„Hiszek az igazságbeszédben, ami megtisztítja a lelket”

Kettős bemutató színhelye volt 2022. október 21-én a temesvári magyar színház: a Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulata aznap este bemutatta Visky András Caravaggio című drámáját, a premier előtt pedig, a színház előcsarnokában tartották meg a Kitelepítés című Visky András-regény temesvári bemutatóját a szerző részvételével. A nagy érdeklődéssel várt, az utóbbi tíz esztendő egyik fontos regényének tartott könyvről Gazdáné Mátyus Melinda beszélgetett Visky Andrással.

A Kitelepítés egy erdélyi osztrák–magyar család történetét mondja el, akik a román gulágra kerülnek. Az 1956-os forradalom után Visky Ferenc református lelkészt 22 év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték, feleségét pedig hét gyermekével együtt – köztük a 2 éves Visky Andrást – kitelepítették a Bărăgan egyik lágerébe, a Duna-delta mellé. Miután felidézte a Visky-család egyébként közismert, megrázó történetét, G. Mátyus Melinda kiemelte, hogy az alig másfél hónapja megjelent könyvről minden jelentős kulturális folyóirat írt kritikát és többek között az is elhangzott, hogy az utolsó évtized egyik fontos regénye született meg. „A Kitelepítés 49 elbeszélést tartalmaz, amelyek 822 számozott szakaszra oszlanak – mondta G. Mátyus Melinda –, ezek a szakaszok inkább versek vagy prózaversek, amelyek önálló szövegekként is olvashatóak. Hogyan talált rá erre a szokatlan formára, amelynek a másik jellemzője az, hogy az eseményeket egyszerre a gyermek és a felnőtt Visky András nézőpontjából mutatja be?”

„Mindig is ezt a könyvet akartam megírni, és bármit írtam, az felkészülés volt erre a könyvre – mondta Visky András. – Ez tudatos volt a számomra, egy olyan könyv megírásához, ami az életműnek a tartóköve, fundamentuma is lehet ki kell várni a megfelelő formát. Nem biztos, hogy meg tudom találni a formát, de a forma meg tud találni engem. Az volt az ambícióm, hogy úgy írjak meg egy regényt, hogy ha bárki bárhol kinyitja, és elolvas belőle egy rövid részletet, mert csak ennyire van ideje, az valamilyen értelemben megszólítsa őt. Ezért aluljáró vagy metró irodalomnak nevezem. Nekem harcolnom kellett az ellen is, hogy közben, tanulmányokat, esszéket írok, amelyek nyelvezete érthetetlen, fogyaszthatatlan. Itt le kellett gyűrnöm ezt a fajta gondolkodási attitűdöt, és arra koncentráltam, hogy minden érzékelhető, megragadható legyen, a könnyű olvashatóság volt a célkitűzésem.”

G. Mátyus Melinda kérdéseire válaszolva a szerző azt is elmondta, hogy a számozás 1-től 822-ig egyfajta idővonala a regénynek, amelyre azért volt szükség, hogy hitelesítse: ez egy személyes történet, az ő története, a nevek pedig, amelyek szerepelnek a regényben, talán egy kivétellel mind visszakereshetők a Wikipédián, a bukaresti levéltárak anyagaiban. Vannak köztük olyan ismerős nevek, mint Maria Antonescu, a kivégzett marsall felesége, Paul Goma iró vagy Nicolae Balotă, vannak köztük tudósok, de főleg csúcsértelmiségiek. „Az olvasóktól már sok levelet kaptam, amelyekben mindenki elmondja a maga elmondatlan történetét. Ez egy olyan regény, amely megpróbálja rátenni a kezét a történelmi sebek sokféleségére, kihozza az emberekből az elmondatlan történeteket. Ez egy békességszerző könyv, azt is éreztem, amikor elküldtem a kiadónak, és megjött a válasz, amely nagyon boldog és szép levél volt, akkor az volt az első mondatom: mostantól, ha bármikor meghalok, békességgel a szívemben halok meg. (…) Úgy gondolom, hogy ebben a régióban mi nem mondjuk el helyesen a történeteinket, még a közvetlen múltunkkal sem tudtunk elszámolni. Én hiszek az igazságbeszédben, amely megtisztítja a lelket. (…) Egy békességszerző, boldog regényt akartam írni, de semmiképpen nem akartam hazudni benne, ezért az egyik szakaszból a vér ömlik, a másikból pedig a nevetés. Ez a gyermek látásmódja, amikor látja az édesanyját sírni, akkor nagy baj van. A legfontosabb emlékem a lágerből az éhség, de nem az volt a legnagyobb baj, hanem az, amikor az édesanyát elveszettnek érzi a gyermek, megszűnik a biztonság körülötte. Ez a gyermeki nézőpont fontos, mert a gyermek nem érti a világot, de a létezés bizalmával él a világban. Mi pedig szorongunk, mert elveszítettük a létezésbe vetett bizalmunkat. És nehezünkre esik elfogadni a világot, amelyben élünk” – mondta Visky András, aki a színházi bemutató előtt még dedikált néhány könyvet a szerencsés olvasóinak.