Balczó András

A magyar sporttörténet egyik legkiemelkedőbb egyénisége, Balczó András (1938. aug. 16.) szerdán töltötte be 85. életévét. Kívánunk neki még sok-sok egészséges, boldog esztendőt. Ezzel az írással emlékezünk pályafutására.

A mai európai sportember ideális ősét az ókori Görögországban kell keresnünk. Történelmi és mitológiai olvasmányainkból tudjuk, hogy a görögök milyen fontosnak tartották a testi és szellemi nevelést, a tornaversenyek és az ókori olimpiai játékok megrendezése ékes bizonyítékai ennek.

A görög testkultusz irányítói a hagyományos futószámok mellé, már a 18. ókori játékok alkalmából beiktatták az ún. „pentatlon”-t (öttusa), az első összetett sportversenyt, ahol a test sokoldalú fejlesztése, nevelése volt a cél. Az antik pentatlon versenyszámai közé – valószínűleg a diszkoszdobás és gerelyhajítás mellett – a futás, ugrás és a birkózás tartozott. Aki ebben az öt sportszámban tökéletes volt, mint tettre kész harcos férfiú is tökéletesnek bizonyult, a pentatlon tehát egész embert követelt.

Az újkori olimpiai eszme megvalósítása és a versenyek keresztülvitele elsősorban a francia Pierre de Coubertin bárónak köszönhető, az ő kezdeményezésére került be a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alapokmányába, hogy a játékok folyamán „pentatlon” versenyeket is kellene rendezni. A megvalósításra csak később került sor, először a stockholmi olimpián, 1912-ben rendeztek modern öttusa versenyt, és azóta minden olimpián szerepel. Coubertin álma tehát valóra vált, aki az öttusa versenyzőiben látta a tökéletes, sokoldalú ún. „all round” atléta ideális alakját. A francia bárót tekinthetjük így, az olimpiai játékok mellett, a modern öttusa atyjának is.   

Az öttusa, vagy másképpen: a modern pentatlon versenyszámai: lövészet, vívás, úszás, lovaglás és futás. A szabályok az évek folyamán változtak, például a versenyszámok sorrendje, vagy az értékelés módja, a lényeg azonban maradt, és az egyéni öttusa győztesét talán joggal tekinthetjük a legkiválóbb sportembernek.

A magyar öttusa híres, világviszonylatban talán a legjobbak vagyunk, hiszen az olimpiai versenyeken egyéniben csak a svédek eredményesebbek nálunk, csapatban szintén jók vagyunk, az oroszok után a második helyen állunk, az összes eddigi versenyeket tekintve. A világbajnokságokon ugyancsak kiválóan teljesítettünk 

Az olimpiai versenyeken magyar öttusázók 1932 óta szerepelnek, ez idáig a svédek uralták a mezőnyt. 1936-ban Berlinben a németek törtek előre, a háború utáni években pedig a szovjet–magyar párharc volt jellemző a sportágban. A magyar öttusázó csapat először 1952-ben Helsinkiben nyert aranyérmet, egyéniben a második és harmadik hely lett a mienk. 1960-ban a csapat ismét első, de az egyénit is magyar versenyző nyeri, Németh Ferenc, a második Nagy Imre. A sikersorozat azóta is tart, bár volt visszaesés is. (A sportágban azóta változások történtek, sokak csodálkozására és felháborodására a csapatversenyt 1992-ben rendezték utoljára, azóta csak egyéniben folynak küzdelmek, itt is szűkítések történtek.)

Az öttusasport legendás magyar alakja Balczó András, akit túlzás nélkül az öttusa koronázatlan királyának tarthatunk, hiszen eredményesebb versenyző e sportágban eddig nem akadt. 

Balczó 1938-ban született Kondoroson, evangélikus lelkipásztor családban. A vallásos nevelés, amit otthon kapott, egész életére kihatott, és a kommunista időkben ez sok kellemetlenséget jelentett a sportoló számára. 1953-ban, tizenöt évesen már aktívan sportolt. Első egyesülete a Nyíregyházi VSC volt, majd 1956-tól a Csepel SC sportolója. Első nemzetközi szereplése 1958-ban, az angliai Aldershot-ban rendezett világbajnokságon volt, húszesztendős korában. Egy évre rá, 1959-ben már ezüstérmes, 1961-ben Moszkvában bronzérmes és 1963-ban Mexiko Cityben a világbajnokság egyéni aranyérmese. Sportteljesítménye egyedülálló az öttusa történetében, hiszen a világbajnokságok során összesen húsz érmet szerzett, ebből tíz aranyérmet, öt egyéni és öt csapatelsőséggel. Olimpiai teljesítményei is rendkívüliek, hiszen kétszer a csapattal, 1960-ban Rómában, majd 1968-ban Mexiko Cityben szerzett aranyérmet, 1972-ben pedig Münchenben, az egyéniben áll a dobogó legmagasabb pontján.

Balczó mint sportoló kivételes tehetségű, hihetetlen akaraterővel és kitartással megáldott egyéniség, az elmúlt század legjobb öttusázójának tartják nemcsak Magyarországon, de mindenütt, ahol e sportot ismerik. Hazájában példaképe lett sportolóknak, de szinte mindenkinek, aki az életben valamit el akar érni, és ezt kemény munkával, fantasztikus akaraterővel el is éri.

