A béke reménye kardcsörtetés közben?

Minden téren hatalmas ellentmondásokkal teli világban élünk. Csak néhány példát villantok fel ennek illusztrálására. Miközben a világ lakosságának mintegy negyede mélyszegénységben él, egy vékony rétege a közember számára elképzelhetetlen luxuskörülmények között dőzsöl. (Mint láttuk, egyeseknek még a vécéjük is aranyból van!) Vagy: miközben az emberiség egy része már a mesterséges intelligencia teremtette kényelmet élvezi, az emberi társadalom jelentős hányada analfabéta, még a saját nevét sem tudja leírni. És miközben lépten-nyomon demokráciáról, szabadságjogokról papolunk, a „demokratikusnak” kikiáltott országokban is a karácsonyi vásárok felemelő forgatagában, avagy a Hanuka ünnep első gyertyájának meggyújtása közben lőnek le, késelnek meg, gázolnak halálra embereket. Kiket vallási hovatartozásukért, kiket politikai elkötelezettségük miatt, kiket pedig találomra, csak „szórakozásból”. 

De ugyanilyen ellentmondásokkal teli a szomszédunkban folyó orosz–ukrán háború kérdése is. Miközben a világ a békét, a fegyverzaj csendesülését várja, reméli, a kérdésben érintett (vagy inkább érdekelt?) államok, szervezetek vezetői mindent megtesznek, hogy az ne következzen be. Az Európa Bizottság elnöke, a francia államelnök (csak kettőt említek a prominens sokak közül) hónapok óta a háború európai méretű konfliktussá szélesedésével riogatja a kontinens lakosságát. Macron elnök úr az atomháború lehetőségét is meglobogtatta! A közvetlen francia katonai beavatkozás következményeként még az esetleges emberáldozatokat is kilátásba helyezte. (Csoda-e, hogy népszerűsége a bányászbéka sleppje alatt van?) Az Európa Bizottság elnöke ugyanakkor felelőtlenül arról szónokolt, hogy Európa már hadban áll. Tette azt, anélkül, hogy az Unió államai közül mindeddig akár egyetlen is hadat üzent, vagy hadüzenetet kapott volna. 

Nemrég a NATO főtitkára szinte beavatottként immár időpontot is mondott: szerinte öt éven belül Oroszország megtámadja egész Európát. Ezért a kontinens országainak fokozniuk kell a hadiipari termelést, meg kell sokszorozniuk védelmi készültségüket. Mert mi, európai polgárok is hamarosan azt fogjuk átélni, amit szüleink vagy nagyszüleink. Vagyis világháborút. S ami avval jár: szétbombázott, földig rombolt városokkal, szétlőtt falvakkal, felbecsülhetetlen nagyságú anyagi károkkal, szenvedéssel, nélkülözéssel. És immár (ismerve a fegyverek korszerűsödését) bizonyosan százmilliós nagyságrendű emberáldozattal.

Józanul végiggondolva az elhangzottakat, állítom, hogy a főtitkár úr nem volt szellemi képességeinek teljes birtokában, amikor ilyen kardcsörtető szöveggel riogatta az emberiséget. Csak zárójelben: vajon ki jogosította fel rá, hiszen a NATO nem önálló szervezet, azt a nemzetállamok saját védelmükre hozták létre. A kinevezett, nem megválasztott főtitkárnak az ő (közöttük a békepárti Egyesült Államokét és Magyarországét) közös álláspontjukat kellene képviselnie. (Vance amerikai alelnök beszéde a biztonsági konferencián éppen a derűlátásra ad okot az európaiaknak!) 

Úgy néz ki, Donbald Trump béketervét a fentebb említett nyilatkozatokkal, állásfoglalással sikerült megtorpedózni. Európa államainak egy része (lásd Horvátországot, Észtországot vagy Dániát) márt bevezette a kötelező katonai szolgálatot, megkezdte fegyveres erőinek, tartalékosainak kiképzését. Hasonló lépésre készül januárban a német kormány is. Történik mindez akkor, amikor az érintett felháborodott német fiatalok tízezrei tiltakoznak a kötelező sorkatonaság bevezetése ellen. Többen kijelentették, hogy majd összetépik behívójukat. 

Könnyű a politikusoknak a szájat jártatni, ők magasról tesznek a közvéleményre. Bizonyos, hogy sem őket, sem családtagjaikat nem fogják kivezényelni a frontra. Egészen másképpen beszélnének a békéről, ha (mondjuk) három napot töltenének az első vonal lövészárkaiban. Ágyúdörgés, fegyverropogás közben, életveszélyben. Vagy akár csak egyetlen éjszakát, lásd Gyóni Géza versét.  Nincs, aki lefordítaná nekik?