Harang helyett müezzin?

A minap hallottam egy rádiókommentárban egy véleményt Nyugat-Európa jövőjéről. Abban hangzott el a címben szereplő mondatrész, miszerint néhány évtized múlva a harang helyett müezzin jelzi majd a dél eljöttét a kontinens nyugati felén. 

Bizonyosan akad olyan kedves olvasó, rádióhallgató, aki igencsak borúlátó túlzásnak minősíti a kijelentést. Pedig egyáltalán nem az. A történelem produkált példát arra, hogy mindez lehetséges akár egy viszonylag rövid történelmi időszak alatt is. 

A VIII. században, az iszlám megszületésekor Nyugat-Ázsiát és Észak-Afrikát keresztény államokba szerveződött lakosok népesítették be. Templomaikban keresztény papok prédikáltak. Négy évszázad alatt az említett területeken arab kalifátusok létesültek, a keresztény lakosság (lásd egyiptomi koptok, szíriai keresztények) foltokban maradt meg. A többség megsemmisült. A keresztény Spanyolország közel fél évezreden keresztül harcolt a területén létesült Cordobai Kalifátus ellen, míg sikerült visszaszereznie saját keresztény hazáját. Ázsiában még a keresztes háborúknak sem sikerült megvédeni azt. (Az évszázados történelemhamisítás megcáfolására: a keresztesek nem muzulmán területeket akartak meghódítani, hanem az ősi kereszténységet megvédeni!) 

S hogy a harangszó motívumát is említsem: az 1453-ban elesett Keletrómai Birodalom fővárosában, Konstantinápolyban felépült Hagia Sofia székesegyház, az akkori idők legnagyobb keresztény temploma mellé gyorsan emelt négy minaretben nemsokára a müezzin hívta imára a mecsetté alakított templomba a magukat igazhitűeknek nevezőket. (1934-től ismét keresztény templom, idéntől megint mecset!) Hitte volna az a kisázsiai görögül beszélő, földjét művelő békés fellah, mondjuk Kr. u. 1000-ben, hogy a saját hazájában néhány száz év múlva keresztény templomok még hírmondónak sem maradnak? Ennyit a most mifelénk a címre fejüket kétkedően nemlegesen ingatók meggyőzésére. 

Gerhard Müller német bíborost egy konzervatív műsorvezető arról faggatta, hogy milyen lesz a Nyugat 100 év múlva. Ő azt válaszolta, hogy a jövőt megjósolni nem tudja, de szerinte a jelenlegi helyzetnél jobb jövő „csak akkor lehetséges, ha megújul a mi kultúránk, a keresztény életfelfogás”. Ő állítja, hogy „kereszténység nélkül a Nyugat semmi más, csak egy földrajzi terület, kultúra, lélek és identitás nélkül”.

Mennyire igaza van! Nemzeti és vallási identitás nélkülinek minősíthetünk olyan társadalmakat, amelyek minden ellenállás nélkül beleegyeznek a keresztényi jelképek tudatos, módszeres eltüntetésébe a nyugati nagyvárosokból. Mint az útszéli keresztek, vallásos szobrok lebontásába, avagy templomok muzulmán mecsetté alakításába, keresztény ünnepeink (karácsony, húsvét) átkeresztelésébe, vallási jellegüktől való megfosztásába. A keresztény vallásos nevelés kitiltásába az iskolákból, helyette az LMBTQ propagálásába. Az öntudatos keresztényben annak is ki kellene vernie a biztosítékot, hogy a közeledő párizsi olimpiát népszerűsítő képeslapon eltávolították egy párizsi híres katolikus templom tornyáról a keresztet. Nehogy sértse a világjátékokra a francia fővárosba érkező muszlimokat! Senki sem tiltakozott a hamisítás ellen. 

És a Bibliában erre a magatartásra is találunk precedenst. Ugyanúgy megtagadjuk kereszténységünket, mint tette azt Péter apostol Krisztussal. Háromszor, még a kakasszó előtt. A nyugati kereszténység már messze túl van ezen a bűvös hármas számon! 

És hiányzik belőle Péter apostol bűnbánata és megtérése…