Mint ember, Balczó talán más, talán szokatlan viselkedésű, néha annyira más, hogy talán legjobb barátai sem értik meg mindig. Szerintem ez a „másság” eredetileg már ott kezdődhetett, hogy egy vallásosan nevelt fiatal, aki a hitet komolyan is vette, és nemcsak a szülői kényszer hatására járt templomba, bekerült a „szocialista” sportélet forgatagába. A diktatúra ateista világában egy hívő fiatalembernek élsportolónak lenni nem lehetett könnyű dolog. E kettősségből ered – vélemények szerint – Balczó „mássága”, de azoknak, akik ezt nehezen értik, megjegyzendő, hogy Balczón kívül még igen sokan vannak, akik a „szocialista” években, úgymond „megzavarodtak”, és másképpen gondolkodnak, mint ahogyan azt elvárnák tőlük. Érdekes, hogy Balczó még a „sportsztár” állapottól is igyekezett távol tartani magát, hiszen amíg más neves sportolóink a dicséretek, kitüntetések és ünnepeltetések tengerében fürödtek, Balczó csendesen visszavonult, és családi körben élte, vásári csillogástól távol, mindennapjait. De biztosak lehetünk abban, hogy Balczónak így volt jó, így maradt meg annak, aminek maradni akart.

Balczó András aktívan 20 évig sportolt, 1953–1973 között. Utolsó nagy versenye a müncheni olimpia volt, 1972-ben, ahonnan aranyéremmel jött haza, és karrierje csúcspontján hagyta abba a versenyzést.

A legtöbb élsportoló visszavonulása után vagy edző lesz, vagy szakmai tanácsadó, esetleg szakosztályvezető, vagy valamilyen jól megfizetett „sporthivatalnok”. A kommunisták nagyon ügyesen csinálták ezt, aki nekik tetszett, nem felejtették el, jutalmazták, és babusgatták idős koráig. Balczó nem tartozott a „kegyeltek” közé. A vallásos, keresztény hitéhez rendíthetetlenül ragaszkodó Balczó feljebbvalóival gyakran került összetűzésbe, csoda, hogy bírta idegekkel. Az élsportolást befejezve, titokban azért remélte, várta, hogy az illetékesek megkeresik, kikérik tanácsait, szóval, hogy ott marad a többiek között, segítheti a szakosztály munkáját, átadhatja tapasztalatit a fiatalabb generációnak. (A fiatalabb olvasó bizonyára csodálkozik egy-két érthetetlen dolgon, ami annak idején Magyarországon a szocializmus leple alatt történt, de sajnos bizonyos mentalitás azóta sem változott sokat, a politikai „újraszületés” nem hozta meg, amit vártunk, mármint hogy vége legyen a kivételezéseknek, és hogy ne „fúrjuk” egymást ott, ahol érjük, hogy sorsdöntő kérdések megoldását ne bízzuk agyalágyultakra.) A tízszeres magyar világbajnok öttusázó, olimpiai hős (azóta a Nemzet Sportolója) évekig dolgozott mint lovász, más munkát nem találtak neki, aki a sportolóknak „belovagolja” a lovakat, előkészíti a versenyekre. Balczó keresztényi hitének erejével, kötelességtudóan végezte munkáját.

Az élet minden esetben megy tovább, az igazság nem mindig, de azért hála Istennek elég gyakran győzedelmeskedik. Balczó boldogan nősült, felesége az 1954-ben született Császár Mónika tornászlány, tagja a müncheni olimpia bronzérmes tornászcsapatának. Házasságukból 12 (!) gyermek született.

Vannak, akik ezt túlzásnak tartják, jó-jó, mondják, sok gyermek, ez nagyon szép, de 12, ez már meghökkentő. Kérem, ez magánügy, szigorú magánügy, bár magyar viszonylatban van egy olyan jelentősége, amit csak a vak nem vesz észre. A nemzet egyik legkiválóbb embere, ország és világ előtt a legelső „szakmájában”, példát mutat, talán az utolsó pillanatban, akkor, amikor talán még nem késő, mikor még menthetünk valamit, hiszen a magyarok lélekszáma évről évre csökken.

Balczó András 1983-ban teljesen szakított a sporttal, már addig sem versenyzett, de „lovászkodásán” keresztül még volt némi kapcsolata az öttusázókkal. Az utóbbi években Balczót gyakran lehetett politikai vagy más jellegű összejöveteleken látni, ahol beszélt, kifejtette politikai és társadalmi nézeteit. Balczó nacionalista a szó igazán nemes és pozitív értelmében. A Nemzet Sportolója-díj átadásánál, ami 2004. május 6-án, az Országházban történt, Balczó András nem jelent meg átvenni a díjat, távolmaradásával tiltakozva a liberális abortusz-politika ellen. „A díjat és a vele járó jutalmat tízmillió ember szavazta meg nekem, és nem sérthetem meg őket, hogy nem fogadom el” – mondotta, de nem volt hajlandó kezet rázni a kormány képviselőivel. A távolmaradás kétségtelenül jelzés volt, amire akarva, nem akarva, az egész nemzet odafigyelt. (…)

                                                                          *

A fenti írás H. H. Ottó Szent Istvántól Polgár Juditig című, 2004-ben megjelent könyvében található.