Egyenes beszéd (II.)

A XXI. század elejére az emberiség szellemi fejlődése hihetetlen magaslatra emelkedett, de ez a fejlődés elsősorban az úgynevezett területeken, a tudományok és a technika terén érezhető, ezzel szemben a „szakrális” gondolkodás hanyatlóban van. Ennek lényege, hogy a világot ne csak materiálisan, hanem univerzálisan, szellemi, lelki és anyagi dolgok egységében is érzékeljük és kezeljük. Lehetőségeink ma korlátlanok, és ha fantasztikus technológiai, tudományos ismereteinket ténylegesen az emberiség szolgálatába és nem rombolásra használnánk, földi paradicsomot teremthetnénk. Úgy látszik viszont, hogy egyeseknek ez nem érdekük.
Az Európára, illetve a nyugati civilizációra leselkedő migrációs válság első nagy kérdésére a válasz, hogy végre szüntessük meg a világban ma uralkodó óriási életszínvonal-különbségeket. Világunk legszegényebb kontinense ma Afrika, ahol milliók nyomorognak, az éghajlati viszonyok mostohák, kevés a víz, gyenge az infrastruktúra, nincs munkalehetőség, ugyanakkor a népességnövekedés itt a leggyorsabb Földünkön. Logikus, hogy innen tömegek menekülnek az életben maradás reményében.
Afrikának gyorssegélyre van szüksége és ezt csak tőlünk, a nyugati civilizáció országaitól kaphatja meg. Nem egy vagy két állam, hanem Európa közösen kellene létrehozzon egy olyan pénzügyi alapot, ahonnan a leggyorsabban, nem aprópénzt, hanem milliárdokat juttathatna Afrika megsegítésére. Tudom, hogy már sok ilyen alapítvány létezik, de ez nem elég, most közösen, jól szervezetten és gyorsan el kell indítani valamit, aminek azonnal lehetne szemmel látható eredménye. Az életminőség minimális javításával már reményt adhatunk az ott élőknek, és ez azonnal csökkentené az otthon elhagyásának kényszerét. 
A határvédelem legyen egy jól megszervezett és egész Európára kötelező feladat, és ennek egyik legfontosabb része az embercsempészek teljes mértékű kiiktatása. 
A másik hatalmas probléma a fehér népcsoportok (hogy ne használjak más kifejezést) szerencsétlen demográfiai helyzete. 
Ne csukjuk be a szemünket, és ne dugjuk be a fülünket, hanem hangosan és világosan tegyük fel a kérdést: ragaszkodunk e kétezer éves keresztény, nyugati kultúránkhoz, és megőriznénk az emberiség talán legeredményesebb civilizációjának a vívmányait, vagy beletörődünk, hogy a fehér ember eltűnjön a Földről, és helyünket a harmadik világból érkező bevándorlók milliói foglalják el? Gyorsan kell dönteni, sok idő már nincs. Ha meg akarunk maradni, akkor a fehér nőknek gyerekeket kell világra hozniuk, és ebben minden, de minden anyagi és lelki támogatást meg kell kapniuk. Demokráciákban nehéz radikális lépésekhez folyamodni, de a szükségállapot kivételeket engedményezhet.
Sokan felteszik most a kérdést: a napról napra növekvő munkaerőhiányt mivel pótolják Európa államai? Átmeneti megoldás lehetne, ha a bevándorlást elsősorban férfi munkaerőre korlátoznák, olyan formában, ahogy ez régebben történt, vendégmunkási státusszal, és a helyi törvények betartásának szigorú ellenőrzésével.
Európa nem engedheti meg magának, hogy idegen kultúrájú tömegek telepedjenek ide, itt elszaporodjanak, és demográfiai fölényükkel beolvasszanak minket. „Ha két kultúra közül az egyik lassan, vagy egyáltalán nem szaporodik, akkor egy másiknak gyorsan szaporodó népcsoportjai erős nyomást gyakorolhatnak az elsőre, és erős gazdasági és politikai természetű változásokat kényszeríthetnek ki” – állapította meg S. P. Huntington még a múlt század kilencvenes éveiben. 
A harmadik tényező az ideológiai és ezen felül a politikai szándék, amely az Európában még életképes keresztény kultúra és civilizáció legyengítését, végső célként elpusztítását tervezi. Tejesen mindegy, hogy ez a szándék honnan ered, egy új világrend megteremtésének érdekében, vagy egyszerűen csak a „régi” Európa elleni ellenszenv, esetleg geopolitikai és világhatalmi spekulációk hátterében zajló stratégia, de a jelek mindenképpen oda mutatnak, hogy Európa életveszélyben van.
Ébredj világ, ébredj Európa! Ideje, hogy magunkhoz térjünk, mert a világ rossz irányba menetel.
Ha Európa kétezer éves kultúrája – amely egy zsidó, görög, római kultúra szintézise – életveszélybe kerül, akkor valamit tenni kell, mert a keresztény kultúra az európai ember számára – akár hisz, akár nem – valóban olyan, mint a levegő. Nemcsak a hit, a vallásosság a lényeg, hanem minden, ami ennek a kultúrának az égisze alatt létrejött. A kommunista Oriana Fallaci mondotta volt: „Én ateista keresztény vagyok”, és haláláig védte a kereszténységet, mert értékelte annak kulturális örökségét.
Lehet, hogy a világ nagy része nem szeret minket, mert sok a bűnünk, elbizakodottak, fennhéjázók, gyakran erőszakosak voltunk, a kereszténység története – lásd XX. század – a szörnytettek története. Mégis ez a kis földrész, egész földünk talán hét százaléka, maroknyi népességével, óriási dolgokra volt képes a hosszú századok folyamán. Hol lenne a világ nélkülünk? Maradjunk meg, de javuljunk is meg!