Útbaigazítás a magyar királyi öl és háromdimenziós nyomtatók világában

Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság idén 17. alkalommal szervezte meg a magyar földmérő találkozót, erdélyi és magyarországi szakemberek részvételével. A konferencia vándor jellegének köszönhetően ezúttal Hunyad megyével ismerkedhettek a résztvevők, egész napos kirándulást szánva a vidék természeti és kulturális értékeinek megismerésére. A találkozó gerincét azonban a szintén egész napos előadássorozat képezte, melyre a Hunyad megyei Tanfelügyelőség székházában került sor. Az előadások szünetében beszélgettünk dr. Ferenc Józseffel, az EMT földmérési szakosztályának vezetőjével, a konferencia elnökével. Az első kérdés a közel száz résztvevőre vonatkozott: kik és honnan érkeztek az idei szakmai találkozóra?

– Erdélynek számos vidékéről (Székelyföld, Közép-Erdély, Partium, Bánság) érkeztek magyar földmérők, megyei földhivatalok alkalmazottai.  Magyarországot az állami szakhatóság legmagasabb szintjén képviselik a konferencián és rangos felsőoktatási intézmények, nagy szakmai vállalkozások küldöttei is eljöttek.

– Az erdélyiek sorából gondolom nem véletlenül maradt ki Dél-Erdély említése?

– Nem, sajnos ezzel a vidékkel nem sikerült szoros kapcsolatot kialakítani. Az 1989 előtti politika az emberek elszigetelésére irányult, és ez hangsúlyosabban vonatkozott a magyar emberekre. Így mi, magyar földmérők sem tudtunk egymásról. ’89 után 2-3 évbe telt, míg sikerült kialakítani egy kapcsolatrendszert a szakmán belül. Itt, Dél-Erdélyben Gyulafehérváron, a December 1 Egyetem keretében működik földmérő kar, és itt oktat Dimén Levente, aki néhány évig megtisztelt jelenlétével, de intézményesített kapcsolat nem alakult ki. Feltételezem, hogy e vidéken nagyon kevés a magyar földmérő és a szórványhelyzetből adódóan még mindig egyfajta elszigetelődés jellemző.

– Létezik-e magyar földmérőképzés Romániában?

– Nem létezik. Annak ellenére, hogy a 89-es változás után a földmérő felsőoktatási intézmények gomba módra szaporodtak, és nagyon sok egyetemi központban alakítottak ki földmérő kart. Magyar nyelvű szakoktatás azonban nem működik. Ehhez megfelelő oktatói gárdára volna szükség, amit nem lehet máról-holnapra előállítani. Tudtommal a Sapientia Tudományegyetem keretében van egy kertészeti kar, ahol bizonyos szinten topográfiát is tanítanak. Sajnos ezzel a karral sem sikerült konkrétabb együttműködést kialakítani, de tudunk róluk, és a magyarországi kapcsolatainkból adódó szakmai háttérrel, folyóiratokkal, tudásbázissal szívesen állunk rendelkezésére, nem csak a magyar, de a többségi felsőoktatási szakképzésnek is.

– Melyek a földmérő szakma mai nagy kihívásai?

