Amuros kaland

Néhány évvel ezelőtt, augusztus közepe körül, egy keddi napon, megcsörrent a telefonom. A vonal másik végén Pali barátom rekedtes hangja szólalt meg: „Tibikém, most hallgattam a vízállásjelentést a rádióban. A Fehér-Körös szintje a mi horgászhelyünk környékén egy méteres, ami éppen jó az amurozáshoz. Laci is szabadságon van. Mit szólnál egy négynapos horgászáshoz? Csütörtök délben indulnánk”. Mit szólhattam volna, futottam bevásárolni. Még szerencse, hogy a horgászfelszerelés rendben volt, ezzel nem kellett bíbelődni.

Csütörtök délben azután következett a kocsiba való bepakolás. Ez nem egy egyszerű dolog. Be kell rakni három ember négy napra való élelmét, vizét, sátrat, felszerelést és még sok mást. Én, lévén a legalacsonyabb a társaságban, a hátsó ülésen kaptam helyet a rengeteg cucc között. Alig tudtam megmozdulni. De mit nem tesz meg egy megrögzött horgász azért, hogy eljusson az egyik kedvenc horgászhelyére, főleg ha az út csak egy órát tart.

Szerencsére a régi helyünk szabad volt. Ez egy körülbelül 30 méter széles homokpad, mögötte hatalmas fákkal és bokrokkal. Szemben, a túlsó part közelében a víz körülbelül 2 méteres, lassú folyású. Azt fogjuk meghorgászni.

A sátor felhúzása után, az egyik nagy bokor árnyékában megástunk egy 60 cm mély és 80 cm széles gödröt, amit műanyag fóliával béleltünk és egy már otthon elkészített tetővel fedtünk le. Ez volt a hűtőszekrényünk. Ebbe került az étel, a víz és persze néhány üveg sör.

Etetőanyagnak körülbelül 10 kg szemes kukoricát gyűjtöttünk össze hármunktól. A horogra pedig a garázsomban 4 napja erjedő kukorica került. Ezt különben az amur és a ponty is nagyon szereti.

Estefelé Laci barátom beszórt 3 kg kukoricát a meghorgászandó helyre. Majd helyükre kerültek a botok. Személyenként 3 bottal horgásztunk. Sötétedés előtt feltettük a világító kapásjelzőket, és kezdődhetett a horgászás. Úgy 22 óra körül megérkezett a szúnyogok hada is. Nem volt mit tennünk, bemenekültünk a langyos vízbe.

Már vagy két órája áztattuk magunkat, amikor észrevettem, hogy Laci botján az egyik kapásjelző hirtelen emelkedik, majd az orsó fékje is sivítani kezdett. Rohantunk ki a vízből. Laci bevágott a halnak és nagyot kiáltott: „Gyerekek ez óriási!”. A hal már lehúzott körülbelül 60 méter zsinórt, amíg Laci meg tudta állítani. Következett a fárasztás, ami nem volt gyerekjáték, mert a hal többször kirohant. Laci barátunk már kezdett lihegni a fáradtságtól, amikor végre háromnegyed óra fárasztás után az amur, mert az volt őkelme, megadta magát. A mérleg 23,5 kg-t mutatott. Ezt a hatalmas és erős halat semmiféle haltartó nem bírná ki, ezért felkantároztuk és úgy tettük vissza a vízbe.

Közben a szúnyogok is visszavonultak, így nyugodtan ünnepelhettük a sikert egy-egy üveg sör kíséretében.

A következő éjszakán sikerült még Pali barátomnak egy 9 kg amurt fognia, én pedig megelégedhettem egy 5 kg-os nyurga ponttyal.

Sajnos szombat reggelre az „óriás” megdöglött, éppen ezért gyorsan szedelőzködnünk kellett nehogy megromoljon a nagy melegben. Hogy hazáig kitartson friss csalánnal tömtük ki a hasüregét.

Gyönyörű horgászat volt, csak azok a fránya szúnyogok ne lettek volna.

Kádár Tibor