„Az ember ezt, ha egykor ellesi…”

Az agy, csodálatos, bonyolult szerkezet.

Mi mindenre képes, s milyen könnyen meghibásodik! Olykor csak kihagy, máskor össze-vissza működik s aztán…

Pedig olyan „egyszerűnek” tűnne minden. Része a testünknek – tömegének 2%-át teszi ki –, de szervezetünk energiaszükségletének a 20%-át „ő” fogyasztja el. Előszeretettel igényli a glükózt (szőlőcukrot). S mennyi mindent termel… milligrammokban mérhető mennyiségben… pótolhatatlan vegyületeket.

Az agy is „öregszik”, a legtöbbször természetesen, olykor kórosan. Nehéz ügy, riasztó állapot a demencia és az Alzheimer-kor, de nem kellemes az agy-érelmeszesedés sem.

De addig van 50-60 jó évünk, amikor jelentkezik a tehetség, csodálatos alkotásokat mondhatunk magunkénak a tudományban, a művészetekben, az irodalomban, a sportban. Közben szeretünk, barátkozunk, gyűlölködünk is és alig elképzelhető gonoszságokat viszünk végbe.

Mindez csak kémia, fiziológia lenne?

Csodálatos dolog a szerelem, a szeretet.

Kétségtelen, az ember szervezetében egy „szerelmi koktél” működik. Úgy nagyjából dopaminból, fenil-etil-aminból és oxytocinból keveri ezt az agyunk, amikor jelentkezik a „megtetszés”. Szerelmi szubsztanciákról, boldogság-hormonokról beszélünk.

Donizetti Szerelmi bájital című operájában Dulcamara, a kuruzsló csodaszerét hirdeti hatásos áriájában.

Gyurkovits Tibor – kérem, ne felejtsék el Őt – számos szerepe mellett „igazolt szerelmes” is volt, kétségbe vonja azt, hogy az ő és mások érzéseit közönséges vegyfolyamatok produkálják csak.

 „A szerelem hosszabb-rövidebb ideig tarthat, de hogy nem csupán testünk vegyszere, agyalapi impulzusa, kémiai idegrendszere, az biztos.”

A valóság tehát bonyolult.

Ott van még az „általánosabb” érzés: a szeretet.

Lehet, Pál apostol gondolata – Atudás felfuvalkodottá tesz, a szeretet épít – csak féligazság, de tény, hogy a modern kutatás a szeretetet betegségmegelőző gyógyszernek tekinti.

Henri Lacordaire (1802–1861) domonkosrendi szerzetes, hitszónok, egy ideig a L’ Avenir szabadgondolkodó katolikus napilap szerkesztője így fogalmazott:

„Egy óra hosszat szeretni – állati dolog. Egy évig szeretni – emberi dolog. Egy egész életen szeretni – angyali dolog. Egy életen át, csak egyet szeretni – isteni dolog.”

Hogy miként vélekedik minderről és hogyan dönt majd a Vatikánban, a püspöki szinódus – ha tudni akarjuk – arra még türelmesen várnunk kell.