Csendesen elaludt

Az utóbbi időkben egymásután írom a szomorú megemlékezéseket, korosztályom legjobbjai hagynak itt bennünket.  Nem könnyű ilyenkor szavakat találni, de most különösen nehéz, mert a legjobb barátom távozott, remélem a mennyországba.

Július 17-én müncheni otthonában csendesen elaludt a régi jó barát, FEISTHAMMEL BRUNÓ, a Katolikus Gimnázium, a későbbi Magyar Vegyes diákja, az 1952-es érettségizettek osztálytársa. Brunó Bukarestben született 1932-ben, de Aradon nevelkedett, édesapja német volt, édesanyja bánságinémet–magyar család leszármazottja. Apja korán elhunyt, özvegy édesanyjával éltek az iskolához közel, egy családi házban. A német elemiből került a KG-be, sok német iskolatársával együtt 1945-ben. Otthon három nyelven folyt a társalgás, egyik nap magyar, aztán német, más napokon franciául, hiszen édesanyja a párizsi Sorbonne Egyetemen tanult. Természetesen románul is megtanult, így, már fiatalon négy nyelven beszélt. Kispolgári és német származása miatt csak kellemtelensége volt hazájában. A gimnáziumot félbeszakítva, korán elkezdett dolgozni, az özvegyi nyugdíjat ki kellett egészíteni. Aztán 1952-ben, mint villámcsapás, a házukból is kidobták őket, a kis családi otthonba egy szekurista tiszt költözött. Akkoriban nálunk laktak, de a terv már megszületett, szökni akartunk Nyugatra. Elárultak minket, és következett a hároméves kényszermunka. Sok, sok köbméter földet lapátoltunk el együtt a Duna-csatorna poklában, de a barátságot ez csak erősítette.

Szabadulás után, az államvédelem figyelmének fókuszában maradtunk, 1956-ban ismét együtt voltunk a szeku temesvári pincéjében. Ezúttal megúsztuk, és Brunó gyorsan eltemette gyermekkori álmait. A rendszer bosszúja miatt, a szuperfejű, intelligens fiúból nem lehetett vegyészmérnök, Resicán dolgozott vasmunkásként, amíg 1972-ben ki nem került németjeihez.

Most, hogy 71 éves barátság után nélküle maradtam, úgy érzem életemből szakítottak ki egy óriási darabot, Brúnót senki nem tudja pótolni.

Halk szavú, csendes, kiegyensúlyozott egyéniségvolt, talpig becsületes, mindig segítőkész. Ritkán láttam mérgesnek. Racionálisan gondolkodott, úgy vette az életet, ahogy azt kapta, örömökkel, csalódásokkal, és sok megalkuvással. Ö nem volt lázadó típus, mint jó barátja, és soha nem fogom megtudni, kinek volt igaza.

Feleségén kívül, gyászolja szűk családi köre, barátai, volt iskola- és munkatársai, otthon Aradon, Resicán, és itt Németországban.

Emléke itt él bennünk, nyugodjon békében!

H. H. Ottó