A meglepetés

Hosszú életem folyamán már átéltem egy-két amerikai választást, amikor sokan, nagyon sokan remélték, hogy valami jobb jöhet. Emlékszem 1952 novemberében a temesvári szeku „vendégségében” félelemmel vártuk sorsunk alakulást. Egy román ügyvéd – kommunistaellenes, ellenzéki magatartásáért később húsz évet kapott – Eisenhower újraválasztása után rövid lelkesítő beszédet mondott nekünk. – Testvéreim, az Isten velünk van, Amerika újraválasztott elnöke elűzi a kommunista veszélyt hazánkból és egész Európából. Remélhetünk, hogy pár héten belül otthon lehetünk.  Majdnem negyven évig vártunk, amíg „jóslata” bejött, és a vörös csillag földre hullt. 1956-ban Amerika megsiratott minket, de hagyták, hogy elvérezzünk. Később, 1961 januárjában J. F. Kennedy lett a 35. amerikai elnök. Világmegváltó tervei voltak, és minden jól is indult. Mi, itt kelet-Európában, ismét reménykedtünk, talán jogosan. Aztán valakiknek nagyon nem tetszett a fiatalos, lendületes, és ahogy látszott „másképpen” politizáló elnök. Megölték! Sokáig kellett várni, amíg ismét feltűnt egy új, reménykeltő személyiség. A „fürdőmester”, színészből lett elnök aztán megmutatta, hogy csodákat is lehet teremteni. Térdre kényszerítette a Szovjetet, és végre új élet kezdődhetett a mi kis elárult világunkban is.

Azóta ismét eltelt egy jó hosszú idő, és most ismét várunk. Várunk valami jobbra, valami igazságosabbra. Nem ismerjük az új megválasztott elnököt, de az amerikaiak sem. Ahogy mondták, a két rossz közül, a még ismeretlen rosszat választották. A németek sem szeretik, egész Európa inkább utálta, mint hogy szimpatizáljon vele.Egy német származású amerikai, így szólalt fel: „Hajrá, Amerika, szavazzatok egy nagypofájú diktátorra”. Hasonló „szlogenek” tömegesen jelentek meg, és igyekeztek az amerikaiakat „jobb belátásra bírni”. Most csodálkoznak, és talán egy kicsit félnek is. „Mit csinál majd ez az ember velünk?” – kérdezik.

A sok ígéretből, két dolgot remélek. Az oroszokhoz való, eddig ellenséges viszonyt talán barátságosabbra fordítja. Ha ez bejön, már nem bánom, hogy ő lett az elnök. Na és a sokat emlegetett Transzatlanti Paktum (TTIP) aláírása Európával nem tartozik Trump tervei közé. Ez igazán jó hír, hiszen erre igazán nincs szükségünk. Történelmi jövőnk eddig is kiszámíthatatlan volt, így is marad. De most ismét alkalmunk van reménykedni. És akik csalódtak, és most mérgelődnek, talán nekik is „bejön” az „új ember”.