A nagy lehetőség!

Egy augusztus végi hétköznapon úgy döntöttem, folytatom a pontyok kergetését egy közeli Magyarországi tóban. Előző héten volt telepítés, bár a hal már több napja nem igazán ment, de mégis sokan voltak a parton. 

Laci barátom jelezte, hogy később csatlakozik hozzám, de nem volt könnyű olyan helyet találni, ahol mindketten elfértünk volna kényelmesen. Végül egy helyi öreg mellé telepedtem le. Elkövettem egy hibát, rákérdeztem, hogy mit fogott. Ekkor egy minimum fél órás elmefuttatás következett, amiben kifejtette: idén még egy pontyot sem sikerült fognia, pedig rengeteget kinn van horgászni – lévén, hogy a közeli faluban lakik –, de lehet, hogy nem is telepítenek annyit, amennyit a tógazda mond. Közben azért összeraktam a felszerelésemet, most csak egy feederrel terveztem horgászni, mivel nagyon szűk volt a növekedő nádban a nyílás, két bottal nem tudtam volna rendesen elférni. Szokásom szerint pelletes fekete színű etetőanyagot kevertem és a hajszálelőkére pedig pelletet fűztem. Persze megkaptam az oktatást is közben lelkes szomszédomtól, hogy itt az ilyesmit nem ismerik a halak, a kötözött kukorica a menő. Nagyon persze nem aggódtam a dolgon, mivel eddig kapása nem volt a „nyerő csalira”.

A szerelék a helyén volt, megkezdődött a várakozás, de a halak nem igazán jöttek. Ezzel ellentétben befutott Laci és ezt követően több időt töltöttem beszélgetéssel, mint a spicc figyelésével. Jó két óra kapástalanság után egyszer csak megfeszült a zsinórom, gyorsan bevágtam és éreztem, hogy jobb halam van. Rövid fárasztás után kiderült: egykilós nyurgaponty volt a tettes. Nagyon örültem neki, mert egy ilyen „gyenge” napon sikerült szákba terelnem. Szomszédaim lassan pakolni kezdtek, de én kitartottam. Kitartásomnak megvolt az eredménye, mert újabb kapásom volt, és egy óvatos spiccgörbítésre vágtam be. Ettől viszont halam teljesen megvadult, sivított a fék, úgy vitte a zsinórt. Épp azon kezdtem volna gondolkozni, hogy mi lehet, ami így megy, hisz előző méretes halamnál meg sem szólalt a fék, amikor hirtelen csönd lett, és ezután majd kivette a kezemből a botot. Először nem értettem, mi van, de szerencsére hamar rájöttem, hogy be van akasztva a zsinórom az orsóm klipszébe, a hal nem tud már mit vinni. Gyorsan kiakasztottam a klipszből és halam újra vihette a zsinórt, szerencsére nem szakította el. Lassan azért fogyott a lendülete és némi zsinórt is tudtam nyerni. Nagy kirohanást már nem produkált. Kicsit keményítettem a féken, majd közelebb hoztam a parthoz. Halam sétált jobbra-balra, azonban az eléggé tiszta vízben már látható volt, hogy egy nagy tükörpontyról van szó. Laci szerint minimum öt kilós lehet, de inkább több. Ezt, sajnos, már nem tudtuk ellenőrizni, ugyanis egyszer csak úgy döntött, hogy elindul oldalra és sikerült a mederben lévő pár szál nádra feltekernie a zsinórt, majd egy határozott mozdulattal eltépte azt.

Nagyon mérges voltam, mert már régen szerettem volna egy ilyen halat fogni a tavon, nagyon közel jártam hozzá, már láttam is… Persze mindig minden nem jöhet össze, ezekből az esetekből is lehet tanulni, itt most ez történt. A napnyugtát azért megvártam, hátha még jön egy, de a csoda elmaradt, több kapásom nem volt. Remélem, azért lesz még lehetőségem egy hasonló hallal megküzdeni idén is.

Kádár Tibor