Hagyományteremtő Dankó-nótaest

Ha megkérdeznék, mi az, ami a világ magyarságát leginkább összetartja a nyelven kívül, az egyik kétségtelenül a zenéje lenne. Ha azonban az egyes tájak népdalai közül sokat csupán szűkebb körben ismeri és énekli a nagyközönség, a magyar nóta legszebb darabjai mondhatni egyetemesen ismertek a magyarság körében.

Dankó Pista, a 155 éve született és 110 éve elhunyt cigányprímás-nótaszerző a gazdag magyar nótairodalom egyik legismertebb szerzője (a szövegeket nem maga, hanem korának ismert irodalmáűrai írták). Nem csoda hát, hogy a helyi és megyei RMDSZ által meghirdetett nótaest éppen az ő nevét vette fel.

Pénteken délután a hat körül érkezőket zene- és nótaszó fogadta, a máltaiak palacsintát sütöttek, nem kellett tülekedni az asztalok melletti helyekért – jónak ígérkezett a hangulat, bár egy ideig az aradi Borsos Pali által orgonán (remekül) kísérő énekes, a székkutasi (Magyarország) Labodán Antal – aki jó hatvan esztendeje gyakorolja a „szakmát” –, csak egymagában dalolt. Aztán lassacskán felmelegedett a hangulat, és a két zenész az éneklő asztaltársaságokhoz csatlakozott, amelyek között élen járt a „gáji dalárda”, hisz tagjai rendszeresen összegyülnek és nótáznak a maguk örömére. Pénteken délután bebizonyították, hogy nem hiába gyakorolnak évek óta.

A rendezvényt megnyitó Bognár Levente aradi alpolgármester, a megyei RMDSZ elnöke röviden ismertette Dankó Pista életútját, kiemelve: a magyarságot nótái is összekötik. Elmondta továbbá, hogy a nótaest ötlete Farkas Viktóriától származik, aki a maga során kifejtette: a nótaesttel hagyományt kívánnak teremteni. Lesz idén Anna-bál is –  ha nem is olyan, mint a füredi –, s az RMDSZ székhelyén működö Magyar Házat is meg akarják tölteni élettel.

Ezután valóban a nótázás következett, de a Dankó-esten persze nemcsak a híres prímás dalai hangzottak el (négy-ötszázat írt, amelyek közül azonban egy mai átlagos nótaszerető hat-hétnél aligha ismer többet). Nagyon kellemes meglepetés volt, amikor Éder Enikő a zeneszerző egy Aradról szóló nótáját („Arad felől fúj a szél) előadta, s bár szabadkozott, hogy nem volt idő a begyakorlásra, mint minden fellépése, ez is kitűnően sikerült. A közönség örömére hagyta rávenni még három dal előadására, köztük volt kedvenc dala is.

Ami hiányérzet maradt bennünk a jól sikerült est után, az a fiatalabb nemzedék hiánya volt, a mintegy száz résztvevő több mint kilencven százaléka az ötven-, de inkább a hatvanon, sőt hetvenen túli korosztályból került ki. Hogy mutatna vajon egy ilyen rendezvény, ha lenne egyáltalán, húsz év múlva? Aki megéri, meglátja…