Homokozó

Az ország határainak szomszédságában kirobbant, immár határmódosító nemzetközi politikai krízis, mely az Ukrajnában, Bukovinában, Transznisztriában élő román kisebbségű lakosságának életét és jövőjét is befolyásolhatja, akárcsak a kárpát-ukrajnai magyar kisebbségét, meg a krimi tatárokét, vagy a moldáviai önrendelkezést ugyancsak referendummal követelő gagauzokét, Romániára is beláthatatlan következményekkel járhat.

Ne csodálkozzunk tehát azon, hogy hatalmi körökből kiszivárgott, vagy (tudatosan) kiszivárogtatták: a kormány hadi költségvetés elkészítésére készül, ami adott esetben bármikor nagyszerűen felhasználható arra is a belpolitikai propagandában, hogy megmagyarázzák az adófizető polgárnak: miért nem futja a kincstárból fizetés- és nyugdíjemelésre, miért emelkednek az árak és az adók.

Azon sem csodálkozhatunk, hogy államférfiúink és politikusaink egymást túlkiabálva nyilatkoznak a kialakult helyzetről, amelyet a testvérinek tartott Moldovára, ugyanúgy, mint Romániára vonatkoztatva veszélyesnek tartanak a nemzetállam területi egységével kapcsolatosan.

E nyilatkozatok, az orosz agressziót elítélő hangos beszéd nem egyéb az Európai Unió és Amerika álláspontjának árnyalatlan szajkózása, amelybe még csöppnyi madárlátta hazai kenyér sem kerül, mazsolaként viszont némi valódi balkáni belpolitika igen.

Így történt meg kedden az is, hogy a liberálisok elnöke, aki nemrég még a szenátust is vezette az állam második főméltóságaként, s aki pár héttel ezelőtt még a kormányzó szociálliberális kormányszövetség társelnökeként a kormánykoalíció államfőjelöltjének számított, a kijevi és krimi eseményeket kommentálva mintegy mellékesen azt is kijelentette, hogy ezentúl nem Băsescu, hanem Ponta úr a legnagyobb ellenfele.

Tehát az eddigi szövetséges, az eddigi generációs és hatalmi barát.

Nem a mi dolgunk eldönteni, hogy ki, kit támadott hátba tulajdonképpen, s azt sem megjósolni, hogy Antonescu úr gerince akár azt is kibírná-e, hogy az őszi választásokon korábbi halálos ellenségének támogatásával induljon az államfői ökölvívó mérkőzésre.

Ami nem kizárt, mint ahogy annak idején azt sem feltételezte volna senki e finom értelmiségiről, hogy egy fél-analfabéta juhászlegénynek is szerepet ad pártjában, valószínűleg csak azért, mert az ország leggazdagabbjai közé tartozik.

Nem a liberális elnök egyébként az egyedüli, aki köpenyeget cserél, honatyáink mintegy húsz százaléka ezt még látványosabban tette meg: egyik pártból a másikba vándorolt, ha a helyzet úgy hozta a harmadikba, vagy akár a negyedikbe is, csakhogy megőrizhesse parlamenti székét és mentelmi jogát.

Nos, kérem, ez az óvodai homokozó színvonalát jelentő politikai osztály és államgépezet képezi az igazi veszélyt Romániára, s nem a világtörténelem kiszámíthatatlan menete.