Huszonkilenc pontos az Orbán-kormány akcióterve

2010. június 8. 19:10 (kedd) /

Huszonkilenc pontban sorolta fel a kormánya által javasolt intézkedéseket Orbán Viktor ma kora délután a parlamentben az első gazdasági akciótervet ismertetve.

A miniszterelnök közölte: a terv két fő gondolatra koncentrál, az új gazdasági rendszer kialakítására és a kölcsönös felelősségvállalás bevezetésére. Orbán Viktor szerint eljött az idő, hogy a gazdaságban is új kerüljön a régi helyébe. Új időszámítás kezdődik a magyar gazdaságban is, az élet minden területén alapvető változások lesznek – szögezte le.

Orbán Viktor miniszterelnök az új gazdasági rendszer kapcsán leszögezte: Magyarországnak a termelő kapitalizmusra kell koncentrálnia, és vissza kell szorítania a spekulatív kapitalizmust. Azt mondta: az előbbi, a termelő kapitalizmus középpontjában a munka áll, amely értéket hoz létre, utóbbiéban a spekuláció, amelyben valaki úgy keres pénzt, hogy másoknak kárt okoz.

A kormány azt javasolja, hogy ne az érvényben lévő adórendszert toldozgassák, hanem helyezzék azt új alapokra. A miniszterelnök ma a parlamentben közölte: Magyarországon az adórendszer eddig nem bizalomra épült, hanem spekulációra. Igazságtalan volt, büntetésnek érezte mindenki, hiszen teljesíthetetlen dolgokat követelt – fogalmazott, hozzátéve, hogy ezzel arra kényszerített mindenkit, hogy próbáljon kibújni alóla. A miniszterelnök szorgalmazta, hogy az adózás váljon közösség erősítő érdekhálóvá.

16 százalékos egykulcsos családi jövedelemadót vezet be két év alatt a kormány – jelentette be Orbán Viktor. Ennek az adórendszernek mindenki a nyertese lesz – mondta a miniszterelnök. Orbán javasolta a kis- és középvállalkozásokat terhelő adók közül tíz, úgynevezett kisadó eltörölését, továbbá a Széchenyi-kártya bővítését is. Annak összegét 50 millió forintig emelik, és azt kezdeményezik, hogy az összeget pályázat és beruházás önerejeként is fel lehessen használni. A társasági adót 19-ről 10 százalékra csökkentik 500 millió forintos árbevétel alatt. Azonban 13 milliárdról 200 milliárdra növelik a bankokat, biztosítótársaságokat és a pénzügyi lízingcégeket terhelő adót.

A miniszterelnök bejelentette, hogy költségstopot vezetnek be az állami intézményekben, felülvizsgálják a költségvetési kiadásokat a tárcáknál és az alapoknál, a közszféra bérköltségeit átalakítják, és teljesen felülvizsgálják a külső megbízásokat és a feladatkiszervezéseket. Az állami vezetők fizetését kétmillió forintban maximálják. Moratóriumot vezetnek be a közüzemi díjak emelésére, majd tárgyalásokat kezdenek a szolgáltatókkal egy új ár-megállapítási rendszer bevezetéséről.

(MTI/hírtv)

Hozzászólások