Megjöttek az első gólyák

„Megenyhült a lég, vídul a határ, S te ujra itt vagy, jó gólya-madár!        ”

(Tompa Mihály: A gólyához)

Hogy ők volnának-e az Arad megyébe, vagy régiónkba idén megérkezett legelsők, meg nem mondom; ami biztos, hogy március 20-án, szombaton az Arad megyei Taucon, Ternován és Apatelken (Mocrea) gólyát láttak. Hitelesíti a tényt Czuth András borosjenői állatorvos – mellesleg régi ornitológus –, aki mestersége folytán naponta járja a vidéket. Szombaton, például, egy tehén és egy koca páciensét kereste fel, s a falukon áthajtva rögtön feltűnt neki, hogy azok főutcáján, a villanyoszlopokon felállított fészkekben gólya áll és „meditál”. Várja a párját.

Egy nappal korábban még nem látta őket, tehát szombaton, valószínűleg egy csapatban érkeztek meg (haza?, mondjuk így, pontosabban: költőhelyükre).

Ha itt vannak, az mindenképpen a tavasz jele.

A tudományos adatok szerint az európai fehér gólya Európában (annak nyugati, közép és keleti felén) rak tojást és költi ki fiókáit, majd szeptemberben, közeledni érezvén a telet (s ezzel a táplálék megcsappanását) elindul délre, Afrikába, Csádba, Szudánba (de Dél-Afrikában is felfedeztek már Európában meggyűrűzött példányokat).

Tavasszal aztán visszatérnek 10-12 ezer kilométerre lévő „otthonukba”.

Némelyikük útját, életét egy ideje műholdas megfigyelésekkel követni lehet.

***

A magyar népnyelv a gólyát cakó (családnévként Czakó), gilice, eszterág, koszta (ugyancsak ismert családnév) stb. néven is ismeri.

S mint más népek folklórjában, nálunk is „gyermekhozóként” emlegetik. Mit mondjunk, tájainkon nem teljesítenek e tekintetben magas szinten.

A gólyák száma Európában csökken, bár még nem tartják erősen veszélyeztetett fajnak.

A legutóbbi (hozzáférhető), 2004–2005-ös európai gólya-számlálás adatai szerint Romániában kb. 5500 költő párt tartottak nyilván. Azóta számuk valószínűleg nem emelkedett. A legnagyobb európai gólyaállományt Lengyelországban, Ukrajnában és Spanyolországban (30 ezer fölött) mérték.

***

Külön cikk témája lehetne az országszerte immár gyakorlatnak számító, villanyoszlopokra telepített gólyafészkek ügye.

A nagytestű madár mindig magas helyre (házak kéményére, tornyok tetejére stb.) rakja a fészkét.

Néhány évtizede villanyvezetékekre, az oszlopok mellett. Ami azonban komoly gondokat okozott.

Egyrészt azért, mert a magasfeszültségű áram számos gólya pusztulását okozta.

Másrészt mert az esőtől, a híg ürüléktől nedves (faágakból, gallyakból alkotott, puhább anyagokkal kibélelt) fészkek „leszívják” a villamos energiát. Állítólag egy ilyen fészek naponta annyit „fogyaszt”, mint egy vízmelegítővel (állandóan) működő mosógép.

A villanyoszlopokra felszerelt (fém) kosarak, amelyekre aztán a gólyák megépítik a fészküket, nem csupán madárbaráti gesztus, hanem józanul belátott szükségszerűség.

Arad megye – hallom Czuth Andrástól – nem jeleskedett a villanyoszlopokra felszerelt kosarak tekintetében. (Országos viszonylatban Maros – a Milvus Egyesület révén –, majd Brassó megye járt az élen.)

A két elsőt Pécskán (a pékségnél, a jó emlékű Libus András ornitológus ügyködése nyomán), és Borosjenőben (Czuth doktor – „Öcsi” – magánkezdeményezésére és költségére) állították fel. Ez utóbbi, igazoltan, jó negyedszázad múltán is „aktív”, működő, azaz költő gólyapárt fogad a Bălcescu és Cloşca utca sarkán.

***

Summa summarum: itt vannak az első gólyák.

S ha itt vannak, előbb-utóbb megjön a tavasz is.