Az első hét

Talán a legfontosabb.

A több hetes készülődés beteljesülése.

Nyomot hagyó emlékek a pici lelkekben. Az ovis éveket búcsúztató ünnepi műsor, az óvó néni diszkrét, arcán sebesen legördülő könnycseppjei, a hála virágcsokrai, a fényképezőgépek és mobiltelefonok vakuinak villanásai, a mindent megörökítő videokamerák a szülők kezében, a nagyszülők nedves, de rettentően büszke tekintete, a díszterembe néző iskolaudvarra visszapillantó, lemenő nap langyos sugarai. S utána az oviban, abban az intim hangulatú teremben, ahol három évet töltöttek az óvó nénivel, a finom pizzaszeletek, a díszes sütemények s a literszámra elfogyasztott üdítők.

A hátitáska kiválasztása, tornazsák is kéne, az is lett, ceruzák, feketék és színesek, vízfesték meg ecsetek és sok-sok gyurma, na meg mindenféle füzet. De ugye, azért még játszani is fognak...?

Az elmúlt hét hűvös, esős napjai után hétfőre kiderült. Mintha valaki így programozta volna a fellegeket. Hogy kerüljék el az iskolát. Ugyanis hétfőre gyülekezőt beszéltek meg itt. Kisdiákok meg nagyobbak, szülők, nagyszülők, pedagógusok.

Megtelt a Csiky frissen aszfaltozott udvara.

Legelöl piciny, piros, támlás székeken a csillagszeműek. Harmincegy hatéves. Tegnap még az oviban, ma előkészítősök. Legtöbbjük orcáján a megilletődöttség pírja. Ilyen velük még sohasem történt. Nyakukban narancsszínű szalagon apró táblácska, rajta a nevük. Hogy minél könnyebben megismerje őket név szerint is a tanító bácsi.

Feltűnően türelmesen ülnek műanyag székecskéiken. Pedig számukra igencsak unalmasak az összegyűltekhez intézett okos beszédek. Egyik-másik közülük ásít egy nagyot, kezd felszínre törni az új felfedezésének fáradtsága.

Pedig az igazi újdonságok, információáradat csak ezután zúdul rájuk. Az újonnan bebútorozott osztályteremben mindenkinek jut ülőhely, meg csoki, meg órarend és ajándék tanszercsomag.  Előkerül az uzsonnatáska is, ugyanúgy, mint az oviban – a kicsik étvágya a régi. Még az udvarra is kimehetnek szünetben; sokkal nagyobb ez, még fogócskázni is lehet a gesztenyefa körül.

Elkezdődött.

Legfontosabb az első hét. Hosszú-hosszú, valószínűleg életük tizenkét éves szakaszát bevezető, megalapozó hét nap, vagy csak öt. Most kell megkapniuk a legtöbb szeretetet. Otthon, a családban, de legfőképpen a teljesen új környezetben, a sok új társ között. Lesni kell a tanító bácsi minden szavát, mert ő biztosan csak jót akar. És mindegyik kisgyereket egyformán szereti.  Még akkor is, ha nem illik elszundítani az ölében, mint ahogyan néha az óvó néni karjaiban tették.

Az első hetet követi a többi. S hamarosan azt látjuk, hogy a sok kíváncsi porontyból tapasztalt, tiszta tekintetű, magyarul szépen beszélő kisdiák lesz.