Egyoldalúság

Visszatér az egyoldalúság a nemzetközi politikában, sivalkodnak egyre hangosabban Nyugat-Európában, különösképpen Németországban. Azok a politikusok, politikai alakulatok erősödnek meg, melyek az önös országos érdekeket a nemzetközi közérdek fölé helyezik, mit sem törődve más országok akaratával. Az egyoldalúság és nemzeti önzés első számú képviselője Trump elnök, noha a nyugatiak a V4 vezetőit is ide sorolják, újabban Ausztria és Olaszország kormányait, akárcsak Putyint és Erdogant. A „nemzetem után az özönvíz” szemlélet valóban megerősödik, a más országok érdekeinek semmibevétele egyre gyakoribb, s a sivalkodás nem alaptalan. Európa huszadik századi nagy tragédiáit az egyoldalúság okozta, a nemzeti önzés roppant veszélyes lehet, ha elfajul.Európa tizenkilencedik századi aranykora éppenséggel a sokoldalúságnak köszönhető. Amikor az érdekellentétek az európai békét és hatalmi egyensúlyt fenyegették, nemzetközi kongresszusokat hívtak össze. A napóleoni háborúkat az 1814–15-ös bécsi kongresszus zárta le, melyen nemcsak a győztesek, hanem a legyőzött Franciaország is szót kapott. Figyelembe vették minden nagyhatalom érdekeit, egyik sem érvényesítette 100%-ban azokat, de egyik sem maradt üres kézzel. Később, 1877–78-ban, amikor Oroszország balkáni terjeszkedése veszélyeztette az európai egyensúlyt, ismét nagyhatalmi csúcsot hívtak össze berlini kongresszus címen. Bismarck német kancellár kezdeményezésére elsimították az ellentéteket, a cárok növelték befolyásukat Bulgáriában és Szerbiában, de nem uralhatták keménykezűleg a teljes Balkán-félszigetet, ahogy szerették volna, az Osztrák–Magyar Monarchia sem maradt hoppon (megszerezte Boszniát), a Brit Birodalomnak is jutott valami (Ciprus), a franciák szempontja is érvényesült (Románia függetlensége), s az Oszmán Birodalom sem érezte megalázva magát, megtartotta balkáni területeinek kb. felét. 1884–85-ben egy újabb berlini kongresszuson simították el a fegyveres ellentéttel fenyegető nemzeti ellentéteket Afrika gyarmatosítása kapcsán. Akkor is úgy húzták meg a határokat a fekete kontinensen, hogy lehetőleg mindenki jól járjon: egyetlen érdekelt országnak sem jutott annyi, amennyit szeretett volna, de mindegyiknek jutott néhány szelet.A huszadik század első felében viszont lemondtak a sokoldalúságról, az első világháborút lezáró, 1919–20-as Párizs környéki „békeszerződéseknél” a britek és különösképpen a franciák csakis a győztesek érdekeit vették figyelembe a határok meghúzásánál. A többiekére rá sem hederítettek. Két évtizeddel később fordult az erőviszonyok kereke, de nem az egyoldalúság: 1938–40-ben immár Németország igyekezett saját érdekeit érvényesíteni, mit sem törődve a többiekével. 1945–47-ben pedig a szovjetek bántak hasonlóan, tűzzel-vassal ráerőltették akaratukat (és rendszerüket) Kelet-Európára, fittyet hányva az itteni népek érdekeire és akaratára.Mondhatni sem kell, hogy az egyoldalúság precedens nélküli tragédiákat okozott a huszadik században, annak elkerülése céljából 1945 után a nyugati szemlélet visszatért a többoldalúsághoz, az EU-t eleve ilyen alapon építették fel. A rendszeres EU-s csúcsok például a tizenkilencedik századi nagyhatalmi nemzetközi kongresszusok modern változatai, ahol igyekeznek közös nevezőre hozni minden tagország érdekeit: nyilván, egyik sem érheti el céljai 100%-át, de egyik sem marad hoppon, mindegyik elér valamit többoldalú kompromisszumok révén.Nos, Trump ezen többoldalúságot rúgja fel az America first (Az USA mindenekelőtt) szemléletével. Ami tengerentúli szemmel nézve nem is alaptalan: az USA 70 éve szavatolja Nyugat-Európa biztonságát, ami óriási fejlődést és jólétet hozott utóbbinak. Hála helyett viszont… az EU kereskedelmi többlete az USA-val szemben például évente olyan 150 milliárd dollár, az EU nagyobb vámot vet ki az amerikai termékekre, mint fordítva, s számos EU-s tag nem hajlandó megemelni védelmi kiadásait, úgy, hogy az USA részesedése 72-ről 66%-ra csökkenhessen!Nemcsak az USA hajlik az egyoldalúság felé, a migránskérdés dogmatikus, ideológiailag túlfűtött balliberális „kezelése” nyomán egyre több EU-s tagország is hasonlóan lép. Mivel nem sikerült közösen az Unión kívül megállítani a migránsokat, egyre több ország alkalmazza az „utánam az özönvíz” szemléletet, s a szomszéd udvarába dobja a problémát, egyre jobban hangoztatva saját nemzeti érdekeit.Veszélyes fordulat, az egyoldalúság-szemlélet könnyen elcsúszhat újabb tragédia irányába. Ennek elkerülésére viszont visítozás helyett talán a fordulat kiváltó okait kellene orvosolni. Méghozzá sürgősen.