A marhaság marhasága

Higgyék el: nem kenyerem a radikális kifejezésekkel való ékeskedés. Ám az is tény – az illetékes akadémikusok szerint, – hogy egy nemzet szókészletét tulajdonképpen a kereslet-kínálat elv alakítja, nem pedig a hűvös szobában elmélkedő nyelvészek.

Nos, a címbeli szavak is a piacosodás szüleményei. Ám az elv fordított működésű ebben az esetben. Ugyanis a kínálat határozza meg a keresletet. De miről is van szó? Egyszerűen arról, hogy a hazai labdarúgásban teljesen elveszett a szurkolói igény (kereslet) és már-már ijesztő méreteket ölt a ránk kényszerített sárkányszerű állapot (kínálat).

Mindez az új bajnoki évad 3. fordulója után kívánkozik ki belőlem, miután a már lejátszott 27 mérkőzés kapcsán botrányból volt a legtöbb, míg élvezetes, jó fociból mindössze szikrányi.

Kétségtelen, hogy a legvisszataszítóbb botrányt ama klub képviselői csiholták a napokban, amely korábban a legtöbb dicsőséget szerezte a határon kívül e hazának.

S itt hadd utaljak egy másik elvre, egy filozófiaira: a tagadás tagadására. Tudniillik e szóban forgó sportegyesületnél, a Bukaresti Steauánál, ami tegnap még igaz volt, ma már biztosan nem az. Konkrétan: ha az első két bajnoki meccsen még Victor Piţurcă volt a piros-kékek edzője, ma már biztos, hogy nem ő a szakvezető. Ha tegnap még szinte tutira vették a Steaua-szurkolók és -szimpatizánsok, hogy a Gheorghe Hagi, Anghel Iordănescu, Ilie Dumitrescu triumvirátus veszi át a csapat szakmai irányítását, ma már aligha hiszi egy épeszű focibarát, hogy az jelenleg megtörténhet.

Ha holnap netán Jenei Imre neve ismét felmerülne a Steaua szakmai stábját illetően, esküdni mernék, hogy nem lehet igaz. Lám, eképp jutunk el a tagadás tagadásához, azaz a marhaság marhaságához, más szóval: ami ma igaz, nem biztos, hogy holnap is az.

Kérem, ahogy szinte bele lehet már zavarodni a hazai futball jelenlegi állapotát tükröző elmélkedésbe, úgy hat már ránk egy-egy 90 perc alatt maga a játék is. Ha egyáltalán mifelénk még létezik játékos jellege a teljesen elüzletiesedett labdarúgásnak.

Az előző politikai rendszerben is voltak, különböző barbatrükkök a romániai labdarúgásban, ám arra mindig ügyeltek az illetékesek, hogy a nép azért kapjon valami maradandót, amivel icipicit elviselhetőbbé válik a szociális helyzettől igencsak válságos élete/léte.

Ma viszont azt tapasztaljuk a napok múlásával, hogy se pénz, se posztó, azaz már egy kis jó foci se jár.