A Szociáldemokrata Párt (PSD) bizalmatlansági indítványát ma 10.30-tól olvassák fel, jövő kedden 10-től kezdődik a vita, majd a szavazás – döntöttek tegnap a képviselőház és a szenátus házbizottságainak összevont ülésén.
A két ház vezetősége ma ült össze, hogy döntsön egyebek mellett a szociáldemokraták által hétfőn benyújtott bizalmatlansági indítványról. A házbizottságok úgy döntöttek, hogy az indítványt szerdán ismertetik, és jövő kedden szavaznak róla.
A szenátorok és a képviselők hétfőn együttes ülést tartottak, amelyen Emil Boc a kormány nevében felelősséget vállalt két törvénytervezetért, amelyek egyebek mellett az állami alkalmazottak bérének 25 százalékos csökkentéséről és a nyugdíjak 15 százalékos csökkentéséről rendelkezik.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) bizalmatlansági indítványát hétfőn nyújtották be a képviselőház és a szenátus elnöki kabinetjeihez. A dokumentumot 120 PSD-s honatya írta alá, címe:Állítsátok le a szociális genocídiumot!
Az alkotmány szerint, ha a kormány felelősséget vállal egy törvényért, megbukik, amennyiben a tervezet bemutatásától számított három napon belül benyújtott bizalmatlansági indítványt a szenátorok és képviselők többsége megszavazza. Bizalmatlansági indítványt a honatyák legalább egynegyede kezdeményezhet.
A képviselőház és a szenátus együttes ülésén a bizalmatlansági indítvány megszavazása révén megvonhatják a bizalmat a kormánytól.
Az indítvány elfogadásához 236 igen szavazatra lenne szükség a 471 honatya közül.
A Demokrata Liberális Párt (PD-L) képviselőházi frakciója 126 tagból áll (beleértve Silviu Prigoanát, aki távozott a pártból), a Szociáldemokrata Párt–Konzervatív Párt (PSD–PC) frakciója 94 tagból áll, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) frakciója 54 tagból, az RMDSZ frakciója 22 tagból, a kisebbségeké 18 tagból, a függetleneké 16 tagból, frakción kívüliek 4-en vannak.
A szenátusban a PD-L-nek 52 szenátora, a PSD–PC-nek 43 (köztük Cătălin Voicu, aki előzetes letartóztatásban van), a PNL-nek 22, az RMDSZ-nek 9, a vegyes csoportnak 10 szenátora van.
Ha a PSD és a PNL minden képviselője és szenátora jelen lesz, és igennel szavaz, 212 igen szavazat lenne. A bizalmatlansági indítvány elfogadásához így még 24 voksra lenne szükség. Ezek a PD-L-től, az RMDSZ-től, a függetlenektől, a kisebbségektől, a frakció nélküliektől származhatnak.
A meglepetések elkerülése végett Roberta Anastase demokrata liberális képviselőházi elnök javasolta, hogy a PD-L ne vegyen részt a szavazáson.
Gabriel Oprea, a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) elnöke leszögezte: pártja szolidáris a kormánnyal, honatyáik nem szavazzák meg az ellenzék bizalmatlansági indítványát.
Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke közölte: a Szövetség honatyái fegyelmezetten az indítvány ellen szavaznak, a szenátorok és képviselők jelen lesznek a szavazáson.
Mediafax
Hozzászólások