A mocsai csukás tavon

Már tavaly ősz óta nem volt részem egy jó csukás horgászatban, pedig ezek a ragadozók kedvenc horgászhalaim közé tartoznak. Imádok rájuk vadászni, akár villantóval pergetve, akár élő kishallal csalizott úszós készséggel. 

Sajnos, a megyében elég kevés jó csukás víz található. Fel is keltette az érdeklődésemet, amikor meghallottam, hogy a mocsai (Magyarország) tórendszeren belül kialakítottak egy vízterületet kifejezetten a csukázni kívánók számára. Laci barátommal elhatároztuk, hogy kipróbáljuk. 

Az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk, amikor kiérkeztünk. A sötét felhők teljesen eltakarták az égboltot, az idő igencsak esőre állt. Sebaj, ha már egyszer idáig eljöttünk, akkor az égi áldás sem fog minket megakadályozni abban, hogy elcsípjünk párat a tó éhes ragadozói közül. A vízterület nem is bizonyult annyira kicsinek. Nádasokkal körülölelt igazi vadregényes tavacska, melyen a sűrű parti növényzet miatt sajnos csak négy – öt helyen nyílt lehetőség a horgászatra, bár a halőr felvilágosított minket, hogy hamarosan új állásokat fognak nyitni a nádban. Mivel nem csak pergetésre készültünk, első lépés a csalihalak beszerzése volt. Emelőhálóval a szomszédos tóból próbáltunk meríteni horogra valót, de csak naphalakat és pár apró razbórát sikerült begyűjteni. Hát egyik sem a világ legjobb csukacsalija, de ugye szegény ember vízzel főz, két termetes naphal került a hármashorgokra.

Miután elhelyeztem a parttól 4-5 méterre két csukázós készségünket, csatlakoztam pergető pálcámmal Lacihoz. Óriásit suhintottam, és ahogy tekertem kifelé, jól érzetem a nagy méretű pörgő acélszerkezet veretését. Úgy a harmadik dobásnál érkezett az első rávágás, amit sikeresen akasztottam. Hamarosan a parton ficánkolt egy 37 centis kis csuka. Miután megszabadítottuk a szája szélébe fúródott hármashorogtól, útjára engedtük a nap első halát.

Nem telt el tíz perc és Laci is halat akasztott. Az ezüstszínű körforgóra vágott oda egy 47-es útonálló. Táncolt a horgon a víz alatt és a víz felett egyaránt, de ez sem mentette meg attól, hogy alámerítsek, és partra emeljem.  Ő is mehetett vissza éltető elemébe.

Úgy negyed óra múlva dobálás közben arra lettem figyelmes, hogy a naphallal csalizott úszóm eltűnt a víz színéről. Óvatosan felvettem a kontaktust a hallal, és amikor megéreztem a súlyát, bevágtam egy határozottat. Merítőhálóval a partra segítettük, az 55 centis csukát. Úgy látszik a csukákat nem zavarta, hogy naphalat tűztünk a horogra.

A következő jelentkező ismét Laci műcsaliját kapta el. Laci kiabált nekem, hogy jobb halat akasztott, így szákkal a kézben rohantam hozzá, hogy megmerítsem a nap legnagyobb csukáját. Itt már fárasztani is kellet, mert igencsak jó erőben volt a koma. Úgy döntöttünk, hogy ezt a halat már érdemes megmérnünk is. A mérlegen másfél kilót nyomott. Később még több hasonló méretű halat fogtunk.

Ahogy delet ütött az óra, az eső elkezdett enyhén szitálni és a kapások is abbamaradtak. Délután háromra az eső komolyan elkezdett szakadni, ezért úgy döntöttünk, hogy csomagolunk és indulunk. Már csak egy úszós bot volt bevetve. Laci indult, hogy kiszedje, de nem látta sehol sem az úszót. Most nem hibázhatott. Felvette a kapcsolatot a hallal, és amikor megérezte a súlyát besuhintott a nap utolsó vendégének. A tó egy méretet el sem érő csukával búcsúzott tőlünk.