Legyetek jók, ha tudtok!

A Szent Ferenc Alapítvány meghívására rendhagyó színházi előadást mutatott be Déván a zsirai KOMISZ és a Deszka Társulat. A nérai Szent Fülöp és védenceinek mindennapjait, a túlélésért és az emberi gyarlóságok elleni folyó küzdelmet bemutató darabot szellemi fogyatékos személyek, színészek és soproni diákok vitték színre. 

A Fülöp atyát alakító Szendrő Attila és a zsirai otthon lakói, a hajléktalan gyerekeket játszó diákok és a háttérszerepeket is vállaló hivatásos színházi emberek közös produkciója mélyen érintette a dévai közönséget. A vastapsot elnyerő előadást követően a darab rendezőjét, Betuker Botondot kérdeztem a darab születéséről, a különleges felállású társulatról.

– Először is nagyon köszönöm, hogy eljöttek és megnézték az előadásunkat. Hiszen nagyon vártuk már, hogy létrejöjjön egy erdélyi turné és még inkább azt, hogy eljussunk Dévára, hiszen ez a darab Böjte Csaba atyáról szól és az ő gyerekeiről. A Komédiás Magyar Integrált Színház, azaz a KOMISZ társulat, amelyben sérültek játszanak épekkel, tíz éve alakult és az elmúlt időszakban különböző musicaleket vittek színre. Körülbelül két évvel ezelőtt keresett meg Hollosy Péter igazgató úr, a zsirai fogyatékosok otthonának vezetője, hogy vegyem át a társulat művészeti irányítását. Nagyon megtetszett az ötlet, mert régebben, a Valahol Európában című musicalben, illetve kisebb darabokban együtt játszottam velük. Közben Sopronban egy középiskolában, ahol éppen dolgoztam, létrehoztam egy diákszínjátszó társulatot Deszka néven, amellyel kabarékat adtunk elő, és épp valami nagyobb produkcióra készültünk. Akkor adódott az ötlet, hogy vonjuk össze a két csapatot – így jött létre ez az integrált színház, amelyben gyakorlatilag 10 és 60 év közötti szereplők vannak. Dévára ötven fővel érkeztünk.

– Az itt bemutatott produkció látvány és üzenet szempontjából egyaránt szenzációs volt. Mennyi munka áll e mögött?

– Gyakorlatilag egy kerek évet próbáltunk. Azért is remek ez a társaság, mert színészek, öltöztetők, kellékesek, jelmezesek vannak a darabban, akik mindannyian végzik a feladataikat, de közben játszanak is. Úgyhogy nagyon büszke vagyok a társaságra, mert nagyszerű munkaerő, és barátságra épülő igazi, összeforrt csapat.

– A bennünk élő sztereotípiáknak engedve kikívánkozik a kérdés: mennyire nehéz sérült emberekkel dolgozni?

– Természetesen nagy kihívást jelent. De néha könnyebb együttműködni velük, mint az épekkel. A sérült emberekben olyan szeretetvágy van, annyi odaadás, hogy az egyszerűen eszméletlen. Gondolom, ez a színpadról is lejött. Hihetetlen, hogy mennyit tudnak adni magukból. Kritikusok többen is azt mondták, hogy bármelyik nagy színházban megállná helyét a produkció, hiszen fantasztikus a szereplők odaadása. Déva előtt az aradi nagyszínházban léptünk fel, ott is állva tapsoltak minket. Tehát nagyon büszke vagyok rájuk. Hiszen egy amatőrökből álló profi csapat. A jelszavunk is az, hogy műkedvelőkként a legjobbat nyújtsuk a közönségnek.

– Mennyire egyedi próbálkozás a Komédiás Magyar Integrált Színház?

– Hát tudtommal teljesen egyedi. Legalábbis Nyugat-Magyarországon ez az egyetlen integrált társulat, amely ilyen szinten műveli a színjátszást. Unikumnak számít, hiszen itt nemcsak a színpadi alakításon a lényeg, hanem van egy plusz, ami az összetartás, a szeretet, ami élteti a csapatot és a közönség felé is kisugárzik.

– Hova sikerült eddig eljutni a darabbal?

