Ejtőernyő hajtogatók

Az elektromágneses hullámok szárnyán Amerikából érkezett ez az amerikai, de nem egészen odavalósi ízű, bőven szentimentálisnak mondható történet. Ha ismerik, kérem, türelmesen olvassák újra zanzásított változatát.

  Charles Plumb amerikai vadászpilóta volt Vietnamban. A 76. bevetésén egy föld-levegő rakéta eltalálta a gépét. Plumb katapultált, ejtőernyőjével szerencsésen földet ért. Hat év kegyetlen vietnami hadifogság után szabadult. Évek, talán évtizedek multán, vendéglői asztalához lépett egy férfi.

– Ön Plumb! Ön vadászpilóta volt a Kitty Hawk repülőgép anyahajón Vietnamban. Önt lelőtték.

– Hát ezt meg honnan tudja?

– Én hajtogattam össze az Ön ejtőernyőjét.

xxx

   Ez a történet olyan valakitől érkezett, akinek az ejtőernyőjét valamikor régen, egy kicsit én is hajtogattam. Bátran ugrott, sikeresen landolt.

   Megköszöntem neki ezt a szimbolista felhanggal fogalmazott küldeményt.

   „Ugorgyunk”! Most inkább azokra gondolok, akik egykoron az én ejtőernyőmet hajtogatták, kevésbé veszélyes, de fontos ugrásaim előtt. Sokan voltak. Tettekkel nem, csak szavakkal, kinyomtatott mondatokkal fejeztem ki hálámat nekik. Többnyire megkésve, akkor, amikor már nem olvashatták el a róluk írottakat.

   Nem volt szó ejtőernyőről, életmentésről. Egyszerűen csak azt köszöntem meg, hogy igyekeztek embert faragni belőlem. Megköszöntem, hogy megtanítottak lépni, ugrani.

  Vannak mulasztásaim, van hiányérzetem.

   Elindultam, de a gépkocsim meghibásodása miatt nem érkeztem meg egyik tanárom fontos jubileumi ünnepségére. A vasmiséjét követő díszvacsorán, a balján üresen maradt a helyem. A jobbján ülő barátomhoz fordult, nyílván üzenetnek is szánva, egy tömör mondattal, rezignáltan fejezte ki sajnálkozását elmaradásom miatt.

  Nem kínálkozott megfelelő alkalom, hogy magyarázkodjam, hogy valami kis elégtételt szolgáltassak neki. Rövidesen eltemették. A temetésén sem vettem részt. Talán jogosan írhatnám, hogy nem vehettem részt. A lényegen ez nem változtat.

  Nehéz emlék! Lelkiismeret-furdalást provokáló!

xxx

   November 1-jén, ezen az őszön, meglátogatott egy nagyapa és nagymama, a fiúval és a hatéves unokával. A nagyapa és a nagymama tanítványaim voltak. Nem volt szó ejtőernyő hajtogatásról. Csak jöttek, mert tudták, hogy örülök nekik. Az unokával most ismerkedtem meg. A dédnagyapja nagyon jó ismerősöm, talán barátom is volt.

 Tulajdonképpen miatta utaztak több mint ezer kilométert.

 Szép volt részükről, hogy engem is meglátogattak.