A gazda bekeríti házát

Kihez és hogyan szóljunk, ha úgy érezzük, az ember kiszolgáltatottsága, védtelensége egyre csak fokozódik?

A menekülőkkel kapcsolatos hírek ijesztőek. A Facebook-on terjedő képek, (ál)hírek rémülettel töltenek el, de mikor ott vagyunk köztük, akár a budapesti Keleti pályaudvar környékén, akár a szerb–magyar határon és szembenézünk egymással, akkor látjuk csak meg igazán a másikat.

Tudjuk, hogy a népvándorlás természetes folyamat, azt is tudnunk kell, hogy nyelvek, kultúrák tűnnek el a világban, helyettük újak jönnek létre, és ez így természetes. Azt is tudjuk, hogy általában az elfajzott kultúrákat saját civilizációjuk (kényelmük) készteti pusztulásra és helyettük a szívósabbak, életerősebbek uralkodnak, élnek majd. De amikor rólunk van szó, a saját életmódunkról, szokásainkról, vallásunkról, nyelvünkről stb. – akkor az a normális állapot, ha féltjük azt, amink van.

Menekült vagy ellenség-e a másik? Kik ők a mindennapjaikban? Milyen munkát vállalnak majd? Hogyan fognak megélni? Hasznosak lesznek-e a társadalom számára? Járatják majd iskolába a gyerekeiket? Milyen tannyelvű iskolába? Hol gyakorolják majd hitüket? Kinek a templomában vagy ki temploma helyett építik meg a sajátjaikat? És mi lesz a lányokkal, a nőkkel?

Sorolhatnánk a kérdéseket, miközben egyikre sincs megnyugtató válaszunk. Hallgatóim szünetben meg-megkérdezik, mit gondolok, mi lesz. Nem tudok válaszolni. Van, aki elmondja, ők készülődnek: Kanada, Ausztrália – bármi, ami nem Európa, de még csak Amerika sem. Nem tudom, mit tegyek: marasztaljam őket vagy kívánjak jó utat? De ez végképp megijeszt.

Nem tudom, mit tehet ilyenkor egy tanár, egy értelmiségi, kinek legfőbb tudása, hatalma a szó erejében rejlik. Pánikkeltésre többen is vállalkoztak már, ez nem célunk. Nyugalomra inteni nyugodt lelkiismerettel nem tudunk. Pedig valahol kell lennie középútnak is.

Maradok a figyelmeztetésnél – mert ez kötelességünk. Alapvető emberi – valóban emberi – késztetés, hogy megvédjük a sajátunkat, ha kell kerítéssel, ha kell szigorú szabályokkal, s végső soron ököllel.  A jó gazda bekeríti házát. De azt is tudnunk kell, hogy többféle kerítés van.

Magyari Sára