Majnem hatvan névnapost ünnepeltek

Ha november vége, akkor Erzsébet-, Katalin- és András-bál van Aradon: Khell Levente és Homolka Ervin – munkájukat mindenki nagyra értékelte – immár 24. alkalommal rendezte meg. Eleinte kisebb termekben, idén, már harmadszor, a város jelenleg legnagyobb helyiségében, az Expó egyik csarnokában. A résztvevők számának felső határát jó ideje csak a terem nagysága szabja meg: idén is, hallottuk „belső körökből”, háromszor annyian jelentkeztek volna, ugyanúgy, mint a télvégi farsangi „megabálra”. Több asztalt és több széket persze be lehetne szorítani, de akkor a táncolóknak nem jutna hely, márpedig aki bálba megy, az táncolni is akar.

Khell Levente, miután a mulatság már vagy másfél órája tartott, bejelentette: a bálat azért tudták ilyen olcsón „megszámítani”, mert az Aradi Polgármesteri Hivatal – (a természetesen ezúttal is jelen lévő) Bognár Levente alpolgármester hathatós közreműködésével – jelentős támogatást nyújtott. (Megérdemelten kapott nagy tapsot.)  S minthogy két zenekar is fellépett, a vajdasági, muzsjai (Aradon, illetve a megyében már nem először járt) Délibáb és az Arad megyei Meteor a tombolahúzás szünetét kivéve megszakítás nélkül muzsikált, aki bírta, táncolt hajnalig. De addig még sok volt: előbb a gondos szervezők minden asztalhoz jelentkezési íveket osztottak ki, hogy arra az Erzsébetek, Katalinok, Andrások feliratkozzanak. Aztán valamennyiüket kiszólították a „porondra”, a hölgyeknek egy-egy szál virágot nyújtott át Homolka Ervin és Bognár Levente, majd a zenekar csak nekik játszott. Tangóval kezdte, a köszöntöttek pedig azt az utasítást kapták, hogy bármi történjék is a színpadon, ők csak tangózzanak. Csakhogy hamarosan más ritmusú zenék következtek, s aki tartani akarta magát a megállapodáshoz, annak, például, csárdásra kellett ringatóznia.

Közben lányok-fiúk tombolajegyeket árultak – el is kelt mind –, s hajnali fél három tájban, amikor a parkett ördögeinek is jólesett már egy kis pihenés, elkezdődött a nagy izgalommal várt húzás. A szponzorok jóvoltából sok nyereménytárgy gyűlt össze, a főnyeremény egy korszerű tévékészülék volt, izgatottan nézte tehát mindenki a számait. (Még Balla Géza, a neves hegyaljai borász is, aki több palack kitűnő itókát ajánlott fel a tombolára, sőt, a terem végében csapra vert tartályokból fehér és vörösbort „árult” – ingyen, természetesen. Meg is volt a jutalma: összehajtható autós hólapátot nyert.) Végül a tévé is gazdára talált – hajnali negyed négy tájban történt –, s aki bírta szusszal és nem ment haza, az még folytatta a mulatást, amely, a külső szemlélő szerint is, ezúttal is kitűnően sikerült.