A festészet életének nélkülözhetetlen részévé vált

Nem tartozik a nyilvánosság előtt gyakran szereplő amatőr festőművészek közé. Viszont amikor úgy dönt, hogy részt vesz egy-egy nagyobb rendezvényen, munkái azonnal felhívják magukra a figyelmet.

Ez történt az Aradi Ion Andreescu Képzőművészeti Kör májusban megrendezett hagyományos évi akvarell-kiállításán is. Ott találkozhattunk ismét a kisjenői Vajda Ildikó nevével és képeivel, melyeket nyomban a tárlat legsikerültebb alkotásai közé soroltak a látogatók. És többen is kérdezgették, vajon miért nem rendez egyéni tárlatot itt, Aradon is?! Hisz anyag lenne hozzá.

Beszélgetésünkkor én is ezt kérdeztem tőle. A Gyulán, a postagalériában megnyílt egyéni kiállításának igen szép közönségsikere volt.

– Talán a távolság az oka – mondja tűnődve. – Gyakran ezért sem vagyok jelen a kör minden közös tárlatán. Ami persze nem azt jelenti, hogy nem dolgozom, hogy nem festek…

Noha műszaki iskolát végzett (elektroműszerésznek tanult), amelynek csak a műszaki rajzhoz volt köze, szívesen festegetett diákkorától kezdve, csak úgy hobbiból. Aztán bekapcsolódott az aradi képzőművészeti kör munkájába, kezdett részt venni a közös kiállításokon, de csak az 1990-es évek vége felé döntött úgy, hogy beiratkozik a Művészeti Népiskola festészeti szakára. Kett Groza János festőművész osztályába került, 2000-ben végzett. Hajdani tanára igen elismerően beszélt tehetségéről, színérzékéről, egyre tökéletesebb ecsetkezeléséről: – Az akvarell-kiállításon bemutatott képei bizonyítják, hogy nagyon sokat fejlődött az elmúlt években. Az akvarellhez nagy türelem, gondos, pontos kimunkálás kell. Elkapni, rögzíteni egy pillanatnyi hangulatot, egy érzést, formát, színt adni neki bizony nagyon nehéz… Pataki Sándor, az ismert aradi festőművész mondogatta, hogy az akvarell a legnehezebb műfaj: száz kép közül egy sikerül úgy, ahogyan azt az alkotója szeretné.

Vajda Ildikó sokáig csak olajfestményeket festett, aztán néhány éve átpártolt az akvarellhez. Valóban nem könnyű műfaj – állítja, de meggyőződése, hogy jobban kifejezi érzéseit, gondolatait. Már négy éve visszatérő résztvevője a magyarországi, kétegyházai alkotótábornak Mia Furneaval, Takács Mihály festőművésszel, a belényesi Miklós Jánossal, a jó nevű rajztanárral, festővel... Van kitől tanulnia. És szinte minden nyáron ott van a zerindi alkotótáborban is Munteanu Jolánnal, a nyugdíjas kisjenői rajztanárral együtt (jómaga is szívesen fest szabadidejében), akivel rendszeres „munkamegbeszélést” tartanak, véleményt mondanak egymás képeiről.

Megfesteni való témát mindig talál, hisz a természet tálcán kínálja, bőkezűen osztogatja megörökítésre méltó szépségeit. És nem is kell messzire mennie. Elég, ha kilép kis birodalmába, gondos kezének nyomait viselő ápolt kertjébe, a virágok, fák, bokrok közé. A téma ott bujkál előtte. Csak ecsetet kell ragadnia.

Akvarelljeit nézegetve mindinkább meggyőződésemmé válik, hogy a festészet Vajda Ildikó életének, mindennapjainak nélkülözhetetlen részévé vált.