– Ez eléggé komplex kérdés. A földmérés az emberiség történetével együtt alakult, hiszen az ember a legrégibb időktől kezdve tudni akarta hol van, merre kell mennie, milyen irányba, mekkora a terület stb., és ezekre a kérdésekre a választ a földmérés adta meg. A geometria kifejezés, ami szó szerint a föld mérését jelent az ókorból származik. És e szakma a történelem során mindig a társadalom által megfogalmazott igényeket volt hivatott kielégíteni. Ez ma sincs másképp. A román társadalomban földmérés szempontjából égető probléma a földtulajdon visszaállítása által előidézett kaotikus helyzet valamiféle nyilvántartásba rendszerezése. Ez lenne a kataszter, melynek előállítása a román szakhatóságnak feladata. Az 1990-es évektől kezdődően hihetetlen mennyiségű pénzt fektettek ebbe, de az eredmény messze elmaradt. A naprakész kataszter hiánya óriási bonyodalmakat okoz. A föltulajdon problémájának rendezése fontos európai követelmény. És Románia nagyon sok pénzt veszített el amiatt, hogy nem tisztázódnak a földhöz kapcsolódó tulajdonviszonyok. Az észak-erdélyi autópálya építéséről már bő évtizede beszélünk, de eddig 56 km épült meg belőle, mert a kivitelezést vállaló Bechtel cég nem hajlandó építkezni, míg nem tisztázódik a pálya nyomvonalán lévő telkek tulajdonviszonya. És ez a mai napig sem tisztázódott. Ez lenne a szakma egyik nagy problémája. A másik, hogy napjainkban mind a műszaki, technológiai, informatikai fejlődés, mind pedig a helyhez kötődő információk mennyisége exponenciálisan növekszik, ám az új technológiák által megkövetelt szakmai tudás messze lemarad. Ebből adódóan, ha egyik-másik földmérő megpróbál lépést tartani a korral, és igyekszik alkalmazni az új lehetőségeket, a potenciális felhasználó teljes értetlenségébe ütközik. Olyan ez mintha egy analfabéta kezébe könyvet adnánk. Hiába van benne a sok információ, ha az illető képtelen megérteni, felhasználni. Lehet, hogy durva hasonlat, de valós. 

– A mostani konferencia mennyiben segít a technológiai fejlettség és a hazai tudásszint közti szakadék felszámolásában?

– Mivel szakmai társaságunk nem egy állami intézményrendszer része, ahol döntéshozatali, illetve végrehajtási jogosultságunk lenne, sajnos az említett szakadék betömítésén sem sokat tudunk lendíteni. A mi célunk azonban, hogy az erdélyi magyar földmérők legalább megismerjék az informatika, az űrkutatás stb. által kínált új szakmai lehetőségeket, hiszen valamennyien földmérési munkát végző szakemberek, akik ebből keresik a kenyerüket, nem sok idejük jut a mindennapokban a szakmai újdonságok követésére. Romániában létezik ugyan egy szakmai szervezet, de folyóirat nincs, azaz Caragialét idézve: van, de teljes mértékben hiányzik. Az egyetemi tankönyvek is az elmúlt idők zenéjét játsszák. Tehát nekünk már az is nagy elégtétel, ha egy ilyen konferencián a földmérők találkoznak a szakmai újdonságokkal, és lehetőségeikhez mérten megpróbálják ezeket alkalmazni. Meg kell jegyeznem azonban, hogy a földmérés terén az újdonságok alkalmazása nem olcsó mulatság. Egy 30x40 cm-es, alig 2 kg-os mérőműszer egy jobb autó árát teszi ki, és még további összetevőként ott van a programrendszer, a megfelelő tudásbázis elsajátítása. Egyre hangsúlyosabban van jelen a long life leraning (életfogytiglani tanulás) modellje is, hiszen ha valaki nem tart lépést (legalább a hatóságok által elfogadott ütemben) a technológiák fejlődésével, valósággal leradírozzák a pályáról.

– Kik az idei konferencia előadói, és milyen témákban hoztak újdonságokat?

