A négyszeres világbajnok Max Verstappen a téli szünetben rengeteg időt tölt szimulátorozással, az egyik versenyen pedig egy tőle megszokott kemény manővert mutatott be, amiért megbüntették.
A Red Bull holland sztárja nagyon kedveli a szimulátorozást, ezzel a tavalyi szezon közben is volt némi gondja, csapata ugyanis nem nézte mindig jó szemmel, hogy időnként az éjszakába nyúlt egy-egy ilyen alkalom Verstappen számára a virtuális világban. A négyszeres F–1-es világbajnok nemrég az IMSA Global Esports Championship daytonai fordulójára kapott szabadkártyás indulási lehetőséget, ezért be is nevezett a Verstappen.Com Racing színeiben, méghozzá egy Acurát vezetve.
A 27 éves pilóta a rajtnál a harmadik helyről próbált előretörni, az 1-es kanyar féktávján pedig egy tőle megszokott merész manőverrel igyekezett a bajnokságot vezető Williams-BMW mellé bebújni. Az előzési kísérlet azonban nem lett túl sikeres, Verstappen nekiment a másik autónak, így mindketten a pálya szélén kötöttek ki.
A balesetet követően a teljes GTP-mezőny elhaladt mellettük, és mindkét autó enyhébb sérüléseket szenvedett, de azért folytatni tudták a versenyt.
Verstappen ezek után azonban baleset okozásáért bokszutca-áthajtásos büntetést kapott.
A holland aztán később átadta a volánt csapattársának, Gustavo Arielnek, aki végül a 12. helyen fejezte be a futamot - számolt be róla a motorsport.com.
„Egy kicsit blokkoltam a hátsó kerekeket, és ennél az autónál elég nehéz ezt kontrollálni, így picit szélesre futottam. Persze ott volt a másik autó, amelyet nem tudtam elkerülni, szóval kissé balszerencsés volt. Az én hibám” – mondta a virtuális pályán elkövetett balesete után a Red Bull pilótája.
Max Verstappen a Formula–1 2025-ös szezonjában a valódi versenypályákon is bajba kerülhet, a holland mindössze négy pontra van attól, hogy eltiltsák egy futamtól.
Az F–1 2025-ös szezonja március 14–16. között rajtol a melbourne-i Ausztrál Nagydíjjal.
(Forrás: origo)
Hozzászólások