Nagyváradi My fair lady

Végéhez ért az Aradi Kamaraszínház idei őszi évada, amely zárásként igazi sikerdarabot tűzött műsorára. A G. B. Shaw Pygmalionjából készült színdarab főleg 1964-es megfilmesítése után futott be világkarriert: a My fair lady 1965-ben, számos más díj mellett, nyolc (!) Oscar-díjat zsebelt be, ami, ha nem is esküszünk feltétel nélkül az Oscar értékére, nem semmi. 

A My fair lady, megfelelő előadásban, tuti sikernek számít a világ valamennyi színpadán: a happy enddel végződő, kissé bizarr, jó humorú, de lelki húrokat is megpengető történet, a kitűnő zene, a játékra nagy lehetőséget adó sok jó szerep a musicall-színpadok nem hervadó virágszálává tették. (A film rendezőjével, a magyar zsidó-származású, ámbár már New Yorkban született George Cukorral – Cukor Györggyel? – egy kicsit legalábbis mi, magyarok is büszkélkedhetünk.)

Éppen ezért könnyű, de egyben nehéz is ezredszer színpadra vinni, mert – nagyon ismert darabról lévén szó – elkerülhetetlen az előzményekkel való összehasonlítás –, ha csak a produkciót nem először látó nézőről van szó.

Röviden a szüzsé (elnézést kérve azoktól, akiknek ezt fölösleges felemlegetni):

Higgins, a hírneves, ám pokróc-modorú, előkelő családból származó nyelvész professzor, valamikor a 20. század legelejének Angliájában, az Indiából visszatérő, ugyancsak híres nyelvész Pickering ezredest várja, amikor egy külvárosi pocsék tájszólással beszélő, műveletlen, ám szép virágárus lányba botlanak. A professzor fogadást ajánl: hat hónap alatt tökéletes, minden próbát kiálló „hercegnőt” farag a szutykos, faragatlan lányból. És elkezdődik a lány mélyen érző személyiségét a professzor részéről semmibe vevő kemény munka, amelynek végén Elizából valóban „hercegnő” válik, és kölcsönös szerelem alakul ki.

Meseszerű, hihetetlen, persze, de a darabot átíró hollywoodi szerző oly remekül nyúlt Bernard Shaw témájához, annyi ötletességet, poént vitt bele, amit kitűnő zene támogat, hogy eszünkbe se jut megkérdőjelezni.

Ezek után: a My fair lady sikerét (félsikerét vagy sikertelenségét) az dönti el, milyen ötletekkel, milyen színészekkel állítja a rendező színpadra a darabot, mert azon, érzésem szerint, szükségtelen bármit is változtatni, modernizálni: az úgy jó, ahogy van.

Milyen a nagyváradi My fair lady?

Szerintem félsiker.

A rendező, Réthly Attila, akit az aradi előadáson a mintegy harminctagú szereplőgárdával egyetemben hosszas vastapssal köszöntött a közönség, jó érzékkel nyúlt a darabhoz, pergő, érdekes előadást állított színpadra, s ebben nagy érdemei vannak Baczó Tünde koreográfiájának: számos jól komponált, nagy „tömegeket” mozgató jeleneteknek lehettünk tanúi. A modern színpadképről csak annyit: némely elemét (például a színpad előterében lévő, ülőhelyként is szolgáló csődarabot) nehéz értelmezni, de kétségtelen, hogy a színpad egészében jó játékteret biztosított. Érdekes volt a kocsmajelenetben és később is színre került, a tornatermekben használatos ló szerepeltetése, ami a „leszállhatsz a magas lóról” replikában játszott közvetlen szerepet.

Amitől a váradi My fair lady nem maradéktalan siker, az a fő szereplőkön múlik. A nagyváradi színházban (az Aradon is sokszor megtapsolt Csiky Ibolya színésznő gyermekeként) felnőtt, ma kolozsvári színésznő Vindis Andrea kimondottan szép, eléggé jó az énekhangja is, de mikrofon nélkül sokszor erőtlennek tűnt; az apját alakító, hangsúlyozottan komikus alkatú Hajdú Géza helyenként túljátszotta hálás szerepét, énekszámaiban a prózai deklamálás miatt itt-ott nehezen ismertük fel a (z elnyomott) dallamot. Néhány kiemelkedő kabinetalakítás (Kovács Enikő, a professzor anyja, Fábián Enikő, a virágáruslány mostohaanyja, Dimény Levente házvezetőnő), az emberséges Pickering ezredes (Dobos Imre) nem tudta ellensúlyozni a főszereplő Higgins professzor (Kardos M. Róbert) énekben és játékban is feledhető teljesítményét.

A darabot és filmet ismerők egyébként meglepődve tapasztalták, hogy nem ismerik fel bizonyos slágerek szövegét. Persze, hogy nem, hisz a régieket G. Dénes György (Zsüti) úgy fél évszázada fordította le, költötte át („csudijó; lent délen édes éjen…, ma éjjel táncolnék…), a mostanit Varró Dániel kb. egy évtizede. Ez utóbbi miatt kerülhetett be a szövegbe a darabban szereplő Kárpáthy Zoltán „híres” (ál)nyelvész mellé a „hargitai barna medve” is. Nem ezeken múlik, hogy a nagyváradi My fair lady nem tökéletes siker.