Az érem fényes oldala

Neves költő jegyzetét olvasom. A vásárlás öröméről ír.  Mint mindig, most is hangulatosan, hatásosan. Az „embervásár” is szóba kerül. Írását a következőképpen zárja:

 „Jó néha átgondolni, miért adja el magát a máskülönben is selejtes, leértékelt, szavatossághatáros ember.”

Gondolkodhatunk, elmélkedhetünk. Kutathatjuk, mi áll a költő lírai énje mögött.

A Faust-legenda ma is él. Nemcsak a drámában és az operában, köznapjainkban is. A nagyhatalmú varázsló, az alkimista eladta lelkét Mefisztónak, az ördögnek, 24 boldog évért. Vannak követők. Mefisztó rondója – Eladó az egész világ – harsog szerte a világban, ahol csak „áll a hajsza, áll a bál…”

Az érem másik oldala:

– Szuverén ember vagyok! Az is maradok!

 Hangoztatják!

Néznek rájuk, és nem hisznek nekik.

Mefisztó rondója után a Cyrano monológ:

 „Tán pártfogót keressek valahol,

Hogy kapzsi szájjal rátapadva jól…”

Nem állnak ki a piacra, verseiket nem a bankároknak dedikálják.

Beleszülettek egy családba, egy anyanyelvbe, egy közösségbe, hitbe, egy nemzetbe, és elkötelezték magukat.

Nem eladták, elkötelezték magukat. Szavatosságuk életre szóló.

Nem cserélnek köpenyeget. Nem „ülnek át”! Nem lesznek szószólói egy sietve összetákolt platformnak. Megtévedhetnek, de visszatalálnak.

Maradnak szuverén s egyben elkötelezett emberek. Ragaszkodnak meggyőződésükhöz. Kötődnek egy eszméhez.

Nem tündökölnek, mégis ők jelentik az érem fényes oldalát.