Dr. Gilly és Ulukaya

Dr. Gilly Gyula Az igazságos, tehát tisztességes társadalom című könyvéről már írtam. A szerző azt próbálja az emberek, de főleg a politikusok számára tudatosítani, hogy egy ország vezetőinek az lenne a dolguk, hogy olyan feltételeket teremtsenek az ország minden polgárának, hogy a születéskor várható élettartamát, az egészségben eltöltött életévek számát a világ átlagához közelítse.

Ez azt jelenti, hogy nem csak akkor kell foglalkozni az emberekkel, amikor megbetegedtek, hanem születésüktől fogva olyan körülményeket: lakhatási, oktatási, képzési, munkahelyi, társadalombiztosítási és persze egészségügyi körülményeket, feltételeket kell teremteni, amelyek óvják a polgárok egészségét, mivel nem az emberek vannak az államért, hanem az állam van az emberekért.

Szépen hangzik, és jó lenne, ha nemcsak tudná ezt mindenki. De sajnos az is igaz, hogy még ha sokan tudják is, és igazat is adnak ennek a felfogásnak, csak kevesen cselekednek úgy, hogy ez a követelmény teljesüljön.

A mostani vírushelyzet is ezt bizonyítja. Mindenki (tisztelet a kivételnek!) azzal van elfoglalva, hogy minél több nyereségre tegyen szert, kénye-kedve szerint dúskálva a fogyasztói társadalom anyagi javaiban, prédálva és szennyezve környezetét.

Nemcsak a vírushelyzet miatt jutott eszembe most újra dr. Gilly Gy. könyve, hanem azért is, mert  kezembe került egy írás, Hamdi Ulukaya, egy törökországi, kurd nemzetiségű üzletemberről, aki az Egyesült Államokban hihetetlen gazdasági karriert futott be. (Brüchner Gergely: A kurd pásztorfiú, aki dollármilliárdos lett.)

Az Államokban egy régi, elavult joghurtgyár eladási hirdetésére figyelt fel. Megnézte a gyárat, s megtetszett neki a montanai környezet, ami hasonlított az otthonira, megsajnálta a munka nélkül maradó embereket, és banki hitelből, olcsón megvette az épületet. Öt régi szakit meg tudott győzni a helybeliekből, és szép lassan nekiláttak görög–török joghurtféleséget gyártani. Olyan reklámötlete is volt, hogy több mint egymillió embernek ingyen, kóstolóként házhoz szállítottak pár doboz joghurtot, s bejött a fogás. Pár év alatt fellendült az üzlet, nemsokára új gyárat nyitott egy másik hegyes-dombos, elmaradott vidéken.

De nemcsak ő járt jól ezzel a termékcsaláddal, hanem az egészségtelenül táplálkozó amerikaiak is, akiket rászoktatott a természetes tejtermékekre, amelyek nem tartalmaznak mesterséges adalékanyagokat, cukrot is alig.

De ami a meglepő és újdonság Ulukaya módszerében az az, hogy nemcsak ő gazdagodott meg, hanem a munkásai is. Eleinte a környékbeli fizetések dupláját adta munkásainak, a gyár működésének 10. évfordulóján pedig annyi részvényt osztott szét a munkásai között, hogy valamennyi milliomos lett. Ezenkívül sokféleképpen segítette alkalmazottjai családját, segíti a fiatalok tanulmányait, menekülteket foglakoztat  stb. Most pl. az 1000 dolgozója 38 országból való.

Amikor elolvastam ezt az írást, arra gondoltam, íme, itt egy példa, egy alkalmazása a dr. Gilly leírta módszereknek, egy bizonyíték, hogy működik, csak akarni kell!

JANKÓ ANDRÁS