind községben 125, Székudvaron 90, Sikulán 50 eurót kasszíroz a községi büdzsé a legelőhasználat hektárjáért. Ezzel szemben Nagyszintyén az eddigi 17-ről hektáronként felemelték 35 euróra a legeltetési díjat, miközben a bérlők is megpályáztatták a tojóhelyek védelméért hektáronként járó 160-170 eurós EU-támogatást.

A polgármester ingerültséggel vegyes fájdalommal fakadt ki: a községbeli polgárok sokszor a szemére vetik, milyen csodálatos dolgokat vitt véghez a nagyzerindi vagy a tőzmiskei polgármester, akik aranybányává változtatták a községi legelőket, miközben Nagyszintye települései helyben topognak, semmire nincs pénz. Meglehet, igazuk van, de a sikeres községekben a közlegelők, azok a bizonyos „aranybányák”, a közérdeket szolgálják, náluk viszont egy maroknyi embert, miközben a község fejlesztési alapok nélkül nyögi az adósságot. Tulajdonképpen ekkor vallotta be, hogy a szapáryligeti ravatalozó felújításán dolgozó emberek bérét negyedik hónapja a maga fizetéséből pótolja, csak mozduljon végre valami…

Hogy milyen mértékben lendülnek ki a holtpontról a szapáryligeti, szerény ravatalozó elkészülésével a község fejlesztési tervei, elválik. A következő helyhatósági választások győztes polgármesterét azonban semmiképp nem fogom irigyelni.