Gál Zoltán barátomnak

Üdvözlöm Gál Zoltán ifjú barátom írását a toborzásról. Igenis egyetértek vele. Hogy miért? Egyszerűen azért, mert én is átestem egyen-máson. Apám nem csak magasságában volt nagy, magyarságában is… Azt vallotta, az ember nem csak addig magyar, ameddig kiejti a száján, hanem akkor is, ha cselekedni kell. Azt hajtogatta, ha egy szelet kenyérrel kevesebbet eszik, akkor is az egyetlen magyar újság ott legyen az asztalán, mert ha a magyar nem veszi az újságot, ki veszi? Ő nem szerzi meg azt az örömöt, hogy sok magyar ember azért állás nélkül maradjon. Ez vonatkozott az iskolára is. Ha egy magyar iskola működik, akkor is a gyerekei oda fognak járni, mert különben sok magyar tanerő állás nélkül marad. Így először bátyám, Imre (sajnos már elhunyt) a Magyar Vegyesben érettségizett 1959-ben.

Később, 3 évre rá rám került a sor… Román óvodába jártam, mert az utca összes gyerekhada oda járt a Süveg térre…

Minden reggel értem jött Olga néni, a dada a kis hófehér pincsijével és akkor az én masnim a kutya nyakára került, amit a kis buta eltűrt… Ha nem jött, én sem mentem óvodába. Hogy miért, nem tudom, de az óvónő nem bírt kiállni. Siminának hívták, és ha tehette, kötözködött velem. Ma sem tudom, miért.

Sor került az iskolaválasztásra. Elkezdődött a közelharc apám és anyám között. Alaposan megutáltam az óvónőt. Ha anyámnak panaszkodtam, azt mondta, én vagyok az oka. Így csak Lenke tántinak (apám testvérének) panaszkodhattam. A két szülőm szinte hajba kapott, mire Lenke tánti megszólalt: talán megkérdezhetnétek a kislányt is. Elvégre ő jár iskolába. Anyám mind azt hajtogatta: „nem lesz jövője”. Persze azonnal feleltem: „Én magyar iskolába megyek, a Pedába!” Anyám tovább tombolt, apám mosolygott…

Már nyugdíjas vagyok, de nekem ne mondja senki, hogy a magyar iskola nem helytálló. A gimnáziumot már a vegyesben végeztem és bizony a Röntgen-főiskolát románul, majdnem 10-sel.

Aki tanulni akar, az tanul, aki nem, azt a Jóisten iskolájába is beírhatják, ott sem fog tanulni. Lányom is magyar iskolában érettségizett, és ha unokám lesz, az is ott fog!

Tisztelettel,

Regéczy Éva, Arad