Országzászló Megyőhegyestől

Normal 0 false false false MicrosoftInternetExplorer4

A szombaton–vasárnap megtartott Kisperegi falunapon, mint beszámoltunk róla, jelen volt a testvértelepülés, a magyarországi, lótenyésztéséről híres Mezőhegyes polgármestere,Mitykó Zsolt is, aki megválasztása, tavaly október óta először járt a határ menti romániai faluban. Vele beszélgettünk.

 

– Mióta tart Kispereggel a kapcsolat?

– 20 évvel ezelőtt írt alá városunk testvértelepülési megállapodást Pereggel, és – ezt még nem is mondtam el a helybelieknek – őszre már tervezem ennek a szerződésnek a megújítását. A mezőhegyesi vezetők egymásnak adták át a jószomszédi, baráti viszonyt. 2014 októberében, megnyerve a polgármesteri tisztséget, átnéztem, hogy milyen hagyatékot kell átvenni, hát ott voltak a testvértelepülések is. Én azt gondoltam és ajánlottam a képviselőtestületnek is, hogy továbbvisszük Pereget ebben a ciklusban is, és ajánlani fogjuk ugyanezt a ciklus végén a minket követőknek is.

– Gyakorlatilag milyen következményei vannak ennek a testvértelepülési kapcsolatnak?

– Elsősorban identitásépítő, közösségépítő szerepét emelném ki, a kulturális és sportvonzatát. Másodsorban szokták félve említeni a gazdasági kapcsolódásokat, hisz nehéz két ország között ezt megoldani, de bízunk abban, hogy az európai uniós pályázati lehetőségek okán sikerül határon átnyúló gazdasági kapcsolatot is kialakítani.

– A kulturális-identitásőrző kapcsolatok között milyeneket tudna említeni?

– A legelső példa: Mezőhegyes felvállalta a kisperegi, szétválasztott sziámi ikreket, azóta is folyamatosan követjük őket, minden évben ajándékcsomagot hozunk számukra, idén is hoztunk a képviselőtestület részéről, rendszeresen jár át ide a fúvószenekarunk, a mazsorett csoportunk falunapi rendezvényekre, illetve Peregről is járt át hozzánk különböző kulturális egyesület, illetve labdarúgócsapat.

– Ezúttal különleges ajándékkal, egy országzászlóval lepte meg az ittenieket. Hogy jutott eszébe?

– Kulturális szakember vagyok, a művelődési ház igazgatója voltam, nagyon tudom azt, hogy mit jelent közösségben élni. És a közösség számára a legfontosabb az, hogy valamihez identitástudattal ragaszkodjék, és ezt a magyarságtudatot szerintem nem kell szégyellni. Azt kell szégyellni, hogy az anyaország (a szót egyébként nem szeretem) határain belül bizony meg van rendülve ez az identitástudat. Kiürültek azok a jelképek, amelyek régen a Kárpátok hegyeivel egyenlő masszivitást tudtak mutatni, és úgy gondoltam, hogyha elindulok testvértelepüléseink felé – Pereg, Arad, Kézdivásárhely és Uzon-Sepsimagyarós – akkor megpróbálunk egy tényleg együvé tartozást kifejező jelképet vinni, amelyre talán emlékezni fognak. Az előző húsz évből lezártunk egy korszakot, s ezzel talán egy újabb húsz évre szóló feltöltődést tudunk egymásnak közvetíteni, ha visszaemlékezünk ezekre a pillanatokra. Úgy indultam el, hogy a mi településünk zászlaja adott, azt én hozhatom el, viszont az ország zászlaját Kövér Lászlótól, az Országgyűlés elnökétől kértem meg, és ő eleve egy olyan ember, aki rendkívül patronálja a magyar közösségeket és Kárpát-medencében, az ezeréves határon belül gondolkodik, és nagy örömömre megküldte nekem ezeket a lobogókat, és Pereg az első helyszín, ahova elhoztam, és innen megyek tovább.

 

 

Mit mondott volna a Tanítónéni?

A falunap egyik különleges színfoltja volt a helybeli, immáron nyugdíjas pedagógusok felköszöntése – valamennyien meghatódottan hallgatták a szép laudációkat. Majoros Margit később azt mondta: szeretett volna ő is néhány szót szólni a közönséghez. Arra kértem: mondja el, amit akart, az újság olvasóinak.

– Ebben a harmincvalahány évben, amit végigtanítottam, volt öröm is, üröm is. Mi volt az üröm? Eleinte nem volt iskola Peregen – három-négy helyre szaladgáltunk, hogy odaérjünk az órákra.

A kisperegi nép nagyon hálás. Munkanapot adtak le (a kollektivisták – szerk. megj.), és abból építették fel a szép nagy iskolát. Mi tanítók, hogy hozzájáruljunk – munkanappal ugye, nem tudtunk –, lefestettük az ajtókat, ablakokat. Mikor odakerültünk, hogy tanítsunk, a vallást elzárták az iskolától, ami nagyon nagy baj volt. Én például a zárdában kezdtem, az apácáknál. Hát csodálatosan tanítottak, oktattak. Neveltek. Amikor elkezdtem tanítani, egy 82 éves matektanár jött be: nem volt ki tanítson, visszahívták és vállalta, ilyen idősen is. A gyermekekért, a faluért, a közösségért. Hát ilyen egy igazi pedagógus.

Majd most nézem a televízióban: valami vita volt a hittantanításról, Csodálkoztam az egyiken, egy tanáron, hogy azt mondja: nem szükséges a vallástanítás. Hát ilyet hogy lehet mondani? Akik a vezetőségben vannak, azoknak azt mondom: ne hagyják az iskolát, de a templomot se. Ezt a kettőt mindig karolják fel.

 

/* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Table Normal"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0in 5.4pt 0in 5.4pt; mso-para-margin:0in; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;}