Az utolsó fegyver?

Csak (szándékosan) szemellenzőt és füldugót használó hazai polgár nem veszi észre, hogy ismét mennyire felerősödött a szélsőnacionalizmus Romániában. Szinte minden apróság okot ad egy-egy újabb magyarellenes kirohanásra a politikum részéről, s az ahhoz szorosan kapcsolódó közvélemény részéről is. A hoki országos bajnokságon a közönség énekelte székely himnusztól kezdve Novák Katalin magyar köztársasági elnök erdélyi látogatásáig. Az előbbi következményeként a fociszurkolók magyarellenes skandálása, avagy a kolozsvári CFR csapata edzőjének vehemens kirohanása az elvesztett mérkőzésen korrektül bíráskodó Kovács István ellen. Következik egy székelyföldi provokáció!

Aki egy kicsit is ismeri a hazai történelem utóbbi századát, annak (talán) feltűnhet, hogy ezek a szélsőnacionalista hullámhegyek egybeesnek olyan időszakokkal, amikor az ország vezetése, a diktatúra vagy a regnáló tehetetlen rezsim nem tud olyan intézkedéseket foganatosítani, amelyek kivezetik az országot a slamasztikából. A második világháború előtt a látványosan nagy területvesztés (Kadrilater, Moldova, Észak-Erdély), a múlt század hetvenes éveitől a gyorsított, végig nem gondolt iparosításba belerokkant kommunista rendszer gazdasági csődje. Antonescu is, Ceaușescu is a hazai magyarság, a zsidóság és a németség ellen uszította a tömegeket. Hol az egyik, hol s másik került az első sorba! Az utóbbiakat sikerült megsemmisíteni, kiűzni vagy kiárusítani az országból. Most rajtunk a sor?

A jelenlegi román kormány nem tud mit kezdeni a hirtelen felszökött inflációval, az energiaválsággal, a látványosan csökkenő GDP-vel, a borúlátó előrejelzésekkel. S a kabátujjból ismét előkerült a mágikus „magyar kártya”. És a tömeg ismét ráharapott, mert a nacionalizmus elhomályosítja a tisztánlátást. Sokadszorra. És ezúttal is akadt vezérkos, most a román kormány miniszterelnök-helyettese (mint 1990-ben Petre Roman Gyulafehérváron), különben az RMDSZ koalíciós partnere.

Mellékesen a magyar köztársasági elnök minden magyar sorsa iránti felelősségről tett kijelentéséről megjegyezném: ha akár egy román politikai vezető nem ugyanezt érzi a határon túl élő nemzettestvéreivel kapcsolatban, az szégyellje magát. Akkor ő sem különb a kommunista elődeinél, akik évtizedeken keresztül tétlenül szemlélték a sok százezer Timok-völgyi román erőszakos beolvasztását, elnemzettelenítését.

Erre a tényre gondoljanak mindazok, akik a helyes politikai, gazdasági döntések meghozatala helyett utolsó fegyverként ismét bevetik a szélsőnacionalizmust.