Elképesztő sületlenségek

Miközben a Semmelweis Ignácról készült magyar filmalkotás hatalmas hazai és külföldi sikeréről számol be a média, máris megkezdődött az ellenpropaganda.  Pedig a vezető filmforgalmazó vállalatok vetekednek a vetítési jog megszerzéséért, mert a közvélemény az Oscar-díj egyik jelöltjének tartja. Közben „az ellendrukkerek” már azt szellőztetik, hogy kár is megpályáznia az Oscart, arra semmi esélye sincs. Mert úgymond, nem tesz eleget az amerikai jelölőbizottság felállította kritériumoknak. Melyeknek? Mindenekelőtt annak, hogy eleve nem teljesíti a bizottság megszabta hányadokat. Tovább kérdezhetik: melyeket? Most tessék jól megfogódzkodni: nincs benne például megfelelő arányban színes bőrű és meleg szereplő. Elképesztő sületlenség! Akik ezt kitalálták, azoknak fogalmuk sincs arról, hogy a mai LMBTQ-elvárásokat nem lehet történelmi korokra visszavetíteni. A 19. század közepén az akkori Magyarországon (és Európa középső és keleti tájain) a lakosság elsöprő többsége nemhogy nem élhetett együtt, de még csak nem is láthatott színes bőrű személyt. E tájakon nem volt „uzus” a rabszolgaság, mint a demokrácia bölcsőjének tartott Egyesült Államokban. S akkoriban az azonos neműek párkapcsolata, nyílt együttélése elképzelhetetlen volt a társadalom számára. S hogy mindezt az agyrémet megfejeljék: állítólag ezt az arányt a stáb tagjaitól (rendezők, segédrendezők, operatőrök, világosítók, hangosítók, díszlettervezők és berendezők, vágók stb.) is elvárják. 

A jelenlegi balliberális nyomulást látva, elképzelem, hogy legközelebb az Oscar-díjra jelölt filmet egy olyan listával kell majd párosítani, amelyen mindenkinek szerepel a neve mellett a bőrszíne, a vallása, a szexuális beállítottsága. A mostani fiatalok nem érthetik, amit most leírok: mint mifelénk a káderlapokon a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben. Minden jelentkezési lapon a személyi adatok mellé kötelezően kitöltendő rubrika volt a párthovatartozás (apartenența politică), még a szülőké is, a társadalmi hovatartozás (munkás, paraszt, értelmiségi, egyéb), valamint a vagyoni helyzet 1944 ellőtt és után. Ha a párt számára „egészséges” társadalmi csoportból származtál, s megfelelő módon tudtál hajlongani, minimális szellemi kapacitással a legmagasabb pozíciókba is el lehetett jutni. (Csak példaként lásd a suszterinasból lett egykori államelnökünket.) 

És ebből adódott az a kontraszelekció, amely alapján kiválasztották a kádereket: a pártfunkcionáriusokat, a vállalat- és intézményvezetőket. Az eredmény: félanalfabéták vezettek szinte mindenütt. 

Az Oscar-jelölés mikéntjéről hallva, egy egyetemi oktató úgy nyilatkozott a rádióban, hogy a jelenkori világ társadalma eljutott a műveletlen deviáns kisebbség diktatúrájáig. Éppen úgy, mint a kommunista diktatúrák országaiban a fanatikus kommunisták. A kérdés csupán az, hogy vajon ez a diktatúra is ugyanúgy bebetonozza magát, mint tették azt a kommunista pártoké ötven-hetven évre. Ha igen, nagyon tudom sajnálni utódainkat! Nekik legalább fél évszázadot kell majd várniuk egy újabb gyökeres változásra.