A kommunista „demokrácia” avagy kétévesen elítélt gyermek

Olvasom, hogy az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériuma legutóbbi, a világon a vallásszabadság helyzetét elemző, május 15-én közzétett jelentésében olyan anomáliákat tár fel, amelyre a világ legbékésebb polgárának is kinyílik a zsebében a bicska. (Még ha nem is székely!) Nincs okom kételkedni a közöltekben, mert az amerikai kormányzat sem tartozik a vallásfelekezetek önzetlen támogatói közé. 

Az olvasott szöveg alapján a vallás elleni legagresszívebb rezsim címét manapság kétségtelenül az észak-koreai kommunista rendszer érdemli ki. A jelenlegi pártfőtitkár, nagyapja példáját követve, Mao Tze Tung egykori kínai diktátor vagy a népét irtó Pol Pot kambodzsai miniszterelnök módszereinek a hű másolója. A jelentésből kiderül, hogy az ázsiai államban továbbra is a legdurvább eszközökkel járnak el a hívőkkel, köztük a keresztényekkel szemben: letartóztatják, megkínozzák, kivégzik őket. Sokszor ítélet nélkül. Beleértve a gyermekeket is.   

Erre példaként említi a dokumentum egy 14 évvel ezelőtt életfogytiglani börtönre (!) ítélt kétéves gyermeket. A gyermek azóta is munkatáborban tölti büntetését. (Ha még életben van!) Az ítélet azért hangzott el, mert a családját egyetlen Biblia birtoklásáért politikai perbe fogták, és valamennyi tagjára életfogytiglani ítéletet szabtak ki. Beleértve a kétéves gyermeket is. Ezt nevezik kommunista Paradicsomnak! (Az újraéledő kommunista pártok szimpatizánsainak figyelmébe!) 

Különben Kim Dzsongun kommunista pártvezető országában bűncselekménynek számít a Biblia bevitele, annak vagy akár egyetlen keresztnek, feszületnek a birtoklása. A keresztényeket „az állam iránti lojalitást” fenyegető veszélynek tekintik. Állítólag Észak Koreában mintegy 70 000 keresztény raboskodik munkatáborokban. A 21. században! És senki nem szólal fel az ügyben egyetlen fórumon sem. Miközben nagyhatalmak mondvacsinált okok miatt indítanak véres háborúkat úgymond az emberi jogok, a demokrácia védelmében. Az ENSZ-nek nem kellene lépéseket tennie? 

A világ hallgat. Sunyi módon meghúzza magát. Jobb- és baloldal egyaránt. Európában megtévesztett tömegek mennek tüntetni a migránsok jogaiért, romániai és magyarországi pedagógusok a jogos béremelésért, koszovói szerbek a megválasztott albán tisztségviselők ellen. Vagy csak a liberalizmust hirdető LMBTQ-aktivisták hergelésére, sőt csak úgy, az adrenalin-szint emelésére is ki lehet csalogatni a tömeget. Dulakodni a rendőrkordonnal, megdobálni a rendfenntartókat, büntetlenül kukákat borogatni, autókat felgyújtani, kirakatokat betörni. Még véletlenül sem a békés keresztények jogainak, szabadságának a megvédéséért. Mondjuk Észak-Koreában, de a világ számos más helyén is. A kétévesen életfogytiglanra ítélt, 14 éve raboskodó észak-koreai kisgyermek kiszabadításáért. Ha nem is tüntetni, legalább aláírást illene gyűjteni szerte a világon. Vagy közösen imádkozni érte. 

Ezt nevezném szolidaritásnak, nem az Európába illegálisan betolakodó életerős fiatalok tömegeinek pátyolgatását!