Az ukrán válság háttere (II.)

Igaz, az ukránok egy részében nagy a gyűlölet, mert nem felejtik el az ukrán nép hihetetlen szenvedését a szovjet idők alatt. 

Szemtanúk már nincsenek, de a nagyapák meséiből tudja az ukrán fiatal, hogy az 1932–33-as években a sztálini bosszú, a „kiéheztetési program”, legalább 7–8 millió ukrán életébe került. Éhen halni szörnyű dolog, és ez egy olyan országban történt, ahol Európa egyik leggazdagabb termőföldjét találjuk. A holodomor, ahogy ezt a szörnyűséget az ukránok nevezik, az ukrán nép legnagyobb nemzeti tragédiája volt és – jogosan – egyenlővé tették a népirtás fogalmával. Nem könnyű a helyzet tehát a mai Ukrajnában. De kit érdekel az ukrán nép sorsa, amikor világhatalmi játszmák zajlanak a háttérben!

A kommunizmus hétévtizedes bűnei megbocsáthatatlanok. A százmilliós szám, amiről beszélnek, túl kicsinynek tűnik. A nácik gaztetteit talán könnyebb megszámlálni, de minek, kit tudunk még feltámasztani? De beszélünk-e a nyugati világ, főleg az amerikaiak bűneiről? Ki emlegeti a dél-amerikai beavatkozásokat, a „szabad kereskedelem” és az amerikai demokrácia erőszakos terjesztését Latin-Amerikában? Megszámolta valaki az itt elpusztult, éhen halt, vagy különböző „forradalmakban” meggyilkolt embereket? Van pontos statisztika a Vietnamban elpusztult helybeliekről? És mi történt Irakban, nyugalom béke van, vagy továbbra is ölik egymást? A törökországi kurdokkal amerikai fegyverekkel bántak el, Afganisztánt  agyon bombázták, Afrikában az utóbbi évtizedekben milliókat öltek meg, de kit érdekel ez, ha nem érinti a nyugatiérdekeket, nem is próbálunk ellene tenni valamit is. Nagyon sokáig lehetne sorolni a Nyugat, főleg az amerikaiak bűneit, de erről nem ildomos beszélni.

Aki nem hajlandó önmagára is alkalmazni a másokra alkalmazott mércét, az képmutató – áll a bibliában.

Ismeretes, hogy nemzetközi konfliktus esetén az amerikaiaknál a belső egység szent és sérthetetlen. Az amerikai külpolitika pedig mindig helyes, még akkor is, ha mindenki látja, hogy téves. Ezeket nem én, hanem jeles amerikai gondolkodók állítják. Most is „igaza” van Obamának, aki fenyegeti az oroszokat. Mi jók vagyunk – állítják –, ezt nincs mit vitatni, aki az ellenkezőjét bizonygatná, az automatikusan rossz. Az oroszok tehát rosszak.

Nincs szükség újabb hideg-, még kevésbé igazi háborúra, a Világ nyugalmat akar. Sem a nagyhatalmi fölény, sem a gazdag energiatartalék nem jogosít fel egy államot, hogy főlényét kihasználja. Nincs szükség kardcsörtetésre és erőfitogtatásra, tárgyalni kell, és végre a Világ, az egész világ érdekeit kellrnr előtérbe helyezni. Ezt minden oldalnak meg kellene értenie. (Szerencse, hogy az amerikaiak „bigottsága” és igazságtalan politikája ellen, sok ismert, amerikai gondolkodó emeli fel szavát. Említsem csak Noam Chomsky, David C. Korten, vagy Jim Marrs nevét.) 

Befejezésül idézzem a sokat vitatott amerikai politikatudós, Samuel P. Huntington gondolatát, aki jövőnk nagy problémáit a különböző világcivilizációk rivalizálásban, illetve összecsapásában látja: A béke és a civilizáció jövője a Világ nagy civilizációinak politikai, vallási és szellemi vezetőinek együttműködésén és megértésén múlik.

Az oroszokat tehát nem büntetni, elszigetelni kell, hanem tárgyalni kell velük, igyekezni kell megegyezni, még ha „rossz fát is tettek a tűzre”. Ők is a mi – nyugati, keresztény – civilizációnkhoz tartoznak, ezt nem szabadna elfelejteni. 

Hollai Hehs Ottó, Németország