Bányavakság-vendégelőadás Temesváron

2018. október 31. 10:39 (szerda) /
A Csiky Gergely Állami Magyar Színház nagytermében 2018. november 4-én, vasárnap 19 órától látható az Osonó Független Színházműhely & Andrei Mureșanu Színház koprodukciója, Székely Csaba Bányavakság című híres előadása. A magyar és román nyelvű előadást magyar és román felirattal láthatja a közönség, hosz­sza 1 óra 30 perc. Az előadás ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Helyfoglalás: pr@tam.ro.Székely Csaba trilógiájának második része, a Bányavakság egy keserű komédia a székelyföldi település, a név nélküli falu közösségének vakságáról. A szereplők a szétesés utolsó lépcsőfokán léteznek, ahol már az emberek elveszítik az identitásukat és emberségüket. Ezek a szereplők nem egy betegség miatt vakultak meg, hanem a szegénység, a torz ambíciók és titkok miatt. A túlélésért való küzdelem működteti őket, ezért úgy élnek, mint valami vakok: úgy szavaznak, mint a vakok, úgy tesznek, mintha nem látnák a nővér fájdalmát vagy a lány eltévelyedését, ahogy azt az ürességet sem, amit a fakitermelő maffia hagyott maga után. Megvakította őket az interetnikus vakság, és nem látják, hogy  apránként elhal, felszámolódik az egész falu.Az előadás rendezője Catinca Drăgănescu, társrendező Fazakas Misi. Szereplők: Virgil Aioanei, Elena Popa, Sebastian Marina, Claudia Ardelean, Ion Fiscuteanu JR., Mucha Oszkár, Fazakas Hunor, Elek Ágota, Gászpor Adrienn, Macsuka Patrik. Zenész: Csibi Szabolcs. Díszlettervező: Wegroszta László. Koreográfus: Ivácson László.Az előadás turnéját az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala/Departamentul pentru Relații Interetnice támogatta.

Hozzászólások