Nem így képzeltük el a stadionavatást

Augusztus 28., péntek mérföldkő az aradi labdarúgás legújabb kori történelmében, hiszen felavatták a fél tucat esztendeje épülő és a modern idők követelményeinek eleget tevő stadiont. A régi, mint lapunkban a napokban olvashatták, ennek töredéke alatt elkészült, s jócskán több mint félszázadig szolgált.

Szóval: stadionavatás a vidék egyik legpatinásabb focicsapatának városában. Az UTA, az egykori névadó (Uzine textile Arad) már rég a múlté, a csapat nevét, szerencsére nem változtatták meg, s az egykor több országos bajnoki címet is szerzett együttes hosszú kínlódás után a 2020–21-es idényben ismét felkerült az élvonalba, most játszhatta a vadiúj (a sportminisztertől valódi ékszernek nevezett) stadionban az avatómérkőzést.

Természetesen mindenki azt várta, hogy az első fordulóbeli, egy jó csapattal szemben idegenben elért döntetlen után itthon – még akkor is, ha a nézőközönség a járvány miatt nem lehetett jelen – az első fordulóbelinél gyengébb ellenféllel szemben győzelemmel rajtol.

Ezzel szemben a mérkőzés utolsó kb. fél órájában azért izgulhattunk, hogy az ellenfél ne találjon be, mert ekkor közelebb állt a győzelemhez a hazaiaknál. Végül békés döntetlen született: UTA–FC Voluntari 0:0.

A falakon kívül összegyűlt csapat szurkoló lelkesen biztatta kedvenceit, akik kis szerencsével nyerhettek volna is: az 58. perc tájékán, például, egy ordító helyzetet hagytak ki pár méterre a kaputól. Egészében véve azonban – az első játékrészben az UTA volt, általában, (meddő) mezőnyfölényben – a döntetlen igazságosnak mondható.

Igazságosnak, de nem kívánatosnak: itthon, egy stadionavatón a győzelem lett volna az elfogadható a viszonylag szerény ellenféllel szemben. Mi lett volna, ha a vendég, mondjuk, a Kolozsvári CFR vagy a fővárosi FCSB?

Az UTA pénteken este – szerencsére az érdeklődők a Digi TV egyik sportcsatornáján láthatták a közvetítést – egy építés alatt álló, össze nem szokott, és a jelek szerint közepes képességű focistákból (sok rossz passz, labdakezelési hiba) álló csapat benyomását keltette, amelyben ráadásul a játékosoknak az erőnléte sem megfelelő. S ha a rendelkezésére álló focisták tehetségén az edző nemigen segíthet – legfeljebb új játékosokkal „tunningolhat”, ilyeneket, mint a mérkőzés után kijelentette, óhajtana is –, a csapatjátékon és az erőnléten, kemény edzésekkel, lehetne javítani. A mostani UTA, sajnos, nem az, amit az aradiak kívánnának. Persze így is szeretjük, de szolídabb, nagyobb teljesítményre képesnek képzeljük el, amely képes lesz megkapaszkodni a hazai foci élvonalában.

A bajnokság éppen csak megkezdődött, van, kell legyen idő a verbuvált, sok új játékossal rendelkező csapat „összerázására”. Bálint László edző meggyőződésem szerint alkalmas rá.