Borbély Imrével a kilencvenes évek elején az MDF Bem téri székházában találkoztam először. Gyakran bejárt a külügyi osztályra, véleményét, kritikáját soha nem rejtette véka alá. Akkor sem, amikor az RMDSZ képviselője volt Bukarestben (egy interjúban arra a kérdésre, hogy érzi magát ott, azt válaszolta „mint egy magyar idegen földön”). Korunk legnagyobb magyar nemzetstratégája volt. A Kolozsvári Nyilatkozat, a magyar autonómiatörekvés szellemi atyja. Vegyészmérnök, kutató vegyész volt a temesvári forradalomig. Tőkés László bajtársa a forradalomban. Róla és öccséről is megemlékezik Mandics György A temesvári Golgota cimű dokumentumtrilógiájában. Elveiből soha nem engedett, ki is szorult a romániai magyar politikai életből. Sorra írta nemzetstratégiai műveit, tudása, műveltsége lenyűgöző volt. Jómagam tanúja lehettem 1992-es genfi beszédének, azon az NGO-os konferencián, amelyen a romániai magyarságot képviselte Tőkés Lászlóval együtt. Imre a konferencia közepén egyszer csak szót kért, és szolidaritást vállalt Horvátország függetlenségi törekvéseivel. Egyedül ő, csak ő merte ezt megtenni. Anyanyelvi szinten beszélt angolul és németül. A gyökereit nem a cipőjében hordta – mint ahogyan az agyondíjazott költő és színész verseskötetében hirdeti magáról. A gyökerei ott voltak, ahol ősei éltek és nyugszanak. Visszaperelte az ősi bérházat Temesvár központjában, melyet még dédapja épített a huszadik század legelső éveiben. És számos unokája és fiai ezt a hitet továbbviszik. S ne feledkezzünk meg Viktória asszonyról sem, aki ötven évig volt a társa.
Két hete láttam utoljára, amikor azzal búcsúzott: Nincs még veszve Lengyelország. Nincs bizony, és ő sem, akinek nagyszerű utódai továbbviszik amit Ő elkezdett. Azt hiszem Borbély Imre boldog ember volt. Szerettünk Imre, Isten Veled!
Csisztay Gizella
Hozzászólások