– Idén 11 előadás szerepel a programunkban – öt magyarországi és hat erdélyi szakember értekezése. Az érintett témák szorosan kapcsolódnak a konferencia idei tematikájához, mely a rendelkezésre álló technológiák alkalmazása és a várható eredmények kérdéskörben tárgyalja a szakma problémáit. Az első előadás például a térinformatikai rendszerek GIS-szabványosításáról szólt. Régebben a földmérést mindenki úgy végezte, ahogy jónak látta, értek ezalatt, minden országot, vidéket, szakembert. Aztán rájöttek, hogy ezt valamilyen szinte egységesíteni kell. A térinformatikai rendszer szakmánkban egy viszonylag új megközelítést hoz, és arra ad lehetőséget, hogy ha egyszer valami helyhez kötődő információt gyűjtöttünk, az lehetőleg minden ehhez kapcsolódó igényt ki tudjon elégíteni. Ennek elsősorban kataszteri szempontból lehetne nagy hasznát venni. Az erre vonatkozó új európai normarendszer (ami amúgy elég bonyolult) ismertetésével foglalkozott az első előadás.  Érdekes témaként került elő a magyar királyi öl problematikája és konkrét jelenkori meghatározása. A műemlék épületek fellelhető dokumentációjának műépítészeti, régészeti értékesítése során ugyanis tisztázni kell a hajdani mértékegységek (jelen esetben a királyi öl) mai mértékrendszerhez viszonyított értékét. Továbbá több előadás is foglalkozik a három-, illetve négydimenziós ábrázolások lehetőségeivel. Évszázadokig ugyanis a kétdimenziós térábrázoláshoz szoktunk (térképek, rajzok, stb.). Ma már a három dimenzió kezelésére is lehetőség nyílik, sőt ha az időt is hozzáadjuk, egyből eljutunk az euklideszi értelemben vett térhez, azaz a három dimenzió és az idő egységes kezeléséhez. Konkrétan arról van szó, hogy valamilyen helyzet egy bizonyos időpontra jellemző. Ugyanarra a valós világ választott összetevőjére egy másik időpontban más jellemző. A mai technológia lehetővé teszi ennek a változásnak a megjelenítését is. Van előadás, mely ezt a problémát feszegeti.

Évszádokig a termékek a valós világ rendszerében jöttek létre. Most az informatika fejlődésével lehetővé vált, hogy a valós világot a virtuális térben ábrázoljuk, a számítógépen létrehozott nagypontosságú térmodelleket pedig bizonyos korlátok közt a modellezett világgal egyenrangú információforrásként kezelhetjük. Ehhez megfelelő szaktudás, illetve infrastruktúra szükséges, de ezek megléte mellett a földmérés lényegesen kevesebb költséggel jár, hiszen nem kell már terepre menni. Sőt manapság, arra is lehetőség van, hogy a virtuális világban megalkotott térmodellt háromdimenziós nyomtatók segítségével visszaültessük a valós világba. Sokak szerint ez új ipari forradalmat idéz elő. Az eddigi feldolgozás ugyanis szubsztraktív volt, azaz  megvolt a nyersanyag, és abból eltávolítottuk, ami nem kellett (lefaragtuk, kivontuk, kiolvasztottuk stb.). A 3D-s nyomtató additív megoldást alkalmaz. Annyit ad hozzá, amennyi kell. Megvan a virtuális térben a modell, és ezt anyagi megvalósítássá képezi le. Ma már házak épülnek háromdimenziós nyomtatókkal. Ezek mind olyan lehetőségek, melyek már léteznek, és általános alkalmazásuk rohamléptekkel közeledik. Erről hallhatunk az előadások során.

Végül a hogyan tovább kérdése is felvetődik a konferencián, hiszen mindezen technológiai, informatikai lehetőségek ismeretében meg kell találnunk az utat az előrelépéshez. A hazai állami struktúrák, illetve az ezekben dolgozók tudásszintje nagyon lemaradt, és a szakmai utasítások 30-40-50 évvel ezelőtti szinten állnak össze. A társadalom viszont sürgeti a fejlődést. Most ha egy földmérő szakember igyekszik önerőből lépéseket tenni az új technológiák alkalmazása irányába, ami mellesleg jókora befektetéssel jár, ám az így születő termékre nincs befogadó készség, akkor az igyekezet veszteséget hoz. Úgy gondoljuk ez az állapot nem tartható hosszútávon. És meggyőződésem, hogy ehhez talán az ilyen jellegű konferenciák is hozzájárulnak.