– Ez volt a hetedik előadásunk a Legyetek jók, ha tudtok-kal. Idén áprilisban volt a bemutatónk Zsirán. Azóta teltházzal fogadtak mindenhol. Jó volt látni, hogy itt Déván, ahol azért több száz férőhelyes a nézőtér, itt is alig akadt néhány foghíjas sor. Mindenhol nagyon jól fogadták az előadást. Volt, ahol felállva tapsoltak, volt, ahol sokan fel sem tudtak állni a meghatódottságtól. Számunkra fontos az, hogy ebben az agyonhajszolt világban rábírjuk az embereket, hogy megálljanak, körülnézzenek és adjanak maguknak még egy esélyt, hogy megtalálják a jót. A rendezői koncepció is erre épül, hogy az emberek megtalálják a másik utat. Hiszen ha bármi kiszámíthatatlan akadály adódik, akkor hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy nekem ez nem fog sikerülni, nem tudok tovább haladni. De a jó Isten mindig ad nekünk egy másik utat. Cirifischio, a kis koldus, aki a darab főszereplője volt Fülöp atya mellett, ő is két utat kapott. Az ördög őt mindig átterelte a másik irányba és végül sikerült bűnbe esnie. Gyilkolni is. Hát ezzel próbáljuk az embereket ráébreszteni, hogy az ördög mindig ott van a nyomunkban, de azért próbáljuk a jó utat keresni, hiszen az ott van előttünk, mint a magyar népmesékben is. És mindig, minden botlás után ott az újrakezdés lehetősége, melyet a darabban a jóságos Fülöp atya menhelye jelképez, az isteni kegyelem megjelenítése.

– Az előadás nem csupán a szereplők nyújtotta alakítást, de a díszletet, fény- és hangtechnikát illetően is kifogástalan. Hogyan, miből sikerült mindezt megoldani? És egyáltalán miből finanszírozták az ötvenfős társulat erdélyi kiszállását?

– Nem volt könnyű összeállítani a szcenikát, fénytechnikát. Hónapokig gondolkodtam a megoldáson. De végül is sikerült mindent összehozni. A társulatnak volt néhány használható darabja, nekem is volt pár lámpám, s egyéb kütyüm. A díszlet minden darabját amúgy a társulat tagjai eszkábálták össze. Nem félünk a munkától. Én is odaállok a fény- és hangtechnikai pult mögé. És nagy segítséget jelent Hannis Krisztián kollégám, aki a darab végén két mankóval fel is „rohant” a színpadra, ahol vastapsot kapott. Vele együtt tapsolta a közönség három további kolléganőnket: Holler Anitát, aki nagyszerű jelmezeket készített, Eckel Zitát, aki ügyelőként koordinálja a színészeket, hogy kinek mikor kell színpadra lépnie, illetve Szalay Péternét, Gittát, aki az év folyamán naponta foglalkozik a sérültekkel. Nagyon sokat köszönhetek neki, ő volt a darab rendezőasszisztense. Azonban az általuk és a csapat tagjai által nyújtott önzetlen munka mellett is a turnénk sokba került. Erdélyben lett volna öt fellépésünk. Ebből csak kettőt tudtunk bevállalni: Aradon és Déván, mert ennyire futotta. De meghívtak minket a csíkszeredai nagyszínházba, Marosvécsre és még egy színházba, ami most hirtelen nem ugrik be. De sajnos nem tudtunk elmenni, mert nagyon sokba került. Nem tudok kapásból számokat mondania, de egy ötvenfős csapat kiszállása, ellátással, díszletek szállításával több százezer forint. Ennek azonban a lényege nem a pénz. Mi vettük a fáradtságot és felkerestünk támogatókat, köztük a zsirai Szivárvány Alapítványt, a Bethlen Gábor Alapítványt, illetve egy budapesti cég támogatta anyagiakkal az utazásunkat.

– Lesz-e ennek folytatása?

– A soproni bemutatónk után körülbelül harminc felkérés érkezett, köztük e dévai és az aradi. Megpróbálunk szép sorban mindennek eleget tenni, mindenhova eljutni. Nehéz lesz, mert mindenkinek megvan a maga mindennapi feladata, a zsirai otthon lakóinak is munkájuk van. E darabra is heti egy-két próbával tudtunk felkészülni. Természetesen tervezünk új előadásokat is. Most talán nagy titkot árulok el. Egy olyan musicalen gondolkozom, mellyel a magyar rock’n roll világába nyújtanánk betekintést, Fenyő Miklós életét jelenítve meg a Made in Hungaria című darabban, amellyel talán jövőre vagy azután ismét el tudunk jönni Dévára is.

– Köszönöm a beszélhetést, az előadás nyújtotta élményt és további kitartást, sikeres fellépést kívánok a csapat minden tagjának!