Hadd vigye a huzat a vírust messzire...

A koronavírus terjedését akarva meggátolni betiltották a zárt térben való piaci árusítást. Sok helységben, főleg ahol erre volt lehetőség, az eddig csarnokokban tevékenykedő árusokat kiköltöztették a szabadba, de olyan is van az országban, hogy a csarnokok oldalfalait félig vagy egészen leszedik, így válva azok szabadtérivé. Ideiglenes, mozgópiacok megszervezésében is gondolkodnak – persze mennyivel jobb lenne, ha minderre lett volna idő felkészülni, illetve léteztek volna erre előre legyártott forgatókönyvek.

Aradon egyelőre a kis- és a nagypiacon is keményen szellőztetnek, a csarnokok minden ajtaja tárva-nyitva, hadd vigye a húzat a vírust messzire. Hogy mennyire tesz jót a húzat az árusok és vásárlók egészségének, az más kérdés, mint ahogyan az is, hogy a majdani mínuszok mennyire ártanak meg például a tejtermékeknek.  

Aki ellátogat a piacra, az láthatja (immár hosszú hetek óta), hogy az emberek betartják az előírásokat. Igyekeznek távolságot tartani egymástól, helyesen viselik a maszkot, némely árus pedig bizonyos időközönként nem csak külsőleg, de belsőleg is „fertőtleníti” magát. (Irigység nélkül, a kollégáját is meghívva egy kupica pálinkára.)

Elég figyelmesen végigmenni a sorok között, hogy az ember hallja az emberek véleményét a kialakult helyzetről. Egy kisgyermekes anyuka felháborodva mondta: „Akkor most ki se merjem tenni a lábam a házból, mert elkapom a vírust? Betartom a szabályokat, de nehogy már a négy fal közé zárjanak életem végéig, mert ennek sosem lesz vége”. És valóban viselte a maszkot, átvette az árustól, amit vásárolt, majd lefertőtlenítette a kezét.

Sajnos a védőmaszk egyre inkább a mindennapjaink részévé kezd válni. Van, akinek már elege van belőle, van, akinek már fel sem tűnik, hogy viseli, van, aki viccesen azt mondja, hogy maszkban alszik. Még szerencse, hogy a humorérzékünk megmaradt, hogy átsegítsen ezen a nehéz időszakon.

De mi van azzal a szabállyal, hogy a piacok csak szabadtérben működhetnek? Összefoglalva az, hogy lefagyasztjuk az árusokat. (Szerk. megj. –  Nem tudom, tartósítjuk őket télire? Netán az lenne a cél, hogy minél többen megfázzanak?) Én megemelem a kalapom azok előtt, akik a téli hideg ellenére is a piacokon fagyoskodnak, hogy előteremtsék a megélhetésükhöz szükséges pénzt és nekünk, vásárlóknak helyi, jó minőségű termékeket biztosítsanak. Amit ezek az árusok nyújtanak, az helyi érték. Jobban kéne becsülnünk a helyi termelőket annál, minthogy tönkretegyük az egészségüket és a megélhetésüket. (Az árusok a tél közepére COVIDdal lesznek diagnosztizálva, úgy, hogy csak azért kapnak tüdőgyulladást, mert a nagy szellőztetésben legyengült az immunrendszerük.)

Ha egy szupermarketben, ahova több százan járnak naponta, lehet meleg, a piaccsarnokokban miért nem? Miért gondolják higiénikusabbnak a bevásárlóközpontokat, mint a piacokat, ahova fele annyian járnak. Nem kisebb a tér, sőt van, ahol nagyobb. Nem takarítják alaposabban, vagy sűrűbben a bevásárlóközpontok polcait és pultjait, mint a piacokéit. Akkor mire a felhajtás? Tönkretenni a helyi termelőket? Ez az érdek? Vagy az, hogy megbetegítsük az embereket? Hogy lehet, hogy senki nem képzeli magát egy pillanatra az árusok bőrébe, hogy rájöjjön mennyire igazságtalan és az egészségre ártalmas ez a rendelet?

Itt tartunk. Az az érzése az embernek, hogy – minden előzetes felmérés nélkül –úgy hoznak meg az illetékesek és a szakemberek egy-egy döntést, amivel elméletileg védenék az emberek egészségét, hogy az eszükbe sem jut, hogy a nagy védekezésben éppen hogy lerombolják azt az egészséget, amit védeni szándékoztak.