Legyen igaz a kéz!

Pálfordulás. Aradi korában Buzsákba hívta az ide átrándult három magyarországi turistát s engem. Magnójukra mondta, miért ábrándult ki a (kriptó)kommunistákból. Csakhamar Magyarhonba, Murányba véglegesedett. És ott „átnyergelték”… Őt, SZ. K.-t. Már nem vádolom ezen barátomat. Idézem: „Imre, megbántam”. (Bedőlt volt a sunyi agitációnak.)

Annak, például, hogy kettős honpolgárság esetén 23 millió román özönli el Magyarországot. (Tudjuk, kik voltak ennek legfőbb sszólói.)

Más szóval, én is román vagyok? ŐK tudják, ki-mi vagyok én – nem én? S ezt itteni édes testvéreimről is így tudják? Mert abba a 23 millióba nyilván valamennyiünket beleszámítottak. (Pedig akkor már csak húszmillió volt az itteni összlélekszám.)

Sőt, a romániai csecsemőket is mind egy szálig. És ugye a karon ülők is lelökik építőállványaikról az anyaországiakat!

Hál’istennek, kitavaszodtunk! Van anyanyelvünkön kiállított állampolgárságunk, szavazati jogunk is. Beleszólhatunk saját történetünkbe. Tudjuk, kiknek köszönhetjük, s ezt alkalom adtán megnyomósítjuk.

Kidőlt a bokor, de tüskéi még vannak.

Magyarországi barangolásaimban egyszer-egyszer leoláhoztak. Az inkriminált szóval a románokat is megsértették. Pardon! Ámde szívbéli köszönet azoknak (pl. magyarbánhegyesieknek, szarvasiaknak, mezőkovácsháziaknak stb.), akik minket – lányomat és unokámat is – igaz szeretettel fogadtak.

Egyeseknek ott oláj, itt pedig bozgor. Szép!

Leszögezem: Romániának is hűséges állampolgárai vagyunk. De ettől még – itteniekként – magyarok. Voltunk, vagyunk, leszünk.

Furcsa, hogy Aradra jön valaki Magyarországról és magyarok ellen uszít. Egészségvédő termékeket mutatott be, adott el (nevét nem tudom). Történt ez 2013 októberében egy aradi szálloda termében, voltunk ott úgy harmincan. Átloccsant politikába. Lecigányozta a magyar miniszterelnököt, hogy az nem is Orbán, hanem Orsós. (Ezt korábban hallottam Muronyban is – Békés megye – a suttogó propaganda házalóitól. Akkor már K. is átlátott a szitán.)

És ha valaki az volna is?... „Magyar az, akinek magyarul forog az esze, és magyarul dobog a szíve” (Illyés Gyula).

És vajon nem tetteiből ítélhetjük meg az embert? Lásd: „ruszkik haza”, kettős állampolgárság, családbarát adókedvezmény stb.

Valóban „eszéből” és „szívéből” szentenciázott az előadó ott a szállóban, amikor állította: „Nekem csak Orbán Viktorékkal van bajom”. Mármint neki. Sőt, hozzátette: külföldön jártában mindig is szégyenlette, hogy magyar. (Aranycsapatról még-még, de pl. Nobel-díjasainkról persze nem is hallott.)

Nos, ha mi, EMBEREK nem tartunk össze…?

Igen, a jónak szeretnie is kell, de a harciasságot sem mellőzheti. Másként elnyomja az aljasság. Tamási Áron szerint: „Aki embernek hitvány, az magyarnak sem jó”.

Jó kéz. (És mások kezei is hadd forduljanak jóra!)

Nyújtjuk. És elfogadjuk.

Simonfi Imre