Két év kimaradás után, a PLATANUS egyesület és a Krassó-Szörény megyei RMDSZ-szervezet, szombaton, október 29-én 19 órai kezdettel újra megrendezi a már hagyományos BATYUS SZÜRETI BÁLT.
Több mint 80 kerékpárt, triciklit és robogót osztottak ki minden gyereknek Ciclova és Ilidia középiskoláiból és óvodáiból június 1-jén, a nemzetközi gyermeknap alkalmából.
Öt Krassó-Szörény és Temes megyei helyszínen tartottak csütörtök reggel házkutatást a szervezett bűnözés elleni igazgatóság (DIICOT) emberei, akik három háziorvost azzal gyanúsítanak, hogy mintegy 8000 hamis oltási igazolást állítottak ki koronavírus ellen beoltatlan személyeknek.
Veszélyes nemzetközi bűnbandára csaptak le a rendőrök kedden reggel, amely drogok, fegyverek és hamis pénz csempészésével és értékesítésével foglalkozott.
Az Akiknek Fáj Trianon Egyesület, a hódmezővásárhelyi székhelyű Nemzeti Együttműködési Közösség és a szintén hódmezővásárhelyi Összetartozunk Szövetség, valamint a Magyar Történelemkedvelők Tudatos Társasága 2022.
A Platanus egyesület tagjai is megünnepelték március 15-ét. Koszorúzással kezdődött a nap, Ruszkabányán Maderspach Károly volt szülőházán és a temetőben lévő obeliszken helyeztek el megemlékező koszorút.
Március 8-án a Platanus Egyesület férfi tagjai felköszöntötték az egyesület hölgyeit. Virágokkal kedveskedtek, Kun László pedig ajándékot